vonz/a/lom

szerintem nekem bérletem van a Pokolba... soha le nem járó... örökké érvényes... vissza nem váltható...

a kutyával kezdtem a napot, még kávé előtt, csudaszép idő van, próbálom felülírni a tegnapi nyamvadt hangulatot, nem kis erőfeszítés, de menni fog, tegnap kaptam egy használható virtuális verést ...

tehát ma lesz futás, azt hiszem most a Margitszigeten a futópadon, lesz sok-sok angol házi írás, tanulás, lesz lépcsőházsuvick, telefon Irénkének, el ne felejtsem,

az estét meg még meglátjuk, hátha...

 csütörötkön megnéztem a Tábor c. előadást a Trafóban... mint művészi megoldás lenyűgőző volt, az üzenete pedig a megszokhatatlan döbbenet... Auschwitz egy színpadnyi maketten, több száz (több ezer?) apró figurákkal, minikamerákkal, a makettben térdelő és bábukat mozgató színészekkel, kivetítővel, folyamatos, sem fület sem lelket nem kímélő hangeffektekkel

esetleg katt ide:
http://index.hu/video/2008/02/23/vilaghiru_auschwitz_eloadas_budapesten

péntek este megittam egy üveg Traminit, keresve a racionalitást, meg az ok-okozatot, végeredmény sehol, ezért folytatom

most vörösbort iszom, Cseh Tamást hallgatok, próbálok örülni annak, hogy tudom mit akarok, miközben még mindig nem érzem igazán mi ebből a valóság és mi a játék, megint eszembe jut Bea, amikor a világ legtermészetesebb módján azt mondta még valamikor az ősszel, hogy tedd amit a szíved diktál, menj ahová a szíved húz,

tehát azt hiszem ezt nem is kell túlírni, túlgondolni, túlparázni, én elindulok, elindultam, aztán majd szembejön, vagy becsönget, ha Őt idehúzza az a valami, mondjuk a szív, vagy nem jön szembe  és nem csönget be, mert akkor nem húzza ... tökre trivia

délelőtt kitakarítottam, közben némi varázslós segítséggel rendszereztem a fekete és fehér dolgokat, a végére egészen triviális lett, és ugyanekkora vált szívszaggató keserűvé ugyanez, aztán kószáltam az ebbel, próbáltam egy értelmes definíciót összehozni a könnyűvérre pl., nem sikerült, próbáltam keveset méltatlankodni azon, hogy milyen skatulyákba bírok kerülni, de ezt most nem értitek, mind1, elég ha én értem, bár néha már én sem

aztán átjött bp., elkísért bevásárolni, hazacipelte a táskáim, megfőzött, ettünk, ill. csak Ő, mert én korábban már kivégeztem egy tonhalas pizzát és néhány palacsintát, iszogattunk, dumálgattunk, szép békében, amolyan hétköznapos délutánosan, jó volt, harmonikus, nyugis, barátos...

erről jut eszembe, örülnék, ha sárga hétvégén erre venné lépteit, bár nincs sarokkádam, de intellektuális borongásokból sosem elég, én kis telhetetlen...

egyébként pedig még mindig nem tudom, akkor most hány nap a világ, és az az egyetlen pénteken lesz-e, avagy sem, esetleg már megtörtént, és ha mégis, avagy mégsem, bár ez már a mesemező, miért is, és hogyan is... bárcsak... bárcsak... bárcsak... bárcsak....

hullámvasút, kronológia nélkül, az elmúlt napról

az pl. egészen jó, mikor a sarokkádak és a hagyományos kádak ill. saját -és bérelt lakások összefüggéseire keresünk ideológiát... nem jobb híján, hanem mert tényleg, kiváltképp, ha már éjfél is elmúlt, igaz a hang néha kísértetiesen hasonlít hasonló hangjára, kísértethang... (nem pasis story okvetlen, vagy a franc sem tudja, nevezzük inkább rokon lelkek szeánszának, legalábbis ma még)

különös, ahogy visszatér egy mondat - mert csak nem bírtam és ha már veszett fejsze, legalább abban tovább áltatnám magam, hogy l. ebben tulképp nem ludas, akkor sem, ha nélküle is ugyanide vezetett volna - szóval egy hosszabb és megint én kezdeményezős msn beszélgetésből a vissza-visszaköszönő sor: ő is emlékszik nagyon mélyen megélt pillanatokra az életéből, amiknek aztán nagyon nem volt logikus a következménye...

