... kikapcsolnám mindkét telefonom, magamra zárnám az ajtót, és megnéznék valami szívfacsaró szép filmet, bor van itthon, kajáért pedig nincs az az isten ilyenkor, ami levinne bevásárolni... ismerem nyárról állapot... de fogom magam mondjuk hajamnál fogva, és villámgyorsan embert faragok magamból, a fürdőkádba már csobog a víz, a kávé itt a kezem ügyében... mert este program... és végülis nem is rossz...
azon tűnödöm így teszem-rakom-rámolom közben, hogy mi a csudától ilyen bazi magas az ingerküszöböm, miért kell nekem minimum kettő pszichiátria zárójelentés és még vagy egy tucat egyéb extrémitás ahhoz, hogy valaki tartósan felkeltse az érdeklődésem...
olyan élesen szétválni érzem a bennem lakó két személyiséget, mint még soha... már meg sem döbbenek azon, hogy egy éve pl. az volt a legnagyobb problémám, hogy dö nem akar gyereket, én pedig nagyon de nagyon szeretnék... most halvány nyomát sem érzem magamban ennek a vágynak... és ha a tengelyhez simulok, nem tudom eldönteni, melyik az igazibb én, ennél otthontalanabb érzést nehezen tudok elképzelni, ill. persze eltudok, de azt már a külső tényezők szabják, alakítják...
