vonz/a/lom

na, megint egy vasárnap, bár egyelőre még nem érzem, hogy nyomasztana, biztos még nem józanodtam ki teljesen... meg gyönyörű rend van, ezt tegnap délután műveltem, és nem pusztán azért, mert holnap este kisebb party lesz nálam, volt osztálytársakkal... és nem is azért mert már baromi ideje volt megint parkettát fényezni...

olyan jó volt péntek este, most itt megállt a kezem, tűnődtem, hogy meséljem el, mert annyiféle jó van benne, na szóval K-nál...

más:

a ma éjszaka pedig... hát, normális valaki körülöttem? és ha szinte senki, akkor én miért és minek, tegnap este teljesen spontán módon együtt vágtunk neki az éjszakának, állat jó helyekre vitt, állat sokat ittunk, bár mondjuk én csak bort, töménnyel egy ideje nem kísérletezem, mély nyomokat hagyott bennem a két hónappal ezelőtti alkoholmérgezésszerű történet, szóval mulattunk, a zene mindenhol tökéletesen stimmelt, meg a helyek is... de ...

és most megpróbálok némileg rébuszokban "hangosan" gondolkodni...

kezdem így harminc felett elveszteni a fonalat, vagy továbbra is végtelenül naív vagyok, vagy tényleg megőrült a világ, vagy mindig is őrült volt, vagy a teljesen szokványos nekem nem szokványos... ismeritek az intellektuálisan csajozó, jajde érzékeny és bátortalan pasi - szerepkört? ... amit én rendre be is veszek, ergo klasszul ki van ez találva...

nu, akkor az van, hogy én ezt már frankón nem értem, hajnal fele sem értettem, így aztán miután a nem tudom mennyire tipikus befejezést, miszerint egy ilyen éjszaka csak az ágyban érhet véget, na azt így nem, gondoltam, meg mondtam, szóval nem, ettől az ajánlattól persze bazi szarul kezdtem magam érezni, a franc sem tudja, lehet ilyenkor a pasi már kötelességtudatból próbálkozik be, vagy nekik ez tényleg élet-halál, nem tudom, nem voltam még pasi, de nem is szeretnék, azt hiszem, az sem lehet egy könnyű élet, natehát, némi szórakozóhelyen történő, a perverzitás határát suroló nyomulgatás után, amikor már valóban értelmezhetetlenné vált számomra ez a történet, szerintem neki is, mert nem szeretném az emberi tényezőt kiiktatni a történetből, szóval hogy a szót tovább ne szaporítsam, sikerült szó nélkül reggel fél7 fele otthagynom a szórakozóhelyen...

 szumma a történetnek minimum két olvasata van, és én megint félúton rekedtem... vagy az van, hogy neki ez egy heti rutin, és egy szerep, akkor a legjobb, amit tehettem, hogy kisétálok ebből a történetből, mert nagyon nincs szükségem rutindugásokra, vagy nem szerep volt, hanem Ő egy ilyen pasi, és mondjuk úgy, őszinte volt, akkor viszont...

sajnos az A verziónak adok nagyobb esélyt

ja és persze ezek az esetlen dumák, hogy nem azért, hanem csak hogy együtt ébredni, együtt aludni, sikítanom kell, én ilyen játszmákat soha az életben nem játszottam le, halkan megjegyzem, lehet hülye vagyok, és meg kellene, azt is megjegyzem, ezzel nem akarom őt bántani, alig ismer, nem tudhatja mit akarok hallani...

ma egyre az járt a fejemben, olyan, mintha álmodtalak volna... mennyire más ez... együtt válunk kopárrá, az erkélyemre nyáron belógó fa, és a szívem... látnod kellene, ahogy ez a sárgalevelű fa leveti mindenét... ha munkába indulok, végigtrappolok az avarban... és a Ligetben is avarban futok, most még jó, amíg nem kezd el esni, amíg csak a hajnalok, a reggelek párásak, délutánra már száraz és igazán jó illata van... mondom, látnod kellene...

látnod kellene, ahogy fehérbe bújva fekszem a szőnyegen, cetlizem az ókort, aztán elmosogatok, megint felszelek egy sütötököt, megunhatatlan, és idén igazán finom, leveszek egy kötetet, talán megint versek, vagy folytatom Márait... már igazán alig dohányzom, a teásbögrém pedig még mindig ugyanaz... mondom, látnod kellene

Nem parfümöd, de bőröd arómája
söpört el mindent. Nem maradt velem
se baj, se gond, se félelem, se bánat,
se múlt, sem emlék, csak a szerelem.

Faludy

a mérlegelő énem mellett az önkínzó az, aminek a pofáját egy sziklafalhoz vágnám, és szép komótosan szétkenném rajta, bárcsak...

nagy semmittevésemben az elébb beleszaladtam az indexen dö vasárnapi élménybeszámolójába, élete első sikeres maratoni futásáról... és ha már beleszaladtam, akkor el is olvastam... bárne... egyébként tudtam, vasárnap este voltam annyira gyengeelméjű, hogy egy sms-ben gratuláltam neki... hiba volt... nem tudom, ilyenkor miért nem mozizza az agyam azt a sok baromságot és genyaságot amit velem szemben elkövetett... elég volna, ha a legostobább kulcsmondata "az akkor volt, most meg most van" jutna eszembe ilyenkor... ez, és az ehhez kapcsolódó történet messze felülír minden egykor történt mese pillanatot, hogy a fene egye meg...

most mondjam, hogy jönnek vissza a cinkéink, és Őt keresik...

jaj de utálom, ugye a kezdetétől hamis szerep, a sajátom, ami ...

