fussunk neki mégegyszer -
nem akarom, hogy visszajöjjön, ill. a kis gyarló énemnek persze jót tenne, pusztán azért a mozdulatért, ami azt jelentené számára, hogy most kivételesen én hoztam egy döntést, hogy ezzel az Ő szájából vett hülye szókapcsolattal éljek, de ezt is kihagynám, olcsó volna... persze könnyen lehet, hogy nemcsak én, Ő is sokat változott, és ha mindaz, amit a szakításuk óta róla gondoltam, most mintha valósággá válna, beigazolódna, akkor menjünk vissza még tovább, menjünk a legelejére, a nagyon szerelmes, és nagyon kimondott napokhoz, miért ne hihetném, hogy azért nem lehet számtalanszor ismételni ezt az ember életében, és most rá gondolok elsősorban, mert ebben messze felettem járt akkor, tehát, ha két éve Ő valóban azt érezte, akkor... no de itt állj, ez már majdnem mindegy,
azt viszont mégis szeretném, és ebben hajlandó vagyok kisebb kompromisszumokra, hogy mégse úgy tűnjön el az életemből, ahogy ez mostanság körvonalazódni látszott... ehhez még nyilván idő kell, és azért csak az van, ha a szerelem el is múlt, és bennem is, mégis hiányzik, a páncélos-féle kis dolgok nyomán... pl...
de lerágott csont, és ma nem írok jól, tegnap sem írtam jól, fáradt vagyok, és néhány kérdésben mégis, és néha mintha önkéntelen cenzúráznék, ez a minőség rovására megy
holnapi másikb. talit ma lemondtam, nem akarok, nincs kedvem, megint belemenni ebbe az egész izébe, nem is értem az egészet, de írtam e-nek, hátha a jósnő igazat mondott, és i. valóban rá vár... na, egyébként ez is egy regénybe illő történet, majd egyszer elmesélem
egyetlen ember van, akinek úgy jó a közelében és mellette, ahogy és ott és akkor... bajgenerátor nélkül, és még azt sem mondhatom, hogy tudatosan alakult így, annyira azért még nem volnék a magam ura, de így alakult, és amikor azt írtam ma este, hogy tele a lakás dö illatával, az mégsem volt igaz, mert jobban figyeltem, és akkor már nem éreztem semmi, de semmi mást, csak az Ő bőre illatát, holott itt sosem járt, aminek kvázi ilyetén a foglya vagyok, így egyszerűen, szelíden, minden sallang nélkül, most biztos eldobja az agyát, ha olvassa, de tekintve az este folyamán elfogyasztott üveg bor hatását, ez most kevésbé érdekes, úgyis tudja, él még a vágy, nagyon is...
egyébként, a hétvégén olvastam, talán az ÉS-ben, igen ott, hogy először a hang az, amit elfelejtünk... hozzáteszem, az illat, amit utoljára
