vonz/a/lom

hazaértem, készítettem egy bögre teát, hozzá zenét eszem, pontosabban zenét kóstolgatok, finom, jó illatú, könnyű, mégis inyencnek ható jazz, és nem is gondolok szándékosan, csak suhannak ide-oda a gondolatok, még pontosabban érzések, mert hol az állítmány hiányzik, hol az alany, de összességében kellemes

van egy bordó fedelű könyvem, párhuzamosan oda is írok, de még zavar a kézírásom képe, elszoktam a saját írásképemtől /ha valaki ezt mondja 10 éve, értetlenül néztem volna/

tegnap este interjú Konrád Györggyel, véletlen kapcsoltam oda, ráadásul egész nap eszembe volt az évforduló, az a másik március 19.-e, vittem magammal, és néztem hozzá a várost, ezt az őrült és egyre üresebb tekintetű Budapestet, talán a házfalak emlékezete kitartóbb, gondoltam,

ma az Állatkertben kezdtük a napot, életemben először nyúlt a szívemig, ilyen majdnem még tél-en talán sosem voltam kint, szinte minden állat szomorúnak és depressziósnak tűnt, de talán nem az évszak műve volt, hanem az én szemem lett más,

meg eszembe jutott az aura dolog, mostanság szinte teljesen elfelejtettem, pedig egyszer már volt ilyen, hogy valakinek ennyire érezzem az auráját, igaz, akkor szinte kizárólag csak akkor, ha a hátam mögött volt, nyilván okkal, /itt megálltam, és próbáltam megfogalmazni milyen érzés, nem igazán sikerül/ most itt hagyta valaki az auráját, vagy annak egy darabját, és ez túl minden definiálható dolgon, nagyon jó, és nyilván ettől jó, hogy ennyire ritka, /persze mások sokkal de sokkal több emberét érzik-látját, én úgy tűnik egyfélét/

ma temették "Joli mamát", nem mentem el, a fia kérésére, de lélekben ott voltam, nagyon beteg volt már nagyon régóta, de azt képzeltem Ő sosem fog meghalni, hihetetlen fegyelemmel tűrte a betegségeit, és az maradt aki volt, egy nagyvilági, intelligens, okos nő így túl a hetvenen is...

a napokban lesz öt éve, hogy meghalt Vid, Ő még csak 38 volna, sokszor eszembe jut..