vonz/a/lom

vannak helyüket nem találó érzések, hol óriásnak, hol törpének látszók, megfejthetetlenek, nem én viszem őket, ők visznek engem, ha akarom, ellenállhatok és megnő a súrlódási erő, de az óriások és/vagy törpék akkor is húznak, visznek, cipelnek magukkal, talán nem annyira gonoszok, talán ők tudják miért, bár én nem vagyok egy nagy ösztön ellenálló, tulajdonképpen ez is egy életfilozófia, erre viszont azt hiszem születni kell, egyébként elsajátíthatatlan,

amiről eszembe jutott, tulajdonképpen megfoghatatlan, meg egy kicsit titkos, és nagyjából e fórumon mindegy is

ma pl. azt hiszem nem jó sokat küzdeni a sodrás ellen, kevesebb derű marad, derűre meg szükség van, erősebb markú biztonság mint egy kimeríthetetlen bankszámla, azt hiszem, bár ilyenem még nem volt, igaz, olyanom sem igazán

és biztosan vannak olyan adósságok az életben, amit még itt kell leróni, jobb esetben (itt) és egymásnak, bár ez is egy helyét nem találó érzés, bár már nagyon fáradt, de még hátha megtalálja azt a vackot, ami az ő helye lesz, ámbár talán már meg is találta

szóval most ilyen vackolgatás van, ideje, lassan egy éve vackolgatok, mert abból az otthontalan sarokból, amiben éltem kiköltöztem, kiköltöztettek...