nézzük az élet napos oldalát, gondoltam, és stáb helyett, ami úgysem kötelező, csak mondjuk lelkiismereti kérdés, vagy még az sem, szóval stáb helyett elcsatangoltam Szimpla Kertbe újfent, kávézni-borozni-olvasni-napozni... úgyis a városban volt dolgom, a szokásos körök, nyelvsuli, munkaügyi... a magány az olyan fura dolog, kezdem érezni, döbbenet, de talán életemben mostanság igazán először, jójó, társas magány már volt, de ilyen konstans egyedüles még nem... közben folyton a kutyán jár az eszem, a leginkább ezzel az örök mérlegelő énemmel megyek saját magam agyára, az ösztön azt súgja, menjek, hozzam, de aztán belekerülök a mátrixba, és jön a többi érv... meg mint tudjuk az ösztönöm az nincs valami kirobbanó formában mostanság... bár lehet mégis... tulajdonképpen minden beavatott ismerősöm - az a nagyon kevés - csendben ámul ezen a méltósággal viselt vereségen, egészen félreértelmezik, én meg nem magyarázgatom, úgyis végig kilátástalan küzdelem volt hogy megértsék, hát marad ez így, jótékony homályban, elég ha én tudom, és én tudom... mit is? na erről majd máskor

mert nézzük az élet napos oldalát... k_va jó törökülésben vagy felhúzott lábbal, vagy ahogy tetszik ülni egy teremben, projectorozni az előző este kigyűjtött képenyagot, és hosszan mesélni, majd tényleg értelmes diskurába kezdeni drága diákjaimmal pl. a jeruzsálemi szentélyről, vagy Izsák feláldozásának igazi értelméről, vagy Józsefről és testvéreiről... és ez csak egy csoport most, és mégcsak nem is a best, az érettségizők...

reggel úgy ébredtem az óracsörgésre, hogy kb. fél percig nem tudtam hol vagyok, milyen nap van és hogy hányra kell és hová mennem... idejét sem tudom, mikor aludtam utoljára ilyen mélyen... nagyon régen... este szándékosan kikapcsoltam a gépet, mihelyt végeztem a munkámmal, nem volt céltalan netezgetés, helyette olvasás, és lám...

azért a szív, ha életjelet ad, sajog... átírtam a párkeresős oldalam némileg brutálra, bár az idézet utolsó sorát, miszerint Freud Zsiga bácsi elmehet a.... , no, azt már nem írtam oda. Nem óvatosságból, hanem inkább mert még nem igazán tudom eldönteni, hogy akkor most hogy is van ez a kérdés... mármint ez a freud-i duma...

... kutya, sorjáztam az érveket pro -és kontra, ezzel el is ment a vasárnap, jött még hozzá egy jó kis megfázás, estére lázzal, amitől az egy héttel ezelőtti repeat is ugrott, jól betakarózva, teával, lázmérővel kisebb pityergésekkel tarkítva sajnáltam magam... ma aztán megint a 9 éves kutyához húzott a szívem, de ma is ellenálltam, listáztam újra az ész érveket, de mi van, ha tényleg jó fej, és ugye ismerve lassan konstans drámába hajló élettörténetem, annyi biztos, 50 felett vannak azok az emberek, akik nem hagytak cserben, a kutya meg ugye az ember legjobb barátja, miért is lehetne kiterjeszteni gerontomániám az ebekre? Elvégre ahogy András írta (nagyon köszönöm a kommentet), ő már emberi léptékkel bőven elmúlt annyi. Vagy ez is önkínzás volna. Soha nem volnék neki az igazi. Most hogy ez írom, elfog valami különös dezsavü érzés. Mintha anno megálmodtam volna ezt a szitut. Nem tudom. Mindenesetre, ha eddig nem csavarodtam volna be, akkor itt a soha el nem múló alkalom.:)

Egyébiránt délig aludtam, egy smsre ébredtem, megjött végre a végkielégítésem. Elindultam ügyintézni, elfacsart szívvel álltam sorba a munkaügyi központban, néztem az arcokat, és próbáltam elhitetni magammal, hogy ez csak egy rossz álom. Aztán nyelviskola, itt jegyzem meg, vezető csajszi azon kevesek közé tartozik, aki érti és átlátja, még az időnként túlcsorduló káoszt is. Aztán másik munkaügyi, szerződés ratifikál, aztán némi önkielégítés, megint tücsök módra könyv -és cd boltban, majdnem ész nélkül, de nem, avagy nem teljesen... mióta porrá lett a jövőképen, elporladt a spórolós énem is, továbbra is tücsök módjára élek, és csak nagyon parányi a bűntudat bennem...

aztán üldögéltem néhány fröccsel, cigivel a Szimpla-kertben, olvasgattam, tűnődtem az élet mulandóságán, kerestem a vissza nem fordítható idő kulcsát, nyomogattam a telefonom, hogy kit invitáljak körömbe így hirtelen, de aztán inkább senkit, merengtem tovább

a csekkeket persze megint elfelejtettem feladni

"itt már jártam, ez a szerelem sivatag"

... helyesebben mától... egy kilenc éves törpe schnauzert készülök örökbe fogadni... most már biztos, hogy nem vagyok normális... a manőver több szempontból veszélyes, részben lassan élete alkonyához érkezik az eb, bármit mond is a tenyésztő, a szüleim reakciójától előre kiráz a hideg, meg sem merem majd mondani mindaddig, amíg nem lesz muszáj, lesz itt néhány nehezen megoldhatatlan szitu, amikor hosszabban távol leszek, és nem vihetem, etc. etc. de a mellette érvek sokkal erősebbek és tényleg ösztönből szólnak, hívnak, persze holnap, a legelső találkozásnál fog eldölni minden, nagyon izgulok, bizonytalan vagyok, de kell, és talán neki is kellek én, pocsék érzés lehet, nem tudom hogyan fogja viselni szegény... elhagyták, ill. holnap elhagyják, még nem is sejti... de van ez így az emberekkel is...

a tegnap jó volt, majd mesélek...

nagyon fáj a torkom, remélem nem a soros tüszös mandulagyulladás jön...

most kivételesen kérlek benneteket, kommentezzetek kutya ügyben, várom a véleményeket, a bíztatást és tanácsokat...

és igen, akinek ma szülinapja van, azt az I. éltesse, az a mögöttünk álló, létező vagy nem létező... legyen végre boldog... kezdődjön valami új, a mögötte álló év tudom, élete legkeservesebb éve volt, ... na ezt nem nyáladzom tovább, szóval Happy Birthday!!!

