a csendnek sokféle arca van, ez most a sajátom, ülök a futrinka utcában, nézem az utat, mazsolát és a többieket, mindenki teszi és tudja a dolgát míg én láthatatlan lóbálom a lábam az útpatkán, én annyira nem tudom, mármint a dolgom igen, de azt, hogy most ki a franc rakott megint alám egy vakvágányt, és én akkor éppen hol voltam, arról hiába merengek
egyébként még nem jutott el az agyamig, hogy 6 nap múlva szenteste, az meg pláne nem, hogy 2 nap múlva t-karácsony (sulimelóhely)
a futrinka utca ugyanis olyan hely, ahol csak az itt és most létezik,
felhívott homek, visszahozta annyira az életösztönt, hogy nekiálltam kaját csinálni,
szóval baljóslatú csend honol a futrinka utcában, ha az útpatkáról nézem a viharfelhők mögött még soha nem ragyogott így a Nap, de ez még a legjobb szög, mert egyébként csak a hülye sötét felhőket látom, meg a varjakat,
egyébként a futrinka utcában csodák is történnek, elég egy futrinka utcabeli paplan, egy futrinka utcabeli galéria, egy futrinka utcabeli lakos, nevezzük h-nak:) (igen, Ő Ő, h. mint... de tudjátok), no meg a világ legrövidebb és egyben leghosszabb, de mindenképp legleglegebb ölelése, ott, a futrinka utcában
ettől persze még lehet, hogy vakvágány
bárcsak mégse
nemtom
