ma egyre az járt a fejemben, olyan, mintha álmodtalak volna... mennyire más ez... együtt válunk kopárrá, az erkélyemre nyáron belógó fa, és a szívem... látnod kellene, ahogy ez a sárgalevelű fa leveti mindenét... ha munkába indulok, végigtrappolok az avarban... és a Ligetben is avarban futok, most még jó, amíg nem kezd el esni, amíg csak a hajnalok, a reggelek párásak, délutánra már száraz és igazán jó illata van... mondom, látnod kellene...
látnod kellene, ahogy fehérbe bújva fekszem a szőnyegen, cetlizem az ókort, aztán elmosogatok, megint felszelek egy sütötököt, megunhatatlan, és idén igazán finom, leveszek egy kötetet, talán megint versek, vagy folytatom Márait... már igazán alig dohányzom, a teásbögrém pedig még mindig ugyanaz... mondom, látnod kellene
Nem parfümöd, de bőröd arómája
söpört el mindent. Nem maradt velem
se baj, se gond, se félelem, se bánat,
se múlt, sem emlék, csak a szerelem.
Faludy