(hol az íráskézség, megint döcögnek a sorok, megint hallgat a lélek)

... kikapcsolnám mindkét telefonom, magamra zárnám az ajtót, és megnéznék valami szívfacsaró szép filmet, bor van itthon, kajáért pedig nincs az az isten ilyenkor, ami levinne bevásárolni... ismerem nyárról állapot... de fogom magam mondjuk hajamnál fogva, és villámgyorsan embert faragok magamból, a fürdőkádba már csobog a víz, a kávé itt a kezem ügyében... mert este program... és végülis nem is rossz...

azon tűnödöm így teszem-rakom-rámolom közben, hogy mi a csudától ilyen bazi magas az ingerküszöböm, miért kell nekem minimum kettő pszichiátria zárójelentés és még vagy egy tucat egyéb extrémitás ahhoz, hogy valaki tartósan felkeltse az érdeklődésem...

olyan élesen szétválni érzem a bennem lakó két személyiséget, mint még soha... már meg sem döbbenek azon, hogy egy éve pl. az volt a legnagyobb problémám, hogy dö nem akar gyereket, én pedig nagyon de nagyon szeretnék... most halvány nyomát sem érzem magamban ennek a vágynak... és ha a tengelyhez simulok, nem tudom eldönteni, melyik az igazibb én, ennél otthontalanabb érzést nehezen tudok elképzelni, ill. persze eltudok, de azt már a külső tényezők szabják, alakítják...

most mondja Albert Györgyi, Ruttkai Évát idézve, "az ember annyit ér, amennyit nem ad fel"... most szándékosan bekapcsoltam, a műsor miatt... pontosabban A.Gy. miatt...

jó volt Eger, az angolom is jobb, mint gondoltam, a törökök is jobb fejek, mint vártam... és egyáltalán... bort persze nem isznak... és folytatnám

folytattam volna itt a félig tele pohárral, de másikb. belekavart, jójó, szülinapja van, és tényleg az I. éltesse, de... nem értem mi a farnc ez a rámkattanás, és miért nem érthető, hogy én nem akarom ezt ami van, köztünk mármint, átkonvertálni... ettől aztán meg is zuhantam... vagy feszült lettem, minimum

de: holnap hb, aztán talán egy új tali, vagy valami vasárnapival, muszáj leszek kicsit több női szerepet aggatni magamra, mint amennyit perpill. magamban érzek, mert az erősen tendál a nulla felé...

aztán b8, egy frankó jó program majd október közepére, a best of tevékenységem, amit így ősz derekán még sosem, kiváncsian várom, tényleg...

aztán jövő héten végre angol, ma hívtak, hogy megjött a lóvé... ez a mai nap pont jókor jött, hogy ne szálljon végképp inamba a bátorság ezzel kapcsolatban

aztán találtam egy érdekes bár homályos állást, ugyan vezetői, de kifejezetten érdekelne, persze annyira nem vagyok rá adekvát, tekintve a non-profit szakmában szerzett manageri tapasztalataim hiányosságait, de ebben az országban majd mindenki így ül ahol ül, áll, intézkedik, akár bele is férhetnék... érdekel a dolog, és miért ne legyek már egy picit nagyobbra vágyó

aztán a jövő héten rokon csajszikkal tali, meg danival végre, vele mindig kell, józanságával visszarángat a földre, és úgy teszi bennem helyére a dolgokat, hogy észre sem veszem... egészen különös pasi... és végre boldog, nu, rá is ráfért már...

most olvastam a matematika törvényszerűségei (lásd párhuzamok) miatt velem soha nem találkozó lány blogjában egy újabb párhuzamot, no igen, a mese, itt a dvd., pont a hétvégén készültem megnézni újra, bár én még csak a bánat mocsarában próbálom előrébb vonszolni magam...

megint éjfél lassan, többet és szebben akartam írni, most nem ment, azért nagy baj nincs, sokkal, de sokkal többen állnak mellettem vagy mögöttem, mint pl. tavaly ilyenkor... a buszon hazafelé azon gondolkodtam, hogy milyen fura, attól lettem zombi a tavasz végére, hogy két működésképtelen kapocs megunván hogy én nem teszem, kitaszított magából... (dö meg a melóhely), miközben az adott helyzetben a legjobb lehetett, ami történhetett... és én mégis tönkrementem bele, ez többről kell, hogy szóljon, mint a kognitív disszonancia... talán valóban a hamis szerepek... hát ezen érdemes lesz még merengenem...

nagyon nehezen aludtam el éjszaka... ha nem iszom semmit, általában ez van... pedig az allergia gyógyszerem elég erős, önmagában elegendő volna... néha egy-egy visszajelzés kapcsán gondolkodom el azon, hogy amennyit én iszom mostanság, az mennyire sok, avagy nem sok... szerintem nemsok, pláne a nyári mérhetetlen mennyiséghez képest... ma pl. az van, hogy vasárnap éjszaka óta nem ittam... és szerda van...

ellenben álmodtam... megint az egyik időnként visszatérő álmom... ezúttal négy kihullott fogamra bámultam kétségbeesve, kettő kiesett gyökerestől, kettő pedig egyszerűen letört... előzmény és jövő ilyenkor nincs, csak az elnyújtott fájdalmas pillanat... az egyik szép, egészségesnek tűnő fogam nézegettem, forgattam különösen sokáig és különösen szomorún... meg sem kell néznem az álmoskönyvet, emlékszem mit jelent, és mondjuk stimt, hiába a józanság, azért a tudatalatti nem hagyja hogy bekötött szemmel éljek

holnap egész napos kirándulás, törökökkel, maradnék inkább ágyban, és egyáltalán, maradnék inkább ágyban...

pedig minden napra jutna valami ingyom-bingyom, lassan hozzászokom ehhez az új életvitelhez, tulajdonképpen egyáltalán nem idegen tőlem... sőt, van itt néhány egészen csábító program, hosszú és rövid távon is, így akár még all right is lehetne, csak ez a folyamatos hiányérzet ne volna...

ahogy mindenben, a futásban sem tudtam hol az elég, fáj is rendesen mindkét lábam, így ma kihagytam... nyilván az észnélküli kifulladásig brutálhajrá nem tett jót neki, bár a lelkemnek igen, bele is zokogtam, még jó, hogy ilyen kis lelkes öngondoskodó vagyok, öngondoskodom a ventillációról...

ja...

