vonz/a/lom

tegnap újra harlekin kontra önbecsülés gittegyletet tartottunk, lelkem talán legjobb ismerője úgy véli, csak őszintén, max. hülyét csinálok magamból, volt már ilyen, meg lesz is, nem is érti, miért pont most szegülök ellen, én meg azt nem értem, miért pont most búzdít, erre még példa nem volt, mindig védett volna,

nyilván most lát, érez, gondol bennem, rajtam valamit, ami miatt... vagy megőrült

én meg valahogy még ennyire soha nem vigyáztam tudatosan a saját önbecsülésemre, értem is meg nem is

(most hívott az egyik szilveszteri szingli pasi, milyen kedves, persze nem téma, még fontolgatom, szeretnék-e barátkozni vele, bár Ő nyilván csajozni akar, de mintha én már akkor kifejtettem volna, hogy nem szeretnék pasizni, mind1, így megy ez...)

szóval önbecsülés... ma kaptam hasonlótól mailt, valami gubanc volt nála a telefonszámaimmal, nem is értem, bár Ő képes még az ilyen egyszerű dolgokat is összekeverni, elrontani... a gittegylet szerint írjak neki, menjek elé, és utána, ne hagyjam... én inkább az ellenkező irányba indulnék, sőt rohannék néha, olyan szintű érzelmeket aktivál bennem, ami pedig szorongásokat szül, ami összeségében nem egy happy állapot, ez a hiábavaló vágyakozás pedig halálossá súlyosbítja a helyzetet, majdnem...

tegnap a nagy éjszakai levelezésben valahogy nem mentettem rá a pendrive-omra a ZH feladatsort, szegény diákjaim majdnem megőrültek, de aztán megoldottuk... 

gg-től átmentettem néhány új számot a lejátszómra, így a mai nap slágere, ami kicsit magasabbra lendíti a hintát, mint azt a helyzet indokolná, a Vackolj belém (Kispál)...

" ..A szívek szőrösen őrölnek, valami port löknek körbe-körbe a testbe.."
 
 
(valaki tud segíteni, hogyan kell ide blogba bevágni egy mp3-as számot? )

számítottam? nah igen, a kérdés pontos, racionális és szinte költői... virágcsokrokra, szerenádra, csengőre könyöklésre, küszöbön térdeplésre... természetesen...

hajszálak választanak el attól, hogy sekélyesen didaktikus legyek, és idemásoljam azokat a kulcsmondatokat, amiket tegnap aláhúztam a Csernus könyvben..., mintha valami varázsigék volnának, jó, nyilván azok is, naná és persze, de nem a mormolós fajtából, inkább a hosszan meditálva emésztősből...

hallgattam a Jules Jimet, pont elcsíptem a Dunán, miközben órákán át szenvedtem egy nyamvadt ZH feladatsor létrehozásán, közben levélváltogatok, egyre sűrűbben és tartalmasabban, nagyon szívemhez szólt a felütés... 

megtaláltam a zsebemben az újévi szerencsecetlim, amit sikerült kihúznom, amúgy ajánlás - jókivánság, egyebek gyanánt a buliban... íme: "hurka, kolbász mit sem ér, ha nincsen hozzá lágy kenyér" - nos, ezért fogok vásárolni végre egy kenyérsütő gépet, gondoltam, ámde ma amikor kivettem a postaládából a villanyszámlám éves elszámolását meggondoltam magam...

nah jó, nem vagyok teljesen hülye, értem én, már hogyne érteném, ez van, mitsemérvan

dehamár idézgetünk:

 "...Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély?... S talán nem is szól személynek, csak a vágynak?... Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?" szóval helyesbítve1: Márai / helyesbítés2: A gyertyák csonkig égnek

(kérdés: de ugye nem az Igaziban? most hirtelen az ugrik be, mintha..)

 Köszönöm, köszönöm... :)))

kirángattam, majdnem saját hajamnál fogva, magamat magamból, már amennyire

találtam egy nagyon kellemesen és ígéretesen hangzó álláshírdetést, ezért persze marhára gyanús is, mindenesetre elküldtem azonnal az önéletrajzom

kinyomtam a nyomornc tévét, amit nem is tudom miért kapcsoltam be

bekapcsoltam a hifit

levettem a polcról a Csernus könyvet

meggyújtottam néhány illatgyertyát

és most olvasok

majdnem béke

nevezzük bánatbékének, vagy fegyverszünetnek, fegyverszünet a bánattal...

