az elmúlt napok, ahogy jön és eszembe jut, ergo nem biztos, hogy az időrendiséget betartva...
míg tiszakata javaslatát próbáltam emésztgetni, fontolgatni, 100%-ban magaménak érezni, a dolog tárgytalanná vált, tekintve hogy ma le lettem kegyelemdöfve... a lehető legemberibb és legkedvesebb módon... ezzel igazolván, egy csomó mindent, amit róla éreztem, és amit érzek...
sokkal jobban hasonlít a megkönnyebbülésre, a kövek estek le szívemről érzésre, mint egy emészthetetlen szerelmi bánatra, azt hiszem, persze az is lehet, hogy már meghaltam, és azért nem érzek semmit... nem akarom nagyon a dolgot az ezotéria irányába elvinni, majd egyszer talán ez leírom elmesélem, bennem már kerek egész, de most nem tenném közkinccsé, mert... mert nem... mindenesetre drukkolok neki, tényleg őszintén, az egyetlen ezzel járó elvonást ki fogom bírni, hát, így listázva nagyon úgy tűnik, tényleg nem szerelem ez bennem, hanem valami fura, a hetedik érzék által életre hívott szeretet... ez azért nagy dolog ebben az átokverte világban...
és ezt most nem azért írom és érzem, mert tegnap Müller Péter Szeretetkönyvét olvastam (kösz, Tim!), megjegyzem, valóban a legjobb pillanatban, holnap talán már késő lett volna, két hete pedig még korai, szóval nem azért, a könyv csak segített azt a kevés, vagy nem olyan kevés címkézetlen érzést megérteni...
vasárnap este elmentem egy meglehetősen spontán netes talira, jó volt, bár kicsit mintha saját magammal ültem volna, de tényleg csak kicsit, a Szimplában éjfélig, utána az Ó Klubban 3-ig... Kicsit berúgtunk, megismerhettem a zenekar másik felének a másik felét... ja mert hát igen, valami miatt az én botfülemmel ez az én karmám, és most nemcsak páncélosra gondolak, hanem visszább még a fősulira is... tehát az egész állat jó volt, na jó, nem mondom, nagyot dobott rajta egy-két intellektuális dolog, irodalom végre, de anélkül is... mondta, tudtam, mondtam, tudta, na azért ez elég ritka... kb. a múltkor volt ilyen, amikor dd itt volt nálam, és felboncolta a könyvespolcom, na kb. akkor éreztem még ilyen típusú találkozást... azért most el vagyok bátortalanodva rendesen, az a fixaideám, ha elmegyek második talira, akkor jön a belőlem kiábrándulás, ebből pedig azért mégegyszer idén nem kérnék, annyira nem volnék mégsem önkínzó... vagy jönne a részemről az egyébként sem túl nagy lelkesedés, ill. hívjuk inkább hitetlenségnek uralma, ami megintcsak nem hiányzik
tegnap aztán hajnalban hazamentem, este vissza, atom fáradtan, de legalább a vonaton tudtam olvasni a Müllert...
elvittem a kutyát végre megnyiratni, hát csodaszép lett, és óriási élmény volt, eddig is scnauzer őrült voltam, most viszont... egészen kutyafis lett, elvittem egy óriási bundájú kölyköt, és hazavittem egy gyönyörű snacikölyköt, sokkal méltóságteljesebbnek tűnt, persze ugyanolyan kis zizi még... eszembe is jutott, pláne mert aztán a vonaton pont olvastam is, tehát eszembe jutott a pillanat, ahogy kiválasztott engem, ott és akkor...
egyébként meg tényleg azt gondolom, Müller Péter után szabadon, hogy az ember vagy repül vagy zuhan... és én nem nagyon szeretek zuhanni, ámbár abban mostanság elég profi lettem, szóval a földön járással picit várok, nekem ez a dömés kapcsolat, az élet vele, mellette olyan földön járós volt, és annyira nem jött be, illetve ott és akkor a mai énemhez képest a béke és harmónia szigete volt, de valami hiányzott...
most meg persze kb. minden hiányzik, szerelem, munka, barátok (na jó, ebben helyesbítek, ebben a témában pusztán elégedetlen vagyok)
ja, és muszáj megemlítenem V.-vel töltött napot, nagyon jó volt (nem pasis, vagyis nem úgy), de most a részletekbe nem megyek bele, valójában nem is kellene csodaszámba mennie az ilyen találkozásoknak, együtt gondolkodásoknak, ha nem volna ilyen ez a világ, amilyen... remélem náthája gyúgyul, a kutya meg jobban van...