és tegnap a nem számoltam hány sms-váltás, és a nem tudom hányadikban ott volt az a régi-régi hangnem, amit úgy szerettem anno, amikor még... és ami úgy eltűnt aztán, és nem eredtünk időben a nyomába, nem tudom, nem akarom vagy még pontosabban nem merem tudni, miről szól mindez, nem gondolkodom, vezet majd az érzés, teszem ha tennem kell...

az egyik kedvenc blogomból, a szerző 19 éves és a rokonom :)))

"És megint minden összekapcsolódik. Nem rendezetlen a világ, nem az. Csak nem ember csinálta, és nem emberi logikával, így nem értjük, nem érthetjük. De mikor valami pont és ennyire és épp, akkor igen, akkor tudom, akkor értem egy pillanatra. A szálak nem futnak a végtelenbe, azok mind itt vannak, cikáznak, és mindnek van vége és eleje, és mind kapcsolódik sok másikhoz, és az egész annyira kusza, hogy az már rend. Van egy pont, ahonnan nézve ez az egész szép. De innen csúnya. És van, ahonnan még csúnyább."

sokadik napja ébredek úgy, hogy irdatlan mélyen aludtam, végigálmodtam az éjszakát, nagyon intenzíven, amiből alig emlékszem valamire, a pizsamám pedig tiszta egy víz, és a hajam is

ettől aztán indulhat a zombi nap, alig találok magamra, ha végül mégis, abban sincs sok köszönet, pláne ilyenkor, ma elmaradt az angol, rámszakadt a délelőtt, és mindjárt komoly erőszakot kell tennem magamon, hogy csináljak valami értelmeset, vagy valami munkafélét, vagy tanulást, vagy legalább vigyem a kutyát a Ligetbe,

jó, azért elküldtem az Önéterajzom egy megalkuvást jelentő álláspályázatra, nem kicsit parázok már ettől a történettől, tudom, hogy bármelyik nap történhet valami, de ha mégsem?

múltkor nem részleteztem, de a szüleim abban vélik látni a megoldást, hogy hazadeportálnak és állást szereznek nekem egy szomszéd településen/faluban.... sikítani tudnék a bánattól, hogy mindösszesen ennyit néznek ki belőlem, a sikítás helyett persze veszekedés, kiabálás és ajtócsapkodás lett a műsorszám, anyukám folyton a takarítással cseszeget, a pedagógusi munkám nem zavarja, tudomást sem vesz róla, pedig... egyre kétségbeesettebben próbálom megértetni vele, hogy.... de nem megy... bezzeg amikor halomra csináltam a nyertes pályázati projecteket és virult a lóvé, vagy amikor egy módszertani pályázaton 3. helyezet lettem és a minisztériumban a sajtótájékoztatón az oktatási miniszterrel cseveghettem... akkor büszke volt... pedig ezek csak szaros külsőségek voltak... én mégis azt érzem, hogy most inkább a "helyemen", mint akkor ott, Ő meg úgy éli meg, mint abszolute mélypont, nyilván kínos a baráti társaságában, eddig nyilván irigykedtek, most meg a káröröm esedékes, bár nem olyan emberek a barátaik, de ki tudja... jah, és mindehhez 31 éves vagyok...

hülyét kapnak attól is, hogy még nem mentem férjhez, sőt, hogy egyedül vagyok, mintha csak és kizárólag az én hibám volna, az empátia minden jele nélkül vágják ezt is a fejemhez, egyszerűen nem hiszem el, és nem tudok nem törődni a véleményükkel, mert folyamatos bizonyítási kényszert érzek, ami tökéletesen lehetetlen, mármint a megfelelés nekik, mert az, ha úgy hozná is az élet, olyan önfeladással járna, amit perpill elképzelni sem tudok