 

picsa szarul vagyok, jobb lett volna ha éjszaka inkább pálinkába ölöm a felettes énem, szeretnék inkább másnaposan vergődni a háló meg a klotyó között, mint ezt a mérhetetlen kínlódást fokozni magamban, de nem, mert amikor nem kell, akkor kinyirom a felettes énem, amikor meg ki lehetne nyuvasztani, őrzöm és erőnek erejével életben tartom, basszus,

neki kellene állni olvasni, tanulni, készülni, felmosni a csizmáról járólapra olvadt majd rászáradt sárt az előszobában, valamit enni, valahogy élni, tökéletesen impotensnek érzem magam mindegyikhez,

happy new year

 

 

határozottan jött tesz a hülye értelmiségi léleknek, kissé átfagyva főzöm a lencsefőzeléket - biztos ami biztos, hallgatom ezt: https://www.youtube.com/watch?v=7pA5UhNaYw0 , most valahogy kevésbé kesernyés, vagy a franc sem tudja, próbálom értelmesen tölteni a napot, persze nem könnyű január 1-jén egyedül, jó is hogy vége ennek az ünnep szériának, egyébként elég rossz álmom volt, álmomban öngyilkos lett az egyik barátom, iszonyú bűntudat kísértet, meg úton voltam, és tök rosszfelé mentem, mint kellett volna, tudtam is meg nem is, ilyenek...

eszembe jutott ma a tíz évvel ezelőtti nap, lementem Szombathelyre, az Újkoliban szilvesztereztünk, nagyon vártam T-t, már jóval előtte megbeszéltük, mobil akkor nem volt, matávon meg különféle okok miatt nem volt szerencsés egymást hívnunk, nagyon fiatal volt még a kapcsolatunk, már ami a szerelem részét illeti, persze telis-tele mindennel, ami miatt elvben lehetetlen, szóval vártam nagyon, nem jött, a hajnali vonattal hazautaztam, január elsején 13h körül már bővel otthon voltam, mikoris csörgött a vonalas, Ő volt, január elsején hajnalban otthagyva mindent és mindenkit az első busszal utazott Szombathelyre hozzám, de pont kerültük egymást, még vagy 1,5 hét volt mire találkoztunk, akkor ő már végig ott maradt, én pedig csak a következő vizsgámra utazhattam vissza... - so, háát ... hagy ne mondjam tovább, és hagy ne értelmezzen mellé a mát

 

 

 

alig több, mint két órával ezelőtt még önfeledten hintáztam a Kálvária téren a hóesésben, alig kevesebb, mint 12 órával ezelőtt végrehajtottam 2007 legutolsó lábtörlő műveletét, bp. nem érzi át a nagy pillanatok jelentőségét, ergo elmulasztott figyelmeztetni, hogy normális ember nem adományozza egy néma vánkosnak a kedvenc cd-jét:)))

a buli igazán nem volt rossz, bár reményem, miszerint egy kijelölt másodpercben megváltozik a világrend, csalfának bizonyult, mind1, amit lehet megteszek, nagyon igyekezni fogok

megkapó volt a buliban jelen lévő szintén szingli pasik igyekezete, hááát, kacagós, kedves de alapvetően halál kiábrándító és fárasztó... nyilván ilyenkor majdnem mindenki extra kényszert érez a szerelembe esésre, kivéve engem...   és különös módon ezen az éjszakán nem a szexen járt az eszük, legalábbis nem direktbe, hanem a telefonszámomat szerették volna, meg a holnapi programom, hát, fura dolgok ezek, nekem persze csak és kizárólag egyvalaki köti le az e témakört érintő összes kapacitásom, meg is rémültem magamtól, nem lesz így jó, kékharisnya leszek, aki egy tisztességes flörtöt még játékból sem bír... azt már ugye ne is említsem, hogy mindezen közben látni véltem, ahogy hasonló a város egy másik szegletében avagy csak a szomszéd utcában ugyanígy nyomja a csajoknak, nyilván őket is meg akarja csókolni, nah de ennél a pontnál sikítófrászt kaptam, ott belül a fejemben, aztán megszólalt a vészcsengő, túlkiabálva a sikítást, hogy kuss legyen, elvégre a lábtörlőt kidobtuk, talán Aladin repül már rajta új nyomi gazdája felé, ergo ha nem hát nem... nem nyivákolunk

 

söpörtem havat, sóztam, próbáltam felmosni a lépcsőházat, de megint odafagy, az erkélyen a hóban madárlábnyomok, talán itt járt egy veréb vagy egy cinke, míg aludtam, egyébként meg legyen ez a lemondás napja, legalább azt engedjük el, ami nem is a miénk, hasadjon a szív, azért van, még mindig jobb, mintha nem volna, bár a francokat, agyban már eldőlt, nah rohanok, készülödök, délután házparti, mert ez egy ilyen jó kis társasház, aztán este megaparty, héliumos lufi nem lett, egyelőre más sincs, nem tudom, van-e még nyitva bolt, mindjárt lerongyolok, aztán fürdőkád, extra készülődés a sírva vigadáshoz, talán az a harmadik zebracsík eltűnik, ill. most biztos hó fedi, egyébként nem tudok én élni se meghalni se nélküled immár (nem dö), úgyhogy félélet van, talán jössz, talán nem, ezt majd eldöntöd, de ahogy ismerlek, nem fogsz, mert az ember nem változik, hiába nem vagy még 30, én már mondtam, veled kapcsolatban drága nem nyitom ki a cselszövödét, árulás volna, ma ha bp-től indulunk, talán átviszem a cd-t és otthagyom a párnádon, beleszagolok valamelyik ingedbe, aztán megyek felejteni, vagy nemtom, még mindig nem tudom, ill. dehogynem tudom, ennyire bizotsan még sosem tudtam semmit... de minek... basszus

mindenkinek akit szeretek nagyon BOLDOG új évet kívánok, és Neked is Sárga, talán addig jó, amíg nem érjük teljesen, addig még annyi minden lehet benne, és András Önnek is, dá Neked is, meg páncélosnak Neked is, Tim Neked is, homek Neked is, és hasonló Neked is, akkor is ha nélkülem, és mindenkinek aki itt van de névtelen és arctalan...

