vonz/a/lom

néztem a Cserháti portrét a XXI. században, mi ez vajon, tényleg karma, ami elől nincs menekvés? vagy az erő hiánya? vagy a rosszkor rossz helyen?

én nem akarom elba*ni, nagyon nem, de félek, mi van ha ez a karmám, és most már ez marad, ez a folyamatos félig megéltség, a fél-nőség, a folyamatos másik fele hiányzikkal - akárminek, a még utcán csücskét leharapott kiflinek, a kedvenc zoknimnak, a megtanítottnak, az elmondottnak, és az el nem csókoltnak... és mindig a szebbik fele hiányzik, mintha Hófehérke almájának nem volna másik fele, és akkor hiába minden kellék, nem lehet beleharapni, ha nem lehet beleharapni, akkor nincsenek törpék, és nem jön a királyfi, akkor tulképp. nincs is mese, mesetükör...

nah jó, asszem nincs menekvés, ill.van, de mégsem, egy dolog, gondolat, érzés körül toporgok és a leglehetetlenebb asszociációkat hívja elő belőlem...

a látszat csal, nem őrültem meg, vagy éppoly őrült vagyok, mint mondjuk egy héttel ezelőtt, nézőpont kérdése, dolgozom egész nap, három különféle melót (itthon), a legizgibb mégis, hogy visszaástam magam a hajdani kutatási témámba, és még mindig leibilncsel a történet, tehát vannak dolgok, amik nem változnak, próbálom minimalizálni a parát, azért nem könnyű

ha volna mondjuk gondolatrendőrség, elég hosszú lenne a bűnlajstrom, csupa tiltott dolog, és tényleg majdnem mindegy, hogy I. hagyta ott a Paradicsomot dühödten, avagy Ádám és Éva üzetett ki...

lassan fordul az év, egyre többet gondolok erre, különös, úgy érzem magam, mint egy rossz tanuló, és rettegek, hogy meg fogok bukni és akkor minimum évismétlés, de ezt én mégegyszer nem, ámbár a nyár pl. így visszatekintve kifejezetten idillikus állapotnak tűnik, önsajni, szeretőzés, faximile szerelem, mindig úton, de valahogy volt benne érzés, most meg nincs, mert olyan k.-ra józan önfegyelmezett kispolgári pina vagyok, aki nem meri feltenni az utolsó garasát mondjuk a pirosra, vagy mondjuk a feketére, dzsentri ősök ide vagy oda, nem megy neki a szívből hazárdír, pedig ...

(...)

Ruhája ránca nyár, gyűrött románc,
hajába kócolódott minden este.
Letört körmöcskéjéből furcsa félhold;
testét a hőség lassan áterezte.

(...)
                                  (Karafiáth Orsolya)

...szóval a távolság üveggolyó, csak valahogy össze kellene zsugorodni és valahogy bele kellene költözni, nem a távolságba, hanem az üveggolyóba... mert holtziher hogy az ott bent olyan hely, ahol nekem jó volna...

ma jutott eszembe, hogy az előző postnak a lomtalanítás címet kellett volna adnom

tegnap hívtak tesómék, hosszan ecsetelte, hogy pont olyan vagyok, mint Karafiáth Orsolya, pontosabban olyan megoldásaim vannak, akit valamilyen főzőműsorban láttak (jellemzően Ők csak onnan ismerik), neki sem volt négy egyforma tányérja (nekem van!), és míg megpucolt egy répát megivott fél liter pálinkát stb... betegre röhögtem magam, azért szöget ütött a fejemben, immár nem először, hogy Ők vajon mit gondolhatnak rólam, mindenesetre toleranciából jeles, mert nem kicsit szögletesek, ahhoz képest viszont... so, talán a szeretet hatalma, vagy mi...

indulok haza, kutyát viszem pótgazdijához, magam felvértezem türelemmel, bár szerintem ha valamit egész biztosan megtanultam ebben a félig átkozott félig áldott elmúlt 10 hónapban, az a türelem, nem sürgetni semmit, az a dolog, az a munka, az a szerelem, ami akar, ami kell úgyis megtalál, ami meg nem, az akkor sem, ha ovis módjára toporzékolok érte és miatta, néha nem könnyű,