mindehhez gyakorlatilag nincsen normális, napi szintű baráti kapcsolatom sem

segítség

majdnem degeszre kultúrálódtam magam ma, sőt, példaértékű délelőtti kutyaséta a Ligetben, lépcsőház-suvick,  olvasás, angol, olvasás, értelmes műsor nézés, számgép szinte egész nap kikapcs., részben terápiából, részben a villanyszámla végett, semmi pia, nulla szál elszítt cigi,  tehát amolyan kultursznob félzombi,

jó egyébként ez a Bíró Kriszta: Jozefa c. kötete, de még jobb Kiss Ottó Angyal és Tsa c. novellásgyűjteménye, igazi gyöngyszem, és ahogy egy igazi gyöngyszemhez illik egy antikváriumban találtam rá, 2003-as kiadás, nem úgy tűnik, mintha már olvasta volna valaki, pedig igazán érdemes, rövid, realisztikus, mégis finom történetek cseppnyi de pont elegendő humorral, fanyarsággal ...

végignéztem Balóval a Szólás szabadságát, és közben folyamatosan reflektáltam, de ettől most megkímélem blogom, annál inkább, mert költözöm vissza a kanapéra Mester és Margaritát nézni

kékharisnyásodom... asszem...

 Truffaut, Szomszéd szeretők, szeretem, (mer én majdmindig mindenben monomán, lassan megvan az egész Truffaut gyűjtemény), de tényleg jó, avagy lyo, ahogy dö írná, szóval lyo ez a folyamatos tánc a pengeélen, a sistergésig visszafojtott szenvedély, a jó vonalvezetésű dráma, a fel nem fedett titkok pl. , most jöt eszembe, az Ártatlanság kora-t (Scorsese) is pont ezért szeretem, és pont emiatt nem tetszett a Szerelem kolera idején... mert ott aztán csúcson a túlömlengés és verbalizálás, én inkább megélem és nem túldumálom, persze ehhez nehéz jó partnert találni, azt hiszem, páncélos ezt tökéletesen értette, milyen kár, hogy olyan kevés az igazi varázsló...

zé elment délután, engem rág tovább a depresszió, kutyás pasival is lemondtam a randit, a pasi oké, én nem vagyok oké, ill. nem tudok mit kezdeni egy többé-kevésbé normális pasival, még pontosabban, nagyon magas az ingerküszöböm, pl. intelligencia és őrültség terén, egészen titkos recept ez... és nem agyban dől el, sajnos...

tegnap tudtam meg, hogy gábort a múlt héten kirabolták és nagyon megverték, felhívtam, úgyis restanciám volt a két héttel ezelőtti elsunnyogott válaszért (ebben is hasonlítok hasonlóhoz:))) szóval felhívtam, csavarok a vállában, kivert fogak stb., és történt mindez egy hétköznap éjfélkor az Oktogonnál... :(((

lassan körbeér az év, és körbeérek én is magam körül, talán nem ugyanoda, hanem ugyanannak egy magasabb szférájába, hiányzik dö, nem tudom meddig lesz így, hogy ne teljen el nap, hogy minima 50x ne botlanék bele egy közös emlékbe, és a sohatöbbé döbbenetébe, aztán ott van hasonló, akiről még mindig nem tudok másképp gondolkodni, és talán így lesz ez az idők végezetéig, nyilván ez a karmám, csak még az értelmét nem látom, mi az üzenete annak a számegyenesnek, ahol a nullpont tulajdonképpen a végtelen, és fordítva, egyébként ma pont két hónapja, hogy dö itt volt a hütőjért és utána magához ölelt az a mesebeli éjszaka a futrinka utcában

so, hát így állunk... vajon mennyit kell inni a felejtéshez?

 

 

totálkészvagyok

ülök és várom hogy elmúljon, kimúljon belőlem,

de összes karmával (mondom: "KARMA") kapaszkodik, teljesen irracionális, de akárhányszor futok neki, oda jutok, nem lehet ennyire értelem nélküli, pedig az

semmikukába dobott napok

sőt hónapok

ha írok, nem válaszol

minek írok egyáltalán?