nah, akkor bor, Cseh Tamás, gyertyák fénye, lazulás, merengés, miről ha nem másról, mint amiről maholnap mindenki, kicsit konzumidióta csordaszellem, noh de sebaj

jöjjenek e a LEGek? jöjjenek... ahogy jön, kissé szabad asszociációk jegyzéke, ha volna de nincs pszichiáterem, nyilván azt is vizsgálná, milyen legek és milyen sorrendben jutnak eszembe (ez most abszolute önkielégítés lesz, feloldozok mindenkit a lelkiismeretből történő végigolvasás alól)

 a legrosszabb: 2007. április 24. dö bejelenti, hogy elhagy (aztán meg "az első éjszaka nélküled, csak az első volt nehéz, aztán már csak az ital volt kevés" :D asszem Bikini, ismeritek, mindjárt meg is keresem a youtube-n)

a legszomorúbb: 2007. április 4. - anyukám telefonja, hogy a kutya kint fekszik, elaltatva...

a legszívbemarkolóbb: 2007. május 15. dö tekintete dobozolás közben (oké, egyszer félig beszívva páncélossal ezt megtárgyaltuk, hogy az ember nem egyenlő azzal, amit néha egy-egy tekintetében látni vélünk, de ez a pillanat akkor is, ma is itt van, kísér nyilván már mindig, mármint ez a tekintet, emlékszem ott állt a nappali ajtónyílás környékén, és összenéztünk)

a legkomitragikusabb: 2007. május 16. - kimenni Csepelre a felmondásomért, majd átrongyolni a város másik végébe stábra, ahol pofámba kapni, hogy mégsem főállás szeptembertől,  majd hazakullogni, a frissen kiürült lakásba, az első éjszakára egyedül, dö nélkül...  (hu basszus, azért ez nem volt gyenge, nagyon nem)

a legtehetetlenebbül legmegrázóbb: hogy a szél tényleg megfordíthatatlan... 2007. július vége

nah jöjjön valami jobb:

a legbeszélgetés: valamikor nyár közepén, msn-en egy sms után, féltem, hogy nem mondja el, de elmondta, azóta az egyik legjobb barátom, nagyon szeretem...

a legmeglepőbb: hogy R átjött egy nagyon kritikus éjszakán, segített túlélni, és nagyon kellemes, sőt kifejezetten jó volt... pedig 2,5 éve nem találkoztunk

a legszex: nem tudom a pontos dátumot, valamikor júliusban, a fürdőszoba ajtódnál, majd bent a szobában, most is kiráz a hideg, ha rágondolok, köszönöm, jó, hogy voltál, kár hogy már nem vagy (azért nem mellesleg és ez egy másik leg, egy őszinte ember, azt hiszem alig volt hazug szava vagy mozdulata, és nem azért mert olyan egyszerű volna a lelke, egyáltalán nem, mert Ő ilyen, és nem volna szenzáció, ha nem volna ez a világ olyan beteg amilyen...)

a legtalálkozás: leszállt a villamosról és mire a harmadik zebracsíkra lépett én már tudtam, hogy... hihetetlen intuitív pillanat

a legszeretkezés: noshát, erre most rágyújtok, mert rögtön sírni kezdek, és ezt elég ha én tudom, - tudjátok, van amiben az ember nem téved....

a legötlépés: a legcsók után a hálóig

és most össze-vissza:

a leghiábavalóbb: ottmaradni a búcsúbulin és végigzokogni egy sarokban a magnó mellett,

ámde mégsem, mert itt volt egy nagyon szomorú-megható de semmin sem változtató, amire gondolva megint majdnem sírás, szóval ez a leg: ülni a fotelben a dohányzóban mónit ölelve miközben lilla ölel mindkettőnket és zokogni

a legjobb 24 óra: Veszprémben másikbandival, robival és zsuszkával, ez több is volt, mint 24 óra

a legsemmisemszámítdejóó este: Sziget, nulladik nap, LGT koncert

a leggázabb: pohár nélkül whiskyt és pálinkát vedelni, majd belehányni p ágyába

a legmeglepőbb legbátorság: gá vallomása házassága felbomlásáról

a legstabilabb: homek, apám a másik, egér, d,

a legjobb énírtam vers: közelebb

legflash: szivárványt vízionálni a nyáréjszakai, vagy tán mégpontosabban, kora őszi égbolton

a legidejevolt búcsú: az elcseszett hazug testülettől, már két éve kellett volna, mind1, legyenek boldogok, aki maradt, maradt, aki nem, meg nem, más az útunk ennyi

a legnemgondoltamvolnaelsőtali: amikor utána otthagytam a pulóverem a Szimplában, sosem felejtem el, ahogy odaért és leült... már akkor is varázsolt

legnagyobb kudarc: úgy elválni ahogy dövel

de jó, hogy lett sok új vagy nem új, de visszatért régi barát..., sok jó zene és sok-sok zenehallgatás, jó volt újra írni, újra sokat olvasni, örömmel munkába indulni  meg ilyenek...

