depresszálok ezerrel, kívülről persze röhejes, hogy ez fogyasztási cikk csinál ki ennyire, legszivesebben bebújnék a fürdőkádba, aztán az ágyba, de még a bevásárlás hátra van, lépcsőház kipipálva, itthon is rend van, Zé már el is húzott a konferenciára, készülödnöm kellene, bp már hívott, este vár, kb. majd egyszerre érünk haza hozzá, ő vidékről a vizsgáról, én meg itthonról, persze összekoccan a fogam, mert ugye ahol Ő lakik, ugyanott, ugyanabban a lakásban lakik h is, aki nyilván nem lesz otthon, mindenesetre halál romantikus szitu, és nyomós indok, hogy mielőtt bárhová elindulnánk, átlag alá részegedjek,
de
a legnagyobb gáz akkor is ez a hűtő project, felzaklat, nah, mert az ember hajlamos csak a szépre emlékezni, és az eszem hiába tudja, délibáb ez az egész dö ügy, az is volt, csak mardos a nosztalgia, és úgy látom az itt kettesben töltött pl. szombat estéket, napokat, hétvégéket, mintha az lett volna a menyország, körbemuzsikálja az emléket a meghittség és harmónia, és egyszerűen nem tudok szabadulni tőle, hiányzik, persze a leginkább az emberi kontakt, talán ha azon dolgoztunk volna, nem itt és nem ebben toporognék még mindig, nem, nem az Ő szemére hányom, igaz, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy olvassa a blogom, de ettől független, tudom, az én baromságom, neki ehhez már vajmi kevés köze van... ha én most azt érzem, a fél könyvtáram odaadnám, ha tán nem az egészet azért, hogy újra forduljon a kulcs a zárban, akkor ez hamis és csaló érzés, vagy ez maga a valóság? nem tudom