Ha én lennék a szerelmed
Szeretnél mert megszoktad
Ahogy megszokásból rugdalod
Magad elé az álmokat
Ha villanyt oltasz a sötétnek
És halkan kicipzározod őt
És magadba rakod a régi semmit
A megszokott soha el nem jövőt

Kiscsillag

ezt mert a vasárnap... olyan volt amilyen... és ez egy olyan édes gügye dal a Kiscsillagtól, végülis ide is rakhatnám, de nem rakom, vagy rakjam, bohóskodjunk? csak úgy l'art pour l'art?

https://www.youtube.com/watch?v=hNPukSQ01rc&mode=related&search=

ja, és a dal mindehhez... hangulatilag...

https://www.youtube.com/watch?v=e_l5QEbJHzM&mode=related&search=

az elmúlt napok, ahogy jön és eszembe jut, ergo nem biztos, hogy az időrendiséget betartva...

míg tiszakata javaslatát próbáltam emésztgetni, fontolgatni, 100%-ban magaménak érezni, a dolog tárgytalanná vált, tekintve hogy ma le lettem kegyelemdöfve... a lehető legemberibb és legkedvesebb módon... ezzel igazolván, egy csomó mindent, amit róla éreztem, és amit érzek...

sokkal jobban hasonlít a megkönnyebbülésre, a kövek estek le szívemről érzésre, mint egy emészthetetlen szerelmi bánatra, azt hiszem, persze az is lehet, hogy már meghaltam, és azért nem érzek semmit... nem akarom nagyon a dolgot az ezotéria irányába elvinni, majd egyszer talán ez leírom elmesélem, bennem már kerek egész, de most nem tenném közkinccsé, mert... mert nem... mindenesetre drukkolok neki, tényleg őszintén, az egyetlen ezzel járó elvonást ki fogom bírni, hát, így listázva nagyon úgy tűnik, tényleg nem szerelem ez bennem, hanem valami fura, a hetedik érzék által életre hívott szeretet... ez azért nagy dolog ebben az átokverte világban...

és ezt most nem azért írom és érzem, mert tegnap Müller Péter Szeretetkönyvét olvastam (kösz, Tim!), megjegyzem, valóban a legjobb pillanatban, holnap talán már késő lett volna, két hete pedig még korai, szóval nem azért, a könyv csak segített azt a kevés, vagy nem olyan kevés címkézetlen érzést megérteni...

vasárnap este elmentem egy meglehetősen spontán netes talira, jó volt, bár kicsit mintha saját magammal ültem volna, de tényleg csak kicsit, a Szimplában éjfélig, utána az Ó Klubban 3-ig... Kicsit berúgtunk, megismerhettem a zenekar másik felének a másik felét... ja mert hát igen, valami miatt az én botfülemmel ez az én karmám, és most nemcsak páncélosra gondolak, hanem visszább még a fősulira is... tehát az egész állat jó volt, na jó, nem mondom, nagyot dobott rajta egy-két intellektuális dolog, irodalom végre, de anélkül is... mondta, tudtam, mondtam, tudta, na azért ez elég ritka... kb. a múltkor volt ilyen, amikor dd itt volt nálam, és felboncolta a könyvespolcom, na kb. akkor éreztem még ilyen típusú találkozást... azért most el vagyok bátortalanodva rendesen, az a fixaideám, ha elmegyek második talira, akkor jön a belőlem kiábrándulás, ebből pedig azért mégegyszer idén nem kérnék, annyira nem volnék mégsem önkínzó... vagy jönne a részemről az egyébként sem túl nagy lelkesedés, ill. hívjuk inkább hitetlenségnek uralma, ami megintcsak nem hiányzik

tegnap aztán hajnalban hazamentem, este vissza, atom fáradtan, de legalább a vonaton tudtam olvasni a Müllert...

elvittem a kutyát végre megnyiratni, hát csodaszép lett, és óriási élmény volt, eddig is scnauzer őrült voltam, most viszont... egészen kutyafis lett, elvittem egy óriási bundájú kölyköt, és hazavittem egy gyönyörű snacikölyköt, sokkal méltóságteljesebbnek tűnt, persze ugyanolyan kis zizi még... eszembe is jutott, pláne mert aztán a vonaton pont olvastam is, tehát eszembe jutott a pillanat, ahogy kiválasztott engem, ott és akkor...

egyébként meg tényleg azt gondolom, Müller Péter után szabadon, hogy az ember vagy repül vagy zuhan... és én nem nagyon szeretek zuhanni, ámbár abban mostanság elég profi lettem, szóval a földön járással picit várok, nekem ez a dömés kapcsolat, az élet vele, mellette olyan földön járós volt, és annyira nem jött be, illetve ott és akkor a mai énemhez képest a béke és harmónia szigete volt, de valami hiányzott...

most meg persze kb. minden hiányzik, szerelem, munka, barátok (na jó, ebben helyesbítek, ebben a témában pusztán elégedetlen vagyok)

ja, és muszáj megemlítenem V.-vel töltött napot, nagyon jó volt (nem pasis, vagyis nem úgy), de most a részletekbe nem megyek bele, valójában nem is kellene csodaszámba mennie az ilyen találkozásoknak, együtt gondolkodásoknak, ha nem volna ilyen ez a világ, amilyen... remélem náthája gyúgyul, a kutya meg jobban van...