és köszönöm András, viszont kívánom

és kidobtam a hónapok óta őrizgetett fogkefét, könnyű volt, és a hűtő tetejéről a visszaváltandó üvegek közé raktam a korábban emlékbe eltett üres rose-s üveget, nah ez sem volt túl nehéz, már csak arra rándult össze picit a gyomrom, amikor eszembe jutott, hogy a futrinkában én az Ő fogkeféjével mostam fogat, de ez sem volt vészes,

szal túl vagyok

és hozzá megint a kedvenc Cohen dalom:

https://www.youtube.com/watch?v=7pA5UhNaYw0

hazaértem, készítettem egy bögre teát, hozzá zenét eszem, pontosabban zenét kóstolgatok, finom, jó illatú, könnyű, mégis inyencnek ható jazz, és nem is gondolok szándékosan, csak suhannak ide-oda a gondolatok, még pontosabban érzések, mert hol az állítmány hiányzik, hol az alany, de összességében kellemes

van egy bordó fedelű könyvem, párhuzamosan oda is írok, de még zavar a kézírásom képe, elszoktam a saját írásképemtől /ha valaki ezt mondja 10 éve, értetlenül néztem volna/

tegnap este interjú Konrád Györggyel, véletlen kapcsoltam oda, ráadásul egész nap eszembe volt az évforduló, az a másik március 19.-e, vittem magammal, és néztem hozzá a várost, ezt az őrült és egyre üresebb tekintetű Budapestet, talán a házfalak emlékezete kitartóbb, gondoltam,

ma az Állatkertben kezdtük a napot, életemben először nyúlt a szívemig, ilyen majdnem még tél-en talán sosem voltam kint, szinte minden állat szomorúnak és depressziósnak tűnt, de talán nem az évszak műve volt, hanem az én szemem lett más,

meg eszembe jutott az aura dolog, mostanság szinte teljesen elfelejtettem, pedig egyszer már volt ilyen, hogy valakinek ennyire érezzem az auráját, igaz, akkor szinte kizárólag csak akkor, ha a hátam mögött volt, nyilván okkal, /itt megálltam, és próbáltam megfogalmazni milyen érzés, nem igazán sikerül/ most itt hagyta valaki az auráját, vagy annak egy darabját, és ez túl minden definiálható dolgon, nagyon jó, és nyilván ettől jó, hogy ennyire ritka, /persze mások sokkal de sokkal több emberét érzik-látját, én úgy tűnik egyfélét/

ma temették "Joli mamát", nem mentem el, a fia kérésére, de lélekben ott voltam, nagyon beteg volt már nagyon régóta, de azt képzeltem Ő sosem fog meghalni, hihetetlen fegyelemmel tűrte a betegségeit, és az maradt aki volt, egy nagyvilági, intelligens, okos nő így túl a hetvenen is...

a napokban lesz öt éve, hogy meghalt Vid, Ő még csak 38 volna, sokszor eszembe jut..

sok a munka, ilyen is olyan is, a szokásosnál nagyobb rendbe vágja a napjaim, ez jó, legalábbis jó kis tüneti kezelés,

a vasárnap este jól sikerült, úgy emlékszem fél5ig fent voltunk, elfogyott három bor, amiből én meglehetősen keveset vállaltam be, megnéztük a Szomorú vasárnapot, tetszett, beszélgettünk sokat, kutyáztunk, aki hajnal felé már elég bódultan viselte a folyamatos izélgetést, de nagyon édes volt, so... , so...

hétfőn lemondtam egy randiféle találkozót, célszemély elég hülyén reagált, igaz, a lemondás egyik oka pont az Ő menőcsávós kommunikációs kényszere volt, amásik oka meg más, tudom-tudom, nem minden arany, ami.. és fordítva is, de csak annak leszek a pszichiátere és a nője is egy személyben, akinek tetszik a betegsége (is) vagy hogy mondjam...

