na, legalább a spontán döntéseim nem hagynak cserben, fontolgatom is, hogy mostantól hagyom a hosszas mérlegelést másra... a tegnap este, kandallótűz fénye és melege mellett, már a küszöbön egymásba fonódó tekintet, különös beszélgetés, mintha már a sokadik volna, így születnek az egy estés vagy valódi barátságok, egy másik időzónában talán a szerelmek is, különösen ha nem bújik elő belőlem Hamupipőke, és lépek le, úgy ahogy... és kétség se férjen, reggel mindkét cipőmön kis híján átestem, no de mind1, jól van ez így...
Ami sokkal fontosabb, végre eldöntöttem ezt az átkozott dilemmát, és most már valóban a lelkem mélyén, hihetetlen megkönnyebülés... Persze ha október végén a s. úgy dönt nem adományoz nekem főállást, akkor jön a következő kör, de még ott nem tartunk. Ennek (no meg a tegnap estének) örömére ma valóban rengeteg meló volt, de most, hogy végeztem, jön a fürdés és végre talán éjfél előtti ágybabújás, ergo nem érzem magam rosszul. Talán ehhez hozzájárult még a napközben elcsent félóra napfürdő a parkban, és még néhány igazán jó hír... Így talán még azt is megkockáztatom, jól érzem magam. Na azért nem lettem Sztahanov, egyéb alternatív programoknak milliószor jobban örültem volna.
Hétfőn találkozom b8-al, egészen különös, ahogy felbukkanak körülöttem az ezer éve nem látott egykori barátok. És talán pont ez a barátság lényege. Vagy ez is. Tehát ma a pohár igazán félig tele... és persze hihetetlen emberek, velük igazán vissza -és átváltozom én énné, ideje volt már... mert akárhogy is, de ez a legnagyobb kincs, az emberi lépték, bent is, és kint is...
páncélos végre otthon, ez is jó
és most még írok Timnek...
