szeretem a világ határait feszegetni, folyton ott táncolok a jó és a rossz, az élhető és élhetetlen, az unalmas és az izgalmas, a hétköznapi és az extravagáns között... néha aztán Alice leszek, és belehuppanok a Csodaországba, de mindig csak egy szippantásnyit, mert mire eltelnék az illatával, máris magamra csuktam az ajtót... a Csodaország ajtaját, és sajnos kívülről...
ez az ajtó ma reggel nem is akármilyen ajtó volt, egy ajtó, amihez valaha kulcsom volt, amely mögött minden szegletet ismerek, bár évek óta nem jártam ott...
nem tudom, ha nem ez a lakás és nem ez a szoba, elindulok-e vele, végülis a totális abszurd, harmadszorra sétáltam bele ugyanabba a csapdába, és hiába mosolyogtam csókokat a szájába hajnalra...
bár nagyon-nagyon jó volt, mégis jövőtlen és képtelen, igaz azt játszottuk, hogy ez az első randink, bár az első randin nem biztos hogy az ember képes ilyen önfeledften, szenvedélyesen és magán kívül... bár lehet, ő képes...
hát, legalább ez aktuális hiábavalóságot felülírta
egy sokkal nagyobb hiábavalósággal...
alice...
2008.05.20. 21:35 | .hajtűkanyar | Szólj hozzá!
Címkék: hasonló
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://vonz-a-lom.blog.hu/api/trackback/id/tr39479504
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