tegnap cselszövés áldozata lettem... de szeretek ilyen áldozat lenni... úgy volt, hogy tk-val bevesszük a szombat éjszakát, készültem, készülődtem, aztán csengettek és az ajtóban nem ő állt, hanem m., és a kezében lévő borból, halomnyi egyéb kajának látszó dobozból 30mp alatt azért megértettem, hogy az ajtót kénytelen leszek szélesebbre tárni és beinvitálni... csaptunk egy jó kis pikniket a szoba közepén, nyolc órán keresztül dumáltunk, ettünk-ittunk, zenét hallgattunk... némileg berúgtunk, aztán lassanként kijózanodtunk... tökre el vagyok szokva az udvarlás ilyetén formájától... magamtól is el vagyok szokva, az ilyen szitukban előbújó nemtom milyen énemtől, bizonyára csak egy szerep, de az is lehet, hogy nem... azért konzekvens voltam magamhoz, meg az előző éjszaka gondolataihoz, bejegyzéséhez... mindenestre jó volt, na

a ma már persze nyomsztóbb, megcsináltam amit kellett, és mielőtt megint maga alá gyűrne a hülye depresszió, kimegyek futni... jó volna, ha bírnám az egy órát... de ha nem, az sem baj, süt a nap, és ez jó...

a diákjaim példának okáért ördögien jó arcok... az a jó kis intellektuális humor, akármilyen témában, még akár szexualite is... hát mitagadás lenyűgöz... ez csak most úgy eszembe jutott... /ben: "én annyira szeretnék a s-val szeretkezni"... én:"oh igen, ben., kinek a pap, kinek a papné, én pl. nem a s-val szeretnék..." ben: "tanárnő, nekem annyira nem fontos az az érettségi..." stb. - ez még a múlt héten volt, de ma rákontráztunk, de az már annyira bonyolult volt és sokrétű, hogy nem tudom pontosan idézni...

ma azért, hogy legyen rend a lelke mindennek, vagy legalább közelítsen, futottam 40 percet a ligetben, napfürdőben, tök jó volt, ugyan egy órát terveztem, de nem ment, a sok cigi biztos, s némi izomlázat beszereztem már a combjaimba a héten, egyebütt, így negyven perc lett, az egy óra helyett, így extrán érzem már, van lábam, kettő...

ma váltottam egy írónővel néhány mondatot, vica-versa, néha így összejön, pedig tényleg nem állnak fűvel-fával szóba, na tehát, a jelige, mondjuk úgy megvan... már csak hűnek kell lennem hozzá... a nagy közös gondolathoz az életről, mármint... egészen megkérdőjelezhetetlennek tűnik... igyekezni fogok

a mai dalom... /hogy fene egye meg, annyira sokáig nem leszek már ennyire hős ebben a téli magányban... teásbögre fülét szorongatva, merengve vissza -és előre... és már tényleg az van, nem jó nekem lassan semmi és senki, van, volna néhány szitu, ami legalább egy tét nélküli kísérletet megérne, de nem húz oda a szív, és másikb.-hez sem, pedig kitartása hihetetlen, valóban egy nyamvadt dugásért küzd ennyit? nem tudom, érti a fene, de nem fogok, és ez most nem az erkölcs, és nem is úrilányos rinya, ez a lélek, egészen újféle, ettől persze semmivel sem vagyok boldogabb, a kötés az kötés (ami odaköt, ahová kötnie nem kéne, hozzád, furán), sokszor jobban fáj, mintha csak a szelek szárnyára bíznám a testem... 

átokra átok ült rám

... akkor írni kell, akkor is, ha ki kell hozzá mászni az ágyból, hidegben, vagyis nem igazán melegben, takaróval a gép elé kuporodni, számolva a holnapi megint kialvatlansággal, és mesélni...

számmisztika... és ősz... azon tűnődtem, milyen volt a többi ősz, az a számszerint harmincegy, a tavaly ilyenkorra pont emlékszem, még mondjuk úgy nyugodt, majdnem boldog napok, a zsákból már itt-ott kikandikáló problémákkal, ha akkor valaki félrehív, leültet egy sarokba, és felfesti a jövőt, mondjuk csak a következő egy évet, hát.. minimum sikítófrászt kapok, és elindulok a Dunába vetni magam, de győzne az életösztön. és a mit csináljak másképp project jönne, és mit is csinálhattam volna, nem tudom, már valóban fényévnyi a távolság...

de ugorjunk egy nagyot... 1997... egy másik 7es év, akkor hagyott el életem legelső szerelme, pokol tavasz volt a javából, feledhető reménykedő 21 éves nyárral, aztán az ősz, vissza a fősulira, no és akkor, igen akkor, lassan, nagyon lassan, óvatosan, halkan, finoman, mindig csak alig közelebb, tulajdonképpen életem legnagyobb csodája történt meg velem, és vele is szerintem... olyan sok kép van előttem, írtam is már néhányat, de ma, az jutott eszembe, amikor hazafelé ültünk ott a Sz.K. utcában, a Múzeum előtt, bokáig avarban avagy lábat lóbálva a kerítésen és beszélgetünk... tulajdonképpen keresztül-kasul beszélgettük a várost, forgatás előtt, után, közben, a stúdióban aztán, napokra magunkra zárva az ajtót, és igazán nem az volt a fontos, mikor és hogyan emel fel, vagy hajol rám ott a vágópulton... vagy alatta... vagy mellette... de az már télen volt... az ősz a keresztül-kasul beszélt sétákkal, sálban, kézen-fogva... jut eszembe egy Presser dal, a Hűségdal, fenn a fán és a fáról leesve, négykézláb a diót keresve, almalopás és menekülés közben, lihegve, röhögve, kéz a kézben, ... színházban, templomban, moziban, boltban, az utcákon és a kék alagútban, taxiban, biciklin, mezítláb porban, izzadva, fázva, jóban-rosszban... a folyóparton, térdig a vízben, a víz alatt vagy a víz fölött éppen, a híd alatt, mikor szegények leszünk, a pálmák alatt, mikor gazdagok leszünk, ... munka előtt és munka helyett, mikor reggel az ágyban kávéhoz tejet, gömbölyödve és félig kinyúlva, évek óta és évek múlva, ... csőbe húzva, esőben, hóban,
sírva, vigadva, nyakig a bajban, álmodozva, úgy lassan szépen, akkor is, hogyha nem szeretsz éppen, Jó, jó, jó veled...

na, ez pl. szerelem volt... megismételhető? nem, nem vele, és nem ott, és nem teljesen úgy, nem a reménytelenségbe szaladva, egyre őrültebben, akkor már tét nélkül, pedig micsoda tétje volt...

akkor, tíz éve ilyenkor nem sejtettem, hogy megfordul velem a világ, nem sejtettem 1999-ben sem, két éve sem, és tavaly sem, akkor már nem a megfordult világot, ill. azt, de már nem úgy, azóta folyton rosszfele fordul, nem maradhat így, nem maradhat bennem ez a lélekzár, egy véletlen rámaggatott véletlen kötés, jójó, ez olyan szemfüles, úgy rombol hogy épít és úgy épít, hogy rombol, legyen akkor ennek is helye és oka... ami fontos úgyis megmarad, a többi mehet a szelektívbe, a tévesztések közé...