és kinek

züm

https://www.youtube.com/watch?v=KrTFeoM7oWg&NR=1

mint a Végtelen történet, itt akkora de akkora a semmi... ráadásul a rosszabbik féle semmi, azaz az abszolute semmi, ami még csak nem is kínoz, kis túlzással el vagyok (téve), mint a befőtt, remélem elegendő szalicillel vagy akármivel

várom a kutyát, ma a volt gazdija elvitte megnyírni, tök rendes,

tegnap megjött Zé, tegnapelőtt megnéztem a moziban a Szerelem kolera idején-t K-val, bemutató vetítés volt, szatírikus helyes film, bár nekem még így is túl nyál, pláne ebben a szkeptikus állapotban, viszont nagyon szépen volt fényképezve, többet kellene mozizni,

jah, előtte beültünk egy vendéglátó egységbe, összefutottunk egy volt tanítvánnyal, aki nagyon kedvesen a pincérrel üzent oda, atyaég, már 25 éves, és teljesen jó arc, persze Ő mindig egy karakter volt, azért történhetett, hogy vagy 40méterről, szemüvegem nélkül is felismertem, pedig jó sok éve nem találkoztunk

aztán meg Gy-ékkel, már a teremben, van ilyen :))))

a munka jó, az angol jó, valami mindig van, bazi sokat olvasok, ma úgy volt megyek állásinterjúféleség, egy sokadik szociális szövetkezet, de a nagyon szimpatikus női hang, akivel már többször beszéltünk lemondta, azt mondja, probléma van a cégalapítással, nah igen.. :(((

gogocska ma is énekel, oda sajna túlszervezett napom miatt nem, pedig kiváncsi volnék

ilyenek

 

 

 

tegnap a MÁV-tól állt égnek a hajam, részleteket később, vagy egy másik fórumon, most már tutti, szándékosan teszik tönkre, hogy majd valaki 2 forintért vegye meg... avagy a dilettánsok hada ott is, itt is, mindenhol

délutántól késő estig adóbevallással tökölés, nem az enyém, D-jé, én csináltam neki megint, ez sem volt egy pihentető project

délelőtt sikerült nyamvadt 9 perc szoláriumtól fullra leégnem, nagyon brutálisan nézek ki, pedig állagjavító intézkedésnek szántam, ennyit erről...

aztán több felvonásban próbáltam megoldani a gépem és a hifi összekötését, ebben praktikusabb voltam, mint d., pedig Ő még informatikát is tanít, p. távsegített, de addigra pont összehoztuk, avagy tam..., nah jó tuk, az, hogy a nagyon rövid zsinór pont elég lett, az D érdeme,

nem tudom hogy csinálta, mert akkor már a kutya hányását próbáltam eltüntetni a szőnyegemről, a kedvenc gyapjúszönyegemre hányt ugyanis (ahogy ezt megjövendölte V., mea culpa), de a hülye én vagyok, mert kapott ma egy kis házikosztot

levelezéseimmel és mindennel le vagyok maradva, hétvége pokol volt, újra a sötét középkor, mióta dö nincs, azóta otthon újra felborult a világbéke, nem kicsit, de erről majd máskor

szerdán jön Z., anyukája kórházban, itt Pesten, komoly mondjuk, ill. nagyon ijesztő, de remélem annyira mégsem komoly, marad amíg kell, drukkolok, innentől már alig baj ez az annyiminden amit fentebb

 

 

az emlékedet..." - ez Kormorán, a Ne sírj kedves, ismeritek?, régi-régi, még anno a Szabadesés c. vizsgafilmünknek volt a zenéje egy évtizede, pontosabban t. filmjének, amiben én is szerepeltem, a dal meg abszolute rólunk szólt, az az egy pillanat talán jó sokáig tartott, amikor ebben, legalább ebben kiegyenlítettek voltak az érzések, neki mondhatott volna bárki bármit, nem számított volna, mert szeretett, azt hiszem, és én is szerettem, ilyen egyszerű