egyébként lac elhagyta vagy nem emlékszik hová tette a kutatási anyagaimat, jövő héten előadás, oké hogy nem kell túllihegni, de ez megnehezíti a készülést, nem beszélve arról, hogy a cuccok zöme nehezen lesz pótolható, de félig az én lelkiismeretem bűne, komoly történész még fénymásolásra sem ad ki ilyen fontos dokumentumokat

ilyenek

három hónap telt el a futrinka utcai mese óta, hm, ha élne Csáth Géza, írhatna belőle még egy fejezetet a Mesék, amelyek rosszul végződnek c. kötetébe...

ma délután megpucoltam az ablakaim, az ágyneműm piros szaténra cseréltem, hangos az utca a bagzó macskák vinnyogásától,

nemsokára ideér I., remélem a Szomorú vasárnapot hozza, kicsit húzos lesz, mert nagyon bírja a piát, meg az éjszakázást is, mondjuk 78as :)))

vannak helyüket nem találó érzések, hol óriásnak, hol törpének látszók, megfejthetetlenek, nem én viszem őket, ők visznek engem, ha akarom, ellenállhatok és megnő a súrlódási erő, de az óriások és/vagy törpék akkor is húznak, visznek, cipelnek magukkal, talán nem annyira gonoszok, talán ők tudják miért, bár én nem vagyok egy nagy ösztön ellenálló, tulajdonképpen ez is egy életfilozófia, erre viszont azt hiszem születni kell, egyébként elsajátíthatatlan,

amiről eszembe jutott, tulajdonképpen megfoghatatlan, meg egy kicsit titkos, és nagyjából e fórumon mindegy is

ma pl. azt hiszem nem jó sokat küzdeni a sodrás ellen, kevesebb derű marad, derűre meg szükség van, erősebb markú biztonság mint egy kimeríthetetlen bankszámla, azt hiszem, bár ilyenem még nem volt, igaz, olyanom sem igazán

és biztosan vannak olyan adósságok az életben, amit még itt kell leróni, jobb esetben (itt) és egymásnak, bár ez is egy helyét nem találó érzés, bár már nagyon fáradt, de még hátha megtalálja azt a vackot, ami az ő helye lesz, ámbár talán már meg is találta

szóval most ilyen vackolgatás van, ideje, lassan egy éve vackolgatok, mert abból az otthontalan sarokból, amiben éltem kiköltöztem, kiköltöztettek...

délelőtt nagyot sétáltunk a kutyával, az utcák napsütötte oldalán, azért mindjárt más így a világ... délután már nem sütött a Nap, viszont futottunk egy nagyot... jó ez, nagyon jó, egyre élénkebb madárdal, rügyet fakasztó fák, az éledő természet szaga, szóval jah... tavasz készül...

tegnap itt volt sárga, nagyon fáradt volt, de nagyon örültem neki... hálából jó sokat beszéltem... :)

hallgatom a szegedi nemtom milyen rádióban gábort és társait, az imént próbálta a "nem emlékszem miről beszélgettünk" c. kamutémánkat az éterben tisztára mosni :))) persze mind jobban boncolgatja, annál jobban sántít :)))

közben próbálom a saját tétjeim emelni vagy csökkenteni vajon mekkora lesz a ma esti balhé, mint egy katasztrófa kukkoló, kb. ezért hallgattam végig a nép szónoka mai beszédét is, ha én volnék a nép, akkor parodistának vélném, de nem én vagyok a nép

alig aludtam, pedig iszonyat fáradt voltam, utálom az ilyen óranézegetős éjszakákat, ha ezt sejtem, nem lettem volna lusta punnyadós az este, és kimozdultam volna, amint terveztem, de lusta punnyadós voltam és nem mozdultam ki...