és milyen jó Cohent hallgatni most....

https://www.youtube.com/watch?v=7pA5UhNaYw0

egyébiránt pedig ilyen is... a ma este, vagy a ma reggel, vagy ez a szeptember...

https://www.youtube.com/watch?v=oBlYbaWsz2M&mode=related&search=

van annak valami egészen sajátos varázsa, ha az ember relatíve kialvatlanul megy tanítani... és bekapcsolva felejti a hetedik érzékét, vagy csak úgy, mint talán szokott megvan a hullámhossz, na és akkor elindul Hammurapitól a történet, aztán félúton már a transzcendenciánál jártok, abszolúte együtt, középiskolához mérve felsőfokon, igazi kalandozás, na, ezért pl. érdemes, hogy mást ne mondjak, felébredni...

régen írtam, a csúnya vasárnapokról utoljára... előtte meg az illatokról talán...

azóta... mondanám fura lélekzár, optimistább pillanatokban részleges bénultság... jut eszembe, dö mégsem szakított a jelek szerint, de így aztán végképp értelmezhetetlenné vált számomra a csütörtök, a kultusztárggyá vált, de még velem élő teafőzővel, a félmondatokkal és egyebekkel... nem értem, de oly mind1, annyi minden van már úgyis, amit nem... és akarja a fene érteni...  

szombat éjjel diót törtünk, vagyis próbáltunk, de csak nagyobb erőszakkal sikerült, és törött vele a belseje is, akkor jutott eszembe, aztán elszállt, de tegnap este visszajött, olyan vagy mint a dió, a még épp fáról lehullt... egészen más, mint a tavalyi, vagy tavalyelőtti, aki készséggel a tenyeredbe simul, és megadja magát, minél szikkadtabb és üresebb, annál könnyebben...

...nem szeretem, nem a klasszikus másnaposság miatt, mert az általában elkerül, nem iszom annyit, vagy szokva vagyok, néhány botrányos kivételtől eltekintve, hanem mert ha nagyon elrugaszkodtál, ha valóban körberepülted a világot, ha a rosszban is csak a jót láttad és szerettél élni, akkor is, ha éppen csak a remény vitt tovább... akkor jön a másnap, és kíméletlenül hozzád vágja a valóságot, különösen a vasárnap ilyen... és most vasárnap van...

 Úton (Székely Magda)

De hogy ki vagy valóban én
mégis tudom
hogy zaklatottan mint a szél
mindig úton

hogy elég hogy elégedetlen
léted hová vezet
hogy ezután mindenfelől
utad leszek

kora délután telefon, a vonalban bp., andi, nincs kedved átjönni ebédelni? főztem húslevest ... és ... ma szakított velem az Olga... persze hogy megyek, hagyok mindent, a le nem járt mosógépet, a félig kész kaját, és indulok, üveg borral a kezemben... lassan fogom fel, mikor két hete itt volt nálam, még olyan boldog volt, mesélt a lányról, mutatta a fényképét, izgultam érte, mert rendre bebukja, szerintem a nyíltsága, őszintesége... számomra imádnivaló, az volt mindig, 15 éve ismerjük egymást, most úgy tűnt működik, működni fog... dühös vagyok a sorsra, és közben megérkezem... egyik barátja már ott, persze a szakmából, no, ez is megérne egy misét, ahogy mostanság rendre ilyen szitukba botlok, de az is lehet, hogy a sors üzen, hogy a helyemen vagyok, bp. meglepően összeszedett, kajálok keveset, hihetetlen finom levest csinált, na, ezt pl. nem is gondoltam volna, megbontjuk a bort, egyebek, beszélgetünk, kapcsolódási pont ezer, aztán barátja el, aki egyébként pszichológus és magyar tanár, aztán jön a zene, közben befut másikb., elindulunk zp-be, puf, némi nosztalgia, jobb, mint gondoltuk, megvannak a régi számok, végigtomboljuk az egészet, közben persze vagy ezerszer jut eszembe egy másik puf koncert a szigeten, jó sok éve, akkor lillával, koncert után bereteszelt érzékszervekkel utat törünk a kijárathoz, két pillanat alatt változott a hely minden tekintetben viselhetetlenné, mert ez egy ilyen izé, mind1, megyünk tovább, m.ék már várnak a most nem jut eszembe helyen, m. harsány részegen nagy szívét előre tolva győzködi bp.-t szerezze vissza olgát, ebből aztán hosszú teoretikus vita kezdődik a szerelem mibenlétéről és az élet egyéb rejtelmes ösvényeiről, én közben folyton blogolnék fejben, mert annyi a gondolat, szerintem tök használhatóak és újszerűek, persze mostanra már szinte rekonstruálhatatlan, tekintve hogy az elmúlt három órát már komoly négyszemközti diskurával töltöttem, no, itt előkerül néhány olyan téma, amiről saját magamat is meglepve, még mindig képtelen vagyok beszélni, vagy alig, és még annyi de annyi minden... amiről remélem holnap összeszedettebben tudok majd mesélni... 

hajnalban írtam, véletlen publikálatlam maradt

folyt.köv.