 

 

Belátom nem könnyű a szüleimnek lenni. Öntörvényű vagyok, elvarázsolt, és egyre kevésbé gyakorlatias. Ma pl. azzal kellett szembesülniük, hogy a gyerekük idestova nyolc hónapja két darab kanállal és két darab villával, továbbá néhány kiskanállal él mindösszesen, már ami az evőeszköz állományt illeti... Anyukám nem tudta eldönteni dühében vagy kétségbeesésében sírjon-e, mindenesetre fúria hangon közölte, ha legközelebb jönnek, új könyvet nem akar meglátni, egyébként is, ahogy így elnézi, minimum 50 könyvet vettem, mióta utoljára nálam járt, nem hiszi el, hogy ebbe nem fér bele néhány nyomornc kanál... Nah jó, elég vicces volt kiskanállal és villával húsos káposztát enni... So, ez van...

Aztán negyvenszer elmondta, hogy meg kellene fordítani a hűtőajtót, ami valóban úgy volna a praktikus, de én már megszoktam emígy, és amúgy is, de persze addig mondogatta, amíg mondtam nahjó, végülis nekem oly mindegy, aztán tesóm megfordította. Most szokhatom meg.

Aztán kiderült, hogy apukám rossz fúrógépet hozott el, így átmentem a szomszédba fúrógépet kérni, hogy a fogasom legalább meglegyen. Anyukám rögvest rákattant szegény szomszéd srácra, azonnal elkezdett fantáziálni. Képzelhetitek.

A kutya téma ellen újabb vérmes kirohanását rendezett. Azt mondtam neki, nyugi, nem hozom el, de nem azért nem, mert Ő akkor kiatagad. Pedig részben azért nem. De legalább ne tudja.

Sógornőm vett nekem a Kikában sószórót, mert az sem volt, és oda átsétáltunk CD állványért nekem, persze a cseresznye színű már pont nem volt raktáron. Tök arik voltak, csak itthon adták oda az előbb.

Közben hívott bp, meg másikbandi is. bp mégis visszajön holnap Pestre, így együtt szilveszterezünk, valami megaházibuliban. Igaz már egész szépen elképzeltem, ahogy itthon egyedül, de talán így mégis jobb lesz. Legyen így.

másikbandi: értem én amit mond, meg ami van, hiszen ezer éve ismerem, meg a barátom, de egyszerűen nem tudok rajta segíteni, sokban hasonlítunk, pl. az őrültségi faktorunk, ámbár Ő már ki van égve, és mindehhez még folyton tekintettel van másokra, jó volna ha végre boldog lenne, annyira, de annyira megérdemli...

És most kinyitok egy bort, illetve nem is kell kinyitnom, mert hoztak hazait, szóval csak töltök, elkezdek hangolódni erre a közel sem happyendre. A szerelem tárgya eltűnt, mintha sosem lett volna, miért nem írjátok, mondjátok, hogy inkább kezdjem erre hangolni magam, egyébként érti itt valaki a történetet? Pl. sárga kedves, Te érted?

 

 

szóval mindig csak ott várok Rád...

nah de legalább búsongó portörlés közben LGT-re váltottam, talán néhányan felismertétek, ajánlom, kicsit töltődöm, eszembe is jutott a nyári KONCERT, az év egyik menyország pillanata, ezeket majd hétfő éjjel sorba is szedem, mármint a lyo pillanatokat, miután a rosszak a lufira kötött cetlin a semmibe szálltak, könnyes búcsút sem intve, remélhetőleg...

holnap jön a család, szerencsére anyukám megfőzött, és hozzák magukkal, mondjuk tökéletesen nonszensz, talán képes lettem volna főzni rájuk, de láthatóan nem kockáztatnak :)

próbáltam kitakarítani, jön sógornő is, Ő pedig - bár kifejezetten megszerettem - e téren elég nagy kihívás... egyébként mostanság relative tartom a rendet, csak a portól, meg a rengeteg üres borosüvegtől kellett megszabadulnom, egyet mondjuk, kedves emlék gyanánt elmentettem, rá az új hűtő tetejére...