tegnap beszéltem hosszan telefonon másikbandival, a helyzet változatlan, azzal a különbséggel, hogy már nem pusztán megértem, hanem abszolute értem is, miként van az, ha az ember ... hát meg kell a szívnek szakadnia... mondtam is neki, ha ezt előre tudom, nagyobb lakást veszek és alakítok egy kommunát a hasonszőrű lúzereknek, ha már a piros szivecskés érzésekben nem bírunk gondolkodni, és mindenek tetejében még promiszkuitív hajlamaink sincsenek, marad a jó társaság, amit még értékelni tudunk,

mafi jó fej volt, kiderült, hogy a nővére nagyon szakmabeli, meg az is, hogy kilencven napon belül ki kell költöznie, meg az is, hogy O-val nyélben az üzlet, ilyen az én formám, mire megkedvelném, vagy akármi, elköltözik,

nem mondom, hogy visszasírom a "volt egyszer egy zenekart", de egy némileg értelmesebb kohéziós erők mentén működő csoport lelátóján üldögélni, bámulni őket amint szemérmetlenül mutogatják maguk no meg diszkréten demonstrálják kívülállásom sem egy szívet melengető érzés, so, ez van, vagy ahogy dö mondaná, ez dobta a gép

Adri révén összeakadtam egy fura pasival, a fene sem gondolta, hogy így kattan, abba meg én nem gondoltam bele, ha valaki így kattan, arra én hanyat-homlok menekülök, így a bizonyosság apró szikrája nélkül zárom a történetet hacsak nem töri rám az ajtót, aminek azért kevés az esélye, tekintve az összes felém irányuló kommunikációja olyan sablonszerű, hogy akkor is visítanék, ha egyébként nem visítanék

és ha még egyszer valaki arra hivatkozik, hogy nem tudja mit mondott nekem előző nap, előző este akármi, annak kénytelen leszek eltörni a másik kezét is :))

szóval nagy az isten állatkertje

a csend néha a leghangosabb kiáltás, néha meg semmi, csak csend, és ez most csak csend, azt hiszem

az azért abszurdum, hogy már 6 perc szoláriumtól is leég az arcom, 3 percre mégsem mehetek, talán egyáltalán nem kellene... /a múlt héten volt valami szocmunkás banya a munkehelyen, és frankón diáknak nézett, ami így 32 évesen, lassan évtizedes tanári pályafutás után szintén abszurdum

az imént hosszan telefonbeszélgettem, kölcsönösen végignyalogattuk egymás sebeit, majdan megegyeztünk abban, hogy ez akár lehetne a szex egy egészen perverz formája is, mindenesetre jól esett, igaz nekem nincsenek is sebeim, sőt, már a hegek sem viszketnek, elkároltam, megértettem, ez már csak olyan, mint a piszok, magától kopik, bár én inkább fürödnék benne, de ez nem kívánságműsor, avagy egészen pontosan ez sem kívánságműsor

azért az a néhány összefüggő mondat, amit összehoztam a saját témakörömben kicsit tényleg fájt, de inkább az emléke, vagy nemtom, az sem olyan jó ám, ha mész az utcán, (ahogy én mentem valamikor szombaton), és belédhasít, (ahogy belémhasított), mint nem hívott angyal, hogy áh, már Ő sem kellene, és tényleg nem, így redukálta nullára a személyes történetem a szerelmet

egyébként megy az élet, nagyon is jól, sok jó beszélgetés, többnyire nálam, legszivesebben egy kellemes bohémtanyává rendezném a lakásom, miközben alig iszom és alig dohányzom, sokat, tényleg nagyon sokat olvasok, volt idő, amikor ilyen életre vágytam

napok óta T levele jár a fejemben, nem tudom, hogyan hoztuk így össze kettőnk boldogtalanságát, így különutasan, mondom ezt tíz év távlatából, úgy, mintha tegnap lett volna amikor... kétség nem fér, valóban szerettem, kevés dolog van az életben amiben ilyen kérdőjelek nélkül biztos vagyok

úgy éreztem képes volnék hasonlóval mint egy ismerős, barátféle, akárki akár találkozni is, persze nem vettem figyelembe, hogy ebben sem vagyunk egyformák, ha az embert érzelmileg meg akarják erőszakolni, amiért cserébe megerőszakol (nem volt ilyen, csak gyenge áthallásos szójáték), szóval akkor azzal nem igazán szeretne szembesülni, fasza, jobb lett volna mérlegelni, buktam, nah ebben a megabuktában sincs túl sok kérdőjel