fussunk neki mégegyszer -

nem akarom, hogy visszajöjjön, ill. a kis gyarló énemnek persze jót tenne, pusztán azért a mozdulatért, ami azt jelentené számára, hogy most kivételesen én hoztam egy döntést, hogy ezzel az Ő szájából vett hülye szókapcsolattal éljek, de ezt is kihagynám, olcsó volna... persze könnyen lehet, hogy nemcsak én, Ő is sokat változott, és ha mindaz, amit a szakításuk óta róla gondoltam, most mintha valósággá válna, beigazolódna, akkor menjünk vissza még tovább, menjünk a legelejére, a nagyon szerelmes, és nagyon kimondott napokhoz, miért ne hihetném, hogy azért nem lehet számtalanszor ismételni ezt az ember életében, és most rá gondolok elsősorban, mert ebben messze felettem járt akkor, tehát, ha két éve Ő valóban azt érezte, akkor... no de itt állj, ez már majdnem mindegy,

azt viszont mégis szeretném, és ebben hajlandó vagyok kisebb kompromisszumokra, hogy mégse úgy tűnjön el az életemből, ahogy ez mostanság körvonalazódni látszott... ehhez még nyilván idő kell, és azért csak az van, ha a szerelem el is múlt, és bennem is, mégis hiányzik, a páncélos-féle kis dolgok nyomán... pl...

de lerágott csont, és ma nem írok jól, tegnap sem írtam jól, fáradt vagyok, és néhány kérdésben mégis, és néha mintha önkéntelen cenzúráznék, ez a minőség rovására megy

holnapi másikb. talit ma lemondtam, nem akarok, nincs kedvem, megint belemenni ebbe az egész izébe, nem is értem az egészet, de írtam e-nek, hátha a jósnő igazat mondott, és i. valóban rá vár... na, egyébként ez is egy regénybe illő történet, majd egyszer elmesélem

egyetlen ember van, akinek úgy jó a közelében és mellette, ahogy és ott és akkor... bajgenerátor nélkül, és még azt sem mondhatom, hogy tudatosan alakult így, annyira azért még nem volnék a magam ura, de így alakult, és amikor azt írtam ma este, hogy tele a lakás dö illatával, az mégsem volt igaz, mert jobban figyeltem, és akkor már nem éreztem semmi, de semmi mást, csak az Ő bőre illatát, holott itt sosem járt, aminek kvázi ilyetén a foglya vagyok, így egyszerűen, szelíden, minden sallang nélkül, most biztos eldobja az agyát, ha olvassa, de tekintve az este folyamán elfogyasztott üveg bor hatását, ez most kevésbé érdekes, úgyis tudja, él még a vágy, nagyon is...

egyébként, a hétvégén olvastam, talán az ÉS-ben, igen ott, hogy először a hang az, amit elfelejtünk... hozzáteszem, az illat, amit utoljára

úgy tűnik a teafőző másról szól... fel vagyok kavarva... a jól ismert hülye félmondatok, és még mindig azt hiszem, azt érzem, több érzés van mögötte, mintha... meg vagyok rémülve, mi van, ha... nem felejthetem el, azt ami miatt nem működött... ettől persze még szerethetem... szerethetem? aki pont akkor hagyott cserben, amikor életem egyik legnagyobb döntését hoztam meg, amikor tudta, nem lesz könnyű, amikor az új helyen bizonyítanom kellett volna, amikor úgy kellett eljönnöm a régiből, ahogy... aki az utolsó együtt töltött hónapokban nem bírt úgy megérinteni, mint egy férfi érint meg egy nőt, aki két évvel ezelőtt a Szigeten töltötte azt az éjszakát, amit én kórházban, aki...

most ír két félmondatot, és újra tele vele a lakás, érzem az illatát, és azt az utolsó, fájdalomtól tört tekintetet látom, és azt az utolsó ölelést érzem... és újra farkasszemet néz velem az összes álmom, amit magával vitt, családról, gyerekekről..

de ébresztő, dönteni én fogok, és tudni fogom, mit kell tennem...

mindenekelőtt: לשנה טובה תכתבו ותחתמו!

d. eltörte a lábát... több, mint fél napi kálvária és két kórház kellett egy gipszeléshez... nagy magyar groteszk...

megint saját szélsőséges hangulatom rabja vagyok, nagyon rossz kedvem van, egyelőre moccani sem bírok, pedig volna hová, volna mit... persze fáradt vagyok, a hirtelen életmódváltás, a hivatlan jött ősz... legszivesebben bevackolnék a hálóba egy jó könyvvel, zenével és felejteném a világot...

most kaptam egy sms-t dötől, hogy bár itt hagyta nekem, mégis kérné vissza a teafőzőt... de most tényleg... anno mondtam neki, hogy vigye el, azt mondta nem, nekem adja... milyen végtelenül...

 "Neked közöd van hozzám, most is, mikor idő és távolság már mindent megsemmisített, amit valamikor építettünk egymás között. Te felelős vagy mindazért, ami velem történt az életben, ahogy  én is felelős vagyok miattad, éretted, a magam módján. [...] Ami megmarad, az a valóság..." (Márai)

na, legalább a spontán döntéseim nem hagynak cserben, fontolgatom is, hogy mostantól hagyom a hosszas mérlegelést másra... a tegnap este, kandallótűz fénye és melege mellett, már a küszöbön egymásba fonódó tekintet, különös beszélgetés, mintha már a sokadik volna, így születnek az egy estés vagy valódi barátságok, egy másik időzónában talán a szerelmek is, különösen ha nem bújik elő belőlem Hamupipőke, és lépek le, úgy ahogy... és kétség se férjen, reggel mindkét cipőmön kis híján átestem, no de mind1, jól van ez így...

Ami sokkal fontosabb, végre eldöntöttem ezt az átkozott dilemmát, és most már valóban a lelkem mélyén, hihetetlen megkönnyebülés... Persze ha október végén a s. úgy dönt nem adományoz nekem főállást, akkor jön a következő kör, de még ott nem tartunk. Ennek (no meg a tegnap estének) örömére ma valóban rengeteg meló volt, de most, hogy végeztem, jön a fürdés és végre talán éjfél előtti ágybabújás, ergo nem érzem magam rosszul. Talán ehhez hozzájárult még a napközben elcsent félóra napfürdő a parkban, és még néhány igazán jó hír...  Így talán még azt is megkockáztatom, jól érzem magam. Na azért nem lettem Sztahanov, egyéb alternatív programoknak milliószor jobban örültem volna.

