vonz/a/lom

 azt álmodtam, hogy meglett a szüleim kutyája... szegény borzasztóan le volt fogyva, és félig megnyírta valaki...

ma egy éve írom ezt a blogot... nem szeretnék hosszan elmélázni az azóta megtett úton, meg ezek előjelein... talán szummázva egy csomó dologban masszív hegymenetet produkáltam...

szombat óta itt lakik nálam b8, ideiglenesen, míg nem talál albérletet, néha rajtakapom, ahogy álmélkodva figyeli milyen tehetségesen bírom a látszólag semmit tenni... persze pont abba az időszakba csöppent bele, amikor már pont nincs meló... vagyis alig...

tegnap beszéltem végre mecénással, meghívott vacsizni, de sajna az adománygyűjtő levél nem jött le az újságban szülővárosom zűrzavaros kultúrális élete, ill. az ezt átfonó politikai kisstíl miatt, kapacitálhatna valaki, hogy legyek már élelmesebb, pl. bemehetnék a polgihoz, ha már egyszer ismerem, és megkérhetném, hogy a város rakjon legalább annyit hozzá, mint amennyit a civil kezdeményezés... mert hiába a hiába, eddig szánalmasan kevés pénz gyűlt össze, ennyiért még a kutatási tervet sem érdemes megírni, de mert előreláthatólag van három üres hónapom szeptemberig, a fejemből bambáb kinézés helyett akár ezzel is foglalkozhatnék... akár...

a vacsiról jutott eszembe, idejét sem tudom már, mikor hívtak meg engem vacsorázni, sem munkavacsora, sem privát.... szerintem utoljára homek, tavaly a szülinapom környékén... vagy tavalyelőtt... nem mintha annyira rá volnék cuppanva a témára, csak az jutott eszembe, hogy kissé zavarba ejtő szitu lesz, és a világért sem szeretném lerombolni benne a történészekről alkotott sztereotípiáit...