és dö: volt néhány nap, néhány pillanat, amikor azt éreztem, volna még bennünk annyi muníció, hogy ..., de tévedtem, rövid séta volt egy újabb vakvágányon, ha nem érti, vagy nem reagál a kutyaharapra, akkor ez egyértelmű, kilépett Ő már rég a mi saját szlengünkből, és ez sem kívánságműsor

szóval mondom csend, hát legyen, csak rámerőszakolta a sors, bizonyára igaza van

kellett nekem ennyit értetlenkednem

csend van

+ néhány kedves sms, egy még kedvesebb skype telefon, angol, Popper, meg néhány tanulmány, készülve a közeledő előadásomra,

még tegnapi élmény: kitűnően lehet futni az ebbel, tartja a tempót, nem marad le, nem bámészkodik el, tökéletes és türelmes tréner, ma csak sétálni voltunk, kikászálódva a délutáni álomhullámból

 

 és most bemásolom ide a már említett részletet Bíró Kriszta Egyszer van c. kisregényéből, nem mintha volna benne bármi áthallás, mert tényleg nincs, egyszerűen csak lenyűgözött, és a fejemben maradt...

"... de nem volt jó szerelmesnek lenni valakibe, aki még olyankor is elérhetetlennek tetszett, ha a száját tépte, vagy a haját markolta. Gyula tulajdonképpen kicsinek érezte magát Juci mellett, kicsinek a feladathoz, hogy ezt a szerelmet elvigye a hátán. Folyton látta, amint elveszi feleségül, de mi lesz utána? Képtelenségnek tűnt, hogy ő nap mint nap újat tudjon adni Fellegi Jucinak, valami olyat ami majd még 30 év múlva is érdekes lehet. Sok volt neki Juci, ez az igazság. Még meg is könnyebbült, amikor a nagyanyja eltiltotta őket egymástól, élte újra a szokott napjait. Csak arra nem számított, a szerelem nem múlik el parancsra, és míg újra Telkes Stefi anyányi melleit szorongatta a mozi sötétjében, néha elbőgte magát, annyira hiányzott Jucijának még a szaga is. Akkor vett egy mély levegőt, odaállt a ház elé egy csokor virággal. De nem a beléje bolondult kislány jött szembe vele, hanem egy vadidegen. És valami oroszlánt kért rajta számon. Gyuszi eddigre elfelejtette, a szerelem ősszel poétát csinált belőle, nem emlékezett a kőre, amit Jucinak mutatott. Legszivesebben megverte volna Jucit, amiért úgy otthagyta az utcán. És ezen az estén szabályosan megerőszakolta Telkes Stefániát a parkban, aztán mindjárt másnap meg is kérte a kezét, hogy jól megbüntesse magát. Negyvenkilenc évig élt vele szakadatlan boldogtalanságban. Úgy kétévente összeszedett magának valami szeretőt egy-egy alkalomra, és minden szilveszterkor csak azért ivott meg három üveg bort, hogy elő merje venni Juci fényképét, aztán amit majd vele együtt tolt be az ágyba a felesége meg a fia, miután részegen elaludt a rádió mellett."

 

reggel találtunk két kitett kutyát, megdöbbentő volt, két nagytestű, szelíd, kedves kutyus feküdt az utcasarkon egy fa tövében és várta a gazdáit, hiába... mira odaértem egy másik közelben lakó kutyás már hívta a menhelyet, megdöbbentő és nagyon-nagyon szomorú volt...

fura egybeesés: pont tegnap jöttek meg a rendelt könyveim, közte a Popper kutyás könyve, el is kezdtem olvasni, ott is hasonló történettel kezdődik, igaz, háborús időkben, de a kutya tekintete és türelmes várakozás ugyanaz (megvettem a Százév magányt is, és köszi a kommentet gábor:))) a zenét már várom, hej, !!