a dal: mert épp Kormoránt hallgatok, véletlen tettem fel, és ez a szám mindig múltat idéz, a szitu meg mert itt van ez a másik, ahol alapos okom van feltételezni, hogy hasonlónak komoly segítsége volt abban, hogy úgy döntsön ahogy, sőt, hogy fokozzuk, az életben többet ne akarjon látni, ha létezik Pokol, vagy legalább a Tartalosz, ott minden bizonnyal végig kell majd hallgatnom, hogyanvolt mikor más(ok) beletenyereltek a legfontosabb kapcsolataimba, mert Ő(k) azt hiszi(k), nála(uk) az igazság, hát higgyék, már nem bánt, nem számít, én így és ebben nem viselek harcot, érezze, legyőzött, megint és újra, és még azt sem kívánom, hogy ez legyen életében a legnagyobb öröme, viszont azt hiszem, ha ez így van, akkor ez kellett hozzá, hogy már ne szeressem, és már ne fájjon, annyira

de mindez már nem fontos, hiszen írtam lemondok Rólad, lemondtam hát Rólad, csak nem kicsit nullázott le

más: hiányzik dö

 

megírtam végre a márciusi előadásom rezüméjét, felsöpörtem és felmostam a lépcsőházat, aztán City Park a nagykutyás pasival, aki tökre helyes meg minden, (no és a kutyája is, roti!), de ... aztán 2-3 óra Thalesz, Püthagorasz és további görög bölcsek társaságában, rendes evészet, none ivászat

és az aha élmény:

...nem tudok járni, nem ülhetek veszteg... (J.A.)

elvonultam a fürdőkádba egy többé-kevésbé hasznosan és dolgosan töltött nap után, a kutya közben szétrágta és kétharmadrészt befalta az ikeás ceruzám, amivel fürdés előtt az angol leckém írtam a kanapén, a tettenérést követően nulla bűntudattal nézett rám, pedig elsőre azt hittem virágföld, vagy virágmaradvány, annyira beazonosíthatatlan volt, akkor kezdtem gyanakodni, amikor nem menekült nyígva a dobozába, so, ebből egy dolog feketén-fehéren kiderült: pontosan tudja a lelkem, hogy a virágföld tabu

egyéb hír nincs, pang itt minden, nyeli a napokat a Semmi, néhány logikai fordulat után kb. mint a Végtelen Történetben...

 

 

már rettegve veszem fel anyukám telefonját, lassan minden téma tabu, ha mégsem, és általában mégsem bírom ki, mert az időjáráson túl valamiről beszélni is kellene, ill. jó volna, akkor jön az izélgetés, totálisan igazságtalan, rombol rombol, rombol , a harmóniát, az önbizalmam, meg a jókedvem, már ha és amennyiben van olyanom...

szükségem volna a támogatására meg az elismerésére, de ő csak izélget... és izélget és izélget...

a hétvégétől némileg kiegyensúlyozottabb vagyok, figyelek nagyon, hogy ne tűnjenek el a napok értelem nélkül, angol tanulás, olvasás, ilyenek.... meg a nagy kutyséták, ez utóbbi all right, ma végre lehagyott a futásban, pedig sprinteltem mint állat, kezd javulni a kondija :))) + és ez igazán jó hír, talán mégis lesz belőle egyszer igazi kan, mert 2-3 napja jelöl, jelölget, végre.. talán mafinak volt igaza, hogy eddig csak azért nem, mert még félt...

hétvégén hazakészülök, kutyát egy barátomra bízom, megy nyaralni, már többször taliztak, nem túl jó megoldás tudom,  de muszáj megszoknunk, nem merem, nem tudom hazavinni, ... na ez is szép...

egyébként pedig "sétál a Hold a háztetőn és zsinóron húzza maga után a szívem"

noh, hát szolgáljak meglepetésekkel, én tökéletesen és kifejezetten társas lény volnék, az egész hétvége kontinuum házibuli nálam, volt benne két vacsi, és egy ebéd amit produkáltam, nah jó, a nyaklevest bp., aki aztán itt aludt, reggel elmentünk bevásároltunk, megfőztünk, átjött ebédre csp, kaja, majd megahonfoglaló party, 8 órán át, nem mellesleg baromi okos mindkét pasi, és én is egész jó voltam, :)))

egy órája sem, hogy kikésértük Őket a kuttyal, angol lecke bazira nincs kész, ég a pofám, de legalább nem volt időm depresszálni, így most egészen embernek érzem