Hétfőn találkozom b8-al, egészen különös, ahogy felbukkanak körülöttem az ezer éve nem látott egykori barátok. És talán pont ez a barátság lényege. Vagy ez is. Tehát ma a pohár igazán félig tele... és persze hihetetlen emberek, velük igazán vissza -és átváltozom én énné, ideje volt már... mert akárhogy is, de ez a legnagyobb kincs, az emberi lépték, bent is, és kint is...

páncélos végre otthon, ez is jó

és most még írok Timnek...

Mielőtt dideregő depresszióba estem volna, bebújtam a fürdőkádba. Tényleg nyakig, és tényleg hosszan. Így egyelőre még túlélek. Káoszos nap volt... Fáradt vagyok, pedig még vagy négy órányi meló vár itt a gép előtt éjszaka... 

Pontosabban várna, mert amíg ezt írtam, hívott tk, hogy fél óra múlva itt van értem, házibuli vagy valami ilyesmi, így hétköznap, és persze miért is ne, max.... A társaság, különösen a jó társaság kiváló terápia ebben a szívet-lelket szaggató, hűvös, magányos őszben... Hát legyen:)

és ami a belső faktor... a lehető leglehetetlenebb állapot, lassan a hiány hiánya fog fájni, hogy fájjon valami... tíz év múlva majd nyilván a fejem verem a falba, a mostanság kihagyott, kipróbálatlan, ösztönből visszautasított történetek miatt... bár azért az utolsó, amiben még hiszek, és hinni fogok, hogy tudni fogom, ha ... addig is, no igen, addig is...

addig is marad az értelem nélkül múlttá váló folyamatos jelen... így szeretetlen, sem én, sem engem, ámde kapnám a díszoklevelet az asztrológusomtól, aki meg van győződve az én tudatalatti társfüggőségemről, amit szerintem legyőztem, szintén tudat alatt...

másikb. rendületlenül igyekszik meggyőzni arról, amiról neki is tudnia kell, hogy a legnagyobb baromság, nem lehet 31 évesen a praktikumra és a mögöttünk lévő 13 év ismerettségre, meg egy egyszer volt románcra építeni egy kapcsolatot... nála hitehagyottabb embert nem ismerek... és nem rá vágyom, nem az Ő illatára és így akkor sem menne, működne, ha fejben eldönteném, persze eszem ágában sincs, de leszek, maradok a barátja, csak olyan jó volna végre, ha nem kerülne hetente terítékre ez a téma...

és egyébként ez a hülye kémia, ahogy tényleg "hozzád vonszolnak, löknek tagjaim" (J.A.), ebben a fura nihilben az egyetlen, pakolom egyik polcról a másikra, néha mintha mindenhol helye volna, néha mintha mégsem, de rajta a bőrömön, vagy a bőröm maga... na, hát miként mondjam másként, maradjunk a kölcsönvett szavaknál...

Ma... Gondoltam elintézem végre a nyelviskola szerződést a munkaügyiben, meg a nyelvsulit, meg bemegyek a nekem sosem volt munkahelyemre a még ki nem kézbesített elbocsátó iratokért (törjön százegyszer), no és a megcsinálom, mondjuk kiváncsiságból a bankos személyiségtesztet. A szummázat: a kis jelző idejétmúlt, ez már simán a nagy magyar groteszk.

Angol ügyben bazi nagy volt a sunnyogás az elmúlt hetekben, ezért újfent személyesen kerestem fel az illetékes hivatalt. Kiderült, az erre kirendelt pénz elfogyott, így nem szerződhetünk. De olyan nics, hogy elfogy, tehát ez így egy nemlétező állapot tulajdonképpen, menjek csak nyugodtan a nyelviskolába. Nyelviskola vezető hosszan rágicsálta a ceruzája végét, mígnem győzőtt benne a kalmárszellem, megjegyzem tök jogosan, és úgy döntött, elhalasztja a kurzust, míg meg nem szárad a fekete tinta a szerződésen.

Bementem a sosem volt munkahelyemre. A diákok kedvesek voltak, az egyszer volt kollégák többnyire köszöntek. Szinte alig zaklatott fel. Azért szar ügy ez, úgy ahogy van, de igyekszem nem belegondolni. A gazdaságis nő teljesen korrekt volt, 2-3 mondatban elmagyarázta, mi az a káosz, ami mostanság ott a fizetési cetlimen, és nem mellesleg kaptam még némi étkezési utalványt is.

Innen a patináns toronyház-irodaházba mentem, kissé alulöltözve, az elvileg negyvenperces tesztet kitöltöttem húsz perc alatt, pasi álmélkodva tolta az orrára a szemüvegét és kérdezte, "maga mindig ilyen gyorsan dolgozik?", mondtam igen, kinyomtatta a tesz értékelését, azt mondja, nagyon jó, sőt, én persze rezzenéstelen arccal, még akkor is, amikor hosszan elemzi, hogy az én 61 pontom az a kiváló kategória, az átlag 30-40 pont, de már 10 ponttól mehet a harmadik kör. Gondolom ez is a pr része, tekintve ez egy értékesítői, még pontosabban üzletkötői meló volna, na, jó, esetemben csoportvezetői, de akkor is, aki ismer tudja, erre én nem igazán vagyok alkalmas. És nem hazudtam a tesztben. Sajna kelepce, nem sétáltam bele. Nem leszek üzletkötő csoportvezető. Azt hiszem. Mert nem akarok. És nagyon szeretném, ha a kényszer sem vinne rá.

Újra tücsök voltam, fodrász, végre rövidebb haj, kozmetikus...

Egyébként pedig... 12 nap múlva nincs státuszom, próbálom uralni a szitut, de nem könnyű...