b8 holnap utazik, igyekszem rávenni a blogolásra, és nagyon drukkolok neki

a mindenféle meg mindenféle, alapvetően jobb a hangulatom, minden délután/este jön vendég, munkához is nagyobb kedvem, kutyával is rendben az élet mióta megkaptam hozzá az igazi használati utasítást, tegnap éjjel megint egy különös diskura, nem találom hozzá a kulcsot, valaki beledobhatta a tengernek fenekére, azt hiszem

S ennyi nem elég,
Van egy ráadás,
Tudod a szerelem amolyan
homorú tojás.
S ha egy szív lakatlan,
Átúszom titokban,
Rablóhal alakban,
....
Quimby

kezd lassan helyreállni a világrend, igaz törékeny,

szombat óta mindig van nálam valaki, ma is vendéget várok, ez jó, újra futok, ez is jó, persze nálam inkább ventilláció még, bár bízom benne, hogy nemsokára az endorfint is érezni fogom, O-val is tervezem egyébként, szorgalmasan jár Ő is, no meg tök jó volna, ha a kutyával is lehetne, szerintem ez is menni fog

eszembe jutott egyik nap a Tisztességtelen ajánlat eleje (vége?), amikor ott a mólónál, ill. útban a mólóhoz, szóval ha valamit nagyon akarsz, engedd el, ha visszajön örökké a tiéd, ha nem, sosem volt igazán a tiéd... nah igen, kicsit gej, de sok igazság van benne

tegnap bent voltam a régi kollégáimnál, el kellett intézném valamit, a tali egészen harmonikus és nyugis volt, örültem, a főellenséggel szerencsére nem futottam össze, róla egyébként azóta lehullt a lepel, bár eme utólagos megdicsőülés, miszerint mégsem én voltam a full deviáns, sokat már nem oszt, nem szoroz, majdnem mindegy...

van némi reménysugár munkaügyben, klassz volna, de ez még hosszú project, és gyanús, mint minden, ahol ilyen nagy a fluktuáció, ámbár a T-ben is egész jól elvagyok, pedig a statisztikák ott is erre cáfolnának rá...

 

Kedves Ismeretlen Kommentező!

Nyugodtan hergeld magad, mi köszönöm jól vagyunk. A kutya boldog és kiegyensúlyozott. Azt a 5-6 órát délelőtt, amíg dolgozom kedvenc zugában tölti. Ehhez lett szoktatva előző gazdájánál, aki kutyakiképző és kutyapszichológus, náladnál jobban ért a kutyákhoz. Ebben biztos vagyok. Kommentjeid köszönöm, de azok stílusa nem illik e blogba, ezért utólagos engedelmeddel töröltem Őket.

Mnden jót!

a reggel lúzer-reggel volt, itthon felejtettem mindkét telefonom, rossz irányba szálltam a metrón, így jól elkéstem a talit katával, még szólni sem tudtam, mentem a mozihoz, de a megbeszélt elődás sehol, aztán átmentem hozzá, hátha már otthon, közben bőrig áztam, majd vissza, kis kerengés a bevásárlóközpontban, egymást kerülve, majd abszolute dolgom végezetlenül haza, és akkor még mindig csak dél volt...

aztán a végetelenített lemezre írt vívódás, töprengés, racionálisan annyira de annyira értem, Őt is, magam is, látom is benne az összes emberit, meg nem lehetségest, és mégis, talán most kellett volna találkoznunk, nem három évvel ezelőtt, bár ez annyira közhely, mindig mindenki ezt gondolja, amikor már minden kötél szakadt, és itt azt hiszem már réges rég elszakadt az összes kötél, pedig voltak kötelek...

néha jó, ha az ember rokon lelkek közé keveredik, este átmentem bp-hez, hosszadalmas és kínkeserves készülődés, hezita, menjek-maradjak után legyőztem a soros pénteki minek is élek hangulatot miután ragasztottam még néhány szárnyat a hülye lábtörlőre, áh, full gáz, de ezt hagyjuk is, szóval megfogtam egy furmint nyakát és elindultam a futrinka utcába