egyébként iszonyat skizofrén vagyok, ennyire még soha biztos nem voltam semmiben, és ennyire még nem rettegtem semmitől, mint hogy mi van, ha mégis tévedés, rengeteg energiát emészt fel, folyamatosan figyelnem kell, hogy ne nyomjon a lét alá a kétségbeesés,

de nem hagyom

tegnap megszületett K. Orsi, barátnőm kislánya, nagyon örülök és nagyon meg vagyok hatva :)))

a tegnap délután: kedves, bájos, nevetős, társasjátékozós, "tanítónénizős" ... igazán igazán rendbenlévő

tim szomorú telefonja, nem értem én ezt, nem, nem Őt, mert Őt nagyon is, ellenben célszemélyt, hát lassan nincs az a mentség és kibúvó...

iszom a reggeli kávém, merengek, szörnyű sejtelem vert fészket bennem, le sem merem írni, nehogy önbeteljesüljön, tabu...

be kell szereznem a héliumos lufit, csak nem tudom hol, ha jól sejtem nem egy tipikus szilveszteri kellék...

még két és fél napom van kiélni a bennem lakozó összes lábtörlő hajlamot, ma még leírhatom, hogy legszivesebben a küszöbödre feküdnék, és jöttödben-mentedben készségesen megnyalnám a cipőd talpát, de két és fél nap múlva befejezem, mert talán már nem ezt diktálja a szív, az ész meg naná nem, az ugye sosem ezt diktálta, ez persze nem azt jelenti, hogy két és fél nap múlva az eszemre fogok hallgatni, pusztán annyit, hogy az egészségesebbik ösztönömre, megpróbáljuk, hátha így többre jutunk, mondom, hátha...

éjjel kiolvastam a Tangó metronómra-t (Scheer Katalin), különös könyv, vannak benne kifejezetten jól megírt részek, (meg annyira nem jól megírtak), az idősík keszekuszasága érdekes, talán nem is annyira öncélú, kicsit mintha novellás könyv volna, jó és majdnem jó írásokkal

sajnálom, hogy kihagytam a Péterfy Bori koncertet csütörtökön, meg a Kiss Tibis Tisza Kata szeánszot múlt szombaton, amúgy meg ezekben a napokban az Ópium a leginkább én, mindjárt idelinkelem a szövegét, közben azért bevallom néha elcsábulok némi Balázs Fecós lírára is, pl. Ez a csend éve volt, meg az Idegen c. számra, továbbá a Póka Angélás Szomorú vasárnapra, belátom atomnyál, de gondolom öregszem, vagy ez most egy ilyen gyengéd típusú szerelem, ami nem erotika verseket irat velem, sőt semmilyen verseket nem irat, amit azért némileg sajnálok, úgy látszik ezt az ingerküszöböm csak páncélos törte át, pedig az csak faximile volt, (nu, azért még irathat, hátha)

szóval az Ópium (Péterfy Bori) https://www.youtube.com/watch?v=RIFbQN2txmQ

 

 

 

 

megérkeztem, itthon vagyok végre, mert nekem most már itt van az itthon, veszem kicsit biggyedt szájjal és összeszorult szívvel tudomásul, végülis még épp időben, 18 éves korom óta nem lakom otthon, és most 31 vagyok...

jójó, azért apukám bora kivételesen egészen fincsi lett, és folyamatos lightos borozással némi jagerrel azért egyáltalán nem volt olyan vészes, igaz, naívan azt hittem, hogy a rokonság tekintettel lesz az év szomorú eseményeire, kvázi betartja a "gyászévet", és nem kezd reflexből férjért kiáltani, azt persze nem reméltem, hogy anyukám nem fog szintén reflexből rákontrázni az összes ilyen elmebaj megjegyzésre, jójó, nézzük már benne a humorost, meg legyünk akkor már polgárpukkasztók, de még így is néha eleven kés...

kiolvastam Tisza Kata Revans című könyvét tegnapelőtt... mondom, módszeresen gyilkolom a bennem lakó kultursznobot, egyébként jól teszem, Kata jól ír, a történeteiben meg vérfagyasztó módon magamra ismertem olykor... gáznak gáz, de a tükör meg tükör, de nem akarok nagyon másmilyen lenni, csak egy kicsit

amúgy pedig a hülye vízöntő holdam az oka mindennek (ma beszéltem asztrológus barátnőmmel, igaz, csak telefonon), felvázolgattam neki az elmúlt kicsit több, mint fél év történéseit, jegyzőkönyvezni kellett volna a beszélgetést, tök röhejes lehet a külső fülnek...

de volt egy hosszú pillanat, 24-én délután, ültem a szőnyegen, csomagoltam az ajándékokat, odakint hullt a hó, apukám diszítette az új designe (nah erről majd mesélek) szerint a karácsonyfát, anyukám tett-vett a konyhában, mintha minden a helyén volna, és akkor ott, bámulva a függöny mögötti álarcba bújt világot komolyan elhittem, hogy a világ legegyszerűbb dolga lesz, majd persze hogy átjön, majd persze hogy újra összekulcsolom a kezem a kezével, vagy fordítva, majd megint csak szeretkezni fogunk, és semmi szex nem lesz benne, és persze, hogy még aznap hozzám költözik, mert életemben először nem fogom halálra parázni ezt a dolgot, mert Ő az akivel szintén életemben először a híd alatt is, vagy bárhol, tényleg bárhol,

persze nem lesz így

és én nem fogok utána nyúlni, nem nyitom ki a cselszövödét, mert ha az összes zsiger és ideg bennem, nem beszélve a vénáimról, a bőrömről, és minden lélegzetről nem tud egyebet, csak rábólintani, akkor értelmét vesztené minden praktika

tehát lapot húzok a 19-re

és kegyetlenül fog fájni

avagy ki sem fogom bírni

és adja az ég, hogy ezt Ő most ne olvassa,

nem tudom, remélem nem olvas...

képzelj el, amint magas szárú csizmában, farmerben, laza bőrkabátban 22.30. tájékán szemeteszsákokat csempészek a környéken kitett még nem teljesen teli kukákba, történik ez azért, mert az itt még nem nagyon emlegetett takarítói munkám (igen, van ilyen is, mert ugye a tanítás, a két bölcsészdiploma, és az eseti intellektuális melók nem nagyon jövedelmeznek, és ha az ember független, ön -és lakásfenntartó 31 éves nő, noshát, néha ilyen torz megoldásokra is vetemedik, node sebaj..) szóval mert nem voltam itthon kedd hajnalban, amikor vitték a kukákat, a kisangyalok pedig nem tolták ki helyettem, és lévén ez egy szolid és kedves, de mégiscsak jómódú lakóközösség, a fogyasztói társadalom majdnem krémje... hát képzeljétek el ezt is... most persze rettegek, hogy különféle állatkák és a reggeli birgád ne csináljon nagyobb koszt, mert vittem én a zsákokat, még a szomszéd utcába is, de még így is nyitott kukafedél alatt a... (mióta dö elment azóta tolom kedd-péntek a kukákat, de még sosem tettem ki előző este...)

 

 

 

 

megvigasztal és megnyugtat, lassan megtanulom magam, és ha kell, erőnek erejével vonszolom magam odáig, hogy bekapcsoljam, kinyissam, elindítsam, mert ha még valami biztos ebben az összes átokverte katyvaszban, az én vagyok, a saját magamhoz való hűségem, és önazonosságom, ezt tudják jól a könyvek, a zenék, a filmek is,

ilyenkor minden érthető, világos és kerek, a szerelem az szerelem, és nem hiábavalóság, az idő pedig megáll, megszűnik, vagy ha mégsem, akkor is az enyém, és nekem dolgozik,

 

mérhetetlen pocsék a hangulatom, most értem haza, jól összefagytam, de majdnem mindent elintéztem, nagyon nem is puffogtam közben, hiszen annyi minden fáj, ez a karácsonyi felhajtás már igazán nem zavar, persze bazira nem hiányzik, de túlélem, továbbá nem tudok nem azokra gondolni, akiknél üres helyek lesznek az asztalnál, ...

konstans bőgök ha itthon vagyok, ez egészen új jelenség, eddig nem tapasztaltam magamon ilyen szintű szentimentalizmust, vagy nemtom micsodát... persze adom is hozzá az alaphangot, jó kis lírákkal, és ha ebbe most nem szakad bele az amúgy is rojtos szívem, hát ...

kipakolok, de előtte bontok egy bort,

ha nem megyek el Nulladik Változat koncertre, akkor még jelentkezem ma, feltehetőleg újabb sirámokkal, félrészegen

 

 

Mert úgy vagyok én ezzel, mint a normális gyerek a spenóttal. Hiába sorolja a kanalat tartó kéz, hogy fincsi, csupa-csupa vitamin, ettől leszel erős és nagy, még talán okos is, meg hogy a mama meg a papa kedvéért, akkor is kiköpi a büdös kölyök.

Én nem voltam normális gyerek. Szerettem a spenótot. Mondjuk nem a kamu dumák miatt.

Egy normális felnőtt tudja, mire van szüksége. Azt méginkább, hogy mire nincs. Képes racionálisan érvelni. Nem mássza meg oxigénpalack nélkül a Himaláját, és nem próbál tüzet csiholni a tenger fenekén. Egy normális felnőtt csak a szüreti bálban húz lapot a tizenkilencre. Vagy még akkor sem.

Én nem vagyok normális felnőtt. Bár képes vagyok racionálisan érvelni. Pl. ha lenne gyerekem, egészen biztosan meg tudnám győzni arról, hogy miért egye meg a spenótot. 

 látens optimista volnék? jutott eszembe tegnap a kanapén ülve, miközben az új hűtőmön felejtettem a tekintetem... nagyobb ugyanis, mint amit dö elvitt, alul három rekesz fagyasztórész, amiben jelenleg jégkocka és két csomag gesztenyepüré mindösszesen... pl...

egyre gyakrabban jut eszembe, milyen érzés lesz a szilveszter, leltározva mindazt, ami 2007... persze átokév ide vagy oda nagy megkönnyebbülés nem lesz, mert mindig van rosszabb, mint tudjuk, de azért megtenném amit lehet, spirituálisan legalább, mondjuk egy héliummal töltött lufira kötném, cetlizve a sok rosszat és elreszteném az erkélyemről...

hazafelé a t.-ös karácsonyról éjjel tovább szőttem a gondolatot, tökre kreatív volt szerintem, de éjjel 3kor nem kapcsoltam be a gépet, hogy leírjam, mára meg már rekonstruálhatatlan, sajna

a buli egyébként jó volt, klassz ajándékokat kaptam és olyan kedvesek voltak, tényleg, ez mind olyan, amit aztán az ember tényleg soha nem felejt el..

 

megint képtelen vagyok vásárolni indulni... nem lesz ez így jó... felejtem a világot, forralt bor, puncstorta, illatgyertyák, fürdőkád, Cohen, versek ... mindezt délután 15h-kor, igaz már munka után, de még mindig kora délután

melengetem a tenyeremben a futrinka utcából hozott harmóniát...

ez van

 

a csendnek sokféle arca van, ez most a sajátom, ülök a futrinka utcában, nézem az utat, mazsolát és a többieket, mindenki teszi és tudja a dolgát míg én láthatatlan lóbálom a lábam az útpatkán, én annyira nem tudom, mármint a dolgom igen, de azt, hogy most ki a franc rakott megint alám egy vakvágányt, és én akkor éppen hol voltam, arról hiába merengek 

egyébként még nem jutott el az agyamig, hogy 6 nap múlva szenteste, az meg pláne nem, hogy 2 nap múlva t-karácsony (sulimelóhely)

a futrinka utca ugyanis olyan hely, ahol csak az itt és most létezik,

felhívott homek, visszahozta annyira az életösztönt, hogy nekiálltam kaját csinálni,

szóval baljóslatú csend honol a futrinka utcában, ha az útpatkáról nézem a viharfelhők mögött még soha nem ragyogott így a Nap, de ez még a legjobb szög, mert egyébként csak a hülye sötét felhőket látom, meg a varjakat,

egyébként a futrinka utcában csodák is történnek, elég egy futrinka utcabeli paplan, egy futrinka utcabeli galéria, egy futrinka utcabeli lakos, nevezzük h-nak:) (igen, Ő Ő, h. mint... de tudjátok), no meg a világ legrövidebb és egyben leghosszabb, de mindenképp legleglegebb ölelése, ott, a futrinka utcában

ettől persze még lehet, hogy vakvágány

bárcsak mégse

nemtom

 

 

 

 

 

az jó (vagy lyo?), ha az ember verbalizálni tudja amitől szakad(na) a lelke, meg jó, ha van hozzá némi sógornőtől kapott hazai fehérbor, és néhány világos komment,  mármint nem itt, van amit itt nem lehet,

újra egy hűtős lettem, ez a három perc is itt fog kísérteni mögöttem, míg élek, pedig látszatra semmi nem történt, megjöttek O-val, sem Ő rám nem nézett, sem én Rá, én folyamatosan sírással küzdve, a Délelőttök a kádban szólt épp, bámultam inkább ki az ablakon, vártam valami nem tudom mire, leginkább arra öszpontosítottam, hogy ne kezdjek bömbölni a jelenlétükben, aztán csendben becsuktam utánuk az ajtót, és akkor eltörött a mécses, de azonnal telefonos segítséget kértem gy-től, így visszatértem az életbe, aztán analizáltam még egy kicsit a másik szitut p-vel, jók ezek a világos kommentek, tényleg vannak dolgok, amit nem érdemes túlbonyolítani, nah ez pont az, ha nem lenne ez egyébként is egy átokév, mélyebben érintett volna, mert tényleg azt hittem, hogy azért h-val a lényeg a szellem, nem pedig a test, hát a test a causus belli, mondom modern dráma, totális abszurditás, egyvalakivel megosztottam, véleménye hiteles, úgyhogy nagyából helyén a dolog, többet és mással erről nem akarok beszélni,

és most megint és újra, mint végtelenített szalagon hónapok óta, most múlik pontosan...

 

hááát, szétcsapás realizálva, reggel fél8 volt mire hazaértem, mindenfele voltunk, míg végül a Boráros téren kötöttünk egy nemtudom milyen nevű helyen, ahol cipő (esetemben csizma) nélkül nyomtuk valóban reggelig...

olybá tűnik, sikerült a Szalézi 17-es történetet reprodukálnom, csak nem ugyanaz a város, és nem ugyanaz az utca, kiváncsi volnék, mással is történnek-e ilyenek, vagy én vagyok ezeknek a mágikus összefonódásoknak a mestere,

persze a dolog annyira adta magát, én vagyok ebben k. naív,

nah mind1,

most megyek hűtőt olvasztani, mert ez a másik szintén nehéz kör még talán hátra van ma,

közben majd kitalálom, hogy meséljem el mindezt virágnyelven, több okból is....

a tanulság: nah, majd ezt is később...