gábort is otthon találtam, félrokkantan, de azért sokkal jobb színben, mint gondoltam volna (ha gondoltam volna), a múltkori nagy hármas közös berugás azt hiszem mégsem volt tévedés, nem mintha szemernyi kétségem lett volna, itt mindenki mindenkire hasonlít, meg is beszéltük gyorsan az életet, iwiw-en kukkolásról, igenekről, nemekről, másik nemről, kellő és pont ugyanannyi öniróniával, nah erről eszembe is jutottak hazafelé az én nemeim, pontosabban amiket én kaptam mondjuk az elmúlt egy évben, amit én adtam, azokra most inkább nem gondolnék, azt hiszem egyik sem volt túl elegáns... szóval az én (kaptam) nemeim: hoztam egy döntést, beszélnünk kell, annak azért nagyon örülök, hogy nem vagy belém szerelmes... mindenkinek a fantáziájára bízom, melyiket ki mondta

so, jó volna megismételni azt a hármas nagy berugást... újra és újra megdöbbenek, valóban mennyire együtt gondolkodunk, és én ezt spec szeretem, nagyon nagyon szeretem...

felmásztam lábat lóbálni a már lakatlan szoba galériájába, és próbáltam spiritula elbúcsúzni a futrinka utcától, hasonló már elköltözött, bp és gábor pedig a hétvégén, talán még átmegyek segíteni, talán nem, biztos ami biztos gondoltam, hát... jah... de szép is volt...

későn indultunk, az összes kedvenc helyünk dugig volt, ki is józanodtunk annyira, hogy mi Judittal éjfélkor inkább hazafelé vettük az irányt


/nagyon köszönöm a kutyás kommenteket, majd mesélek még erről, úgy talán kicsit árnyaltabb lesz a kép... /







 

ma V. oltári jó előadást tartott, és bírta szusszal és témával 1,5 órán át, így az élvezkedésen kívül semmi dolgom nem volt, el nem tudom mondani mennyire boldog vagyok ilyenkor, hozzátéve Vandacs és a többiek okos és élénk hozzászólásait, hát... ezért érdemes volt ma felkelni, sőt hovatovább... nah de nem nyáladzom túl, imádom, az okos, nyitott és intelligens fiatalokat

eb marad, majd mesélek, egyelőre megkönnyebbültem, holnaptól új házirend, szorítsatok, hogy beváljon, nem adom fel... (legalább ezt nem)

 

reggel: napsütés, majdnem testmeleg, hosszan kint és lent ebbel, aztán vasal, mosogat, pakol

délelőtt: Az élet szép diákokkal, nagyon jó milliőben, utána diskura

kora délután: ebbel a Ligetben, tavasz

délután: tali Nikivel és Irénkével, sült dió, jó

este: kutyakiátkozás, letépte az organza függönyöm, széttépte két törikönyvem, egy diákom ZH-ját etc.,  segélyhívás(ok), sárga visszahív, olyan jó, én meg olyan hülye, hogy mindig valami krízis

késő este: megeredt nyelvem, borban, a háló másik oldalán hasonló, ő üvegnyi röviddel, legalább megnyugszunk, én attól, hogy tényleg lemondtam róla, mert olyan k. józan vagyok, és Ő pont ugyanettől, így megy ez, egyébként annyira jó, ahogy fél oldalból megtalálja, és nem túlírva válaszol, okosan, szépen, érzékenyen, szeretem, hogy intelligens és szeretem a humorát, azért

és akartam idemásolni egy részletet Bíró Kriszta Egyszer van c. kisregényéből, már napok óta tervezem, majd holnap

és egész nap várok egy hívást, egy sms-t, nem is tudom, talán valóban csak hülye játék, végülis ez az egész annyiminden az, kutyástól, letépett függönyöstől, néha a legegyszerűbb a legnehezebb és fordítva, emlékszem arra a pontra, arra a percre, ahonnan újraírnám,

 

 

 

 

hogy elvesszen, ellopják, megvegyék, elcseréljék, az átkot, ami rajtam

folyton aludnék, alig eszem, többet iszom és dohányzom mint... , a lábtörlő pedig egy k. bumeráng tulképp, visszaért, hogy újra a küszöb alá fektessen

szóval eladnám, másikra cserélném, elajándékoznám, örökbe adnám...