 

 

depresszálok ezerrel, kívülről persze röhejes, hogy ez fogyasztási cikk csinál ki ennyire, legszivesebben bebújnék a fürdőkádba, aztán az ágyba, de még a bevásárlás hátra van, lépcsőház kipipálva, itthon is rend van, Zé már el is húzott a konferenciára, készülödnöm kellene, bp már hívott, este vár, kb. majd egyszerre érünk haza hozzá, ő vidékről a vizsgáról, én meg itthonról, persze összekoccan a fogam, mert ugye ahol Ő lakik, ugyanott, ugyanabban a lakásban lakik h is, aki nyilván nem lesz otthon, mindenesetre halál romantikus szitu, és nyomós indok, hogy mielőtt bárhová elindulnánk, átlag alá részegedjek,

de

a legnagyobb gáz akkor is ez a hűtő project, felzaklat, nah, mert az ember hajlamos csak a szépre emlékezni, és az eszem hiába tudja, délibáb ez az egész dö ügy, az is volt, csak mardos a nosztalgia, és úgy látom az itt kettesben töltött pl. szombat estéket, napokat, hétvégéket, mintha az lett volna a menyország, körbemuzsikálja az emléket a meghittség és harmónia, és egyszerűen nem tudok szabadulni tőle, hiányzik, persze a leginkább az emberi kontakt, talán ha azon dolgoztunk volna, nem itt és nem ebben toporognék még mindig, nem, nem az Ő szemére hányom, igaz, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy olvassa a blogom, de ettől független, tudom, az én baromságom, neki ehhez már vajmi kevés köze van... ha én most azt érzem, a fél könyvtáram odaadnám, ha tán nem az egészet azért, hogy újra forduljon a kulcs a zárban, akkor ez hamis és csaló érzés, vagy ez maga a valóság? nem tudom

 

 

 

megjött az új hűtő, és persze itt van még a régi is... pillanatnyilag elég kétségbeesetten ülök itt, és próbálom kitalálni, hogyan tudnék két hűtővel, még ha ideiglenesen is, de együtt élni,

a régi hűtő tulajdonosának még a hét elején jeleztem a projectet, nem válaszolt, írhatnék újra, de attól, hogy kommunikáljunk, még jobban rettegek, mint a két hűtővel való együttéléstől...

so a tegnap este: ugyan tömegnek álcázni magam nem sikerült, de nem is szorongtam emiatt, úgyhogy all right, plusz valóban klassz volt, a FolkRoll (vagy nem tudom hogy írják) is, meg ami miatt tulképp elmentem, a Rosco Hifs is. Sajna a hangosítás miatt nem nagyon sikerült lekövetnem a szöveget, de akkor is bazi jó zene ez, és az énekesnő, Laura hangja is teljesen lebilincselt, jah, meg mint jelenség is, bandiról mindezt meg már tudtuk, szóval élveztem, nah...

és persze megint eszembe jutott, hogy ez mennyire jó, az alkotás mármint, és mennyire jó volna már kikeveredni ebből a hiábavalóságból, amit itt énblog címke alatt művelek, és végre valóban alkotni, írni konkrétan, mert sajna egy hegedűvel nem nagyon tudnék mit kezdeni...

de visszatérve a való világba: továbbra is két hűtőt látok a hátam mögött, nemsokára érkezik Zé, elszállásolást kért barát, pakolni kellene, bevásárolni, lépcsőházat takarítani, ami mostanság kilátástalan küzdelemnek tűnik, aztán hangolodni az estére, és valahogy kidumálni, hogy Zé ne sértődjön halálra hogy itthon hagyom egyedül este...

 

ma kényeztettem magam, fényterápia a szoláriumban, most hosszú olvasós fürdés, Háy János társaságában, hát betegre röhögöm magam rajta (ez a Házasságon innen és túl c. novellásgyűjtemény), már éjjel sem tudtam letenni, nem is nagyon lett aztán alvás, de most nem érzem, hogy fáradt volnék, egyébként pedig tökre úgy festek, mint egy lúzer, aki képtelen bárkit is előhalászni a már említett saját szochálójából, egy kis görbe koncertes este kedvéért, nah jó, ez azért nem így van, nem is vagyok lúzer, bp-vel holnap nyomulunk, mert holnap délelőtt még vizsgázik, többiek is vagy tanulnak, vagy elutaztak, vagy egyéb programjuk akadt, szóval van ez így, a lényeg úgyis, hogy két héttel ezelőtt, amikor tényleg kis híja volt, hogy a kardomba dőljek, akadt társaságom, pedig az még ennél is spontánabb eset volt,

viszont bazi kiváncsi vagyok erre a ma esti koncertre, úgyhogy még térülök-fordulok egyet, aztán vagy álcázom magam egy komplett társaságnak és elmegyek egyedül, vagy nem... de csak szolidan, mert honap már mégsem szeretném lemondani a bp.-féle tutti szétcsapós éjszakát, amiben pl. az a legjobb, hogy az ember tényleg barátok között, lehet olyan részeg vagy nem részeg amilyen akar, nulla kényszert érez arra, hogy pasizni kezdjen/próbáljon, és önszántán kívül sem keveredik semmi ilyesmi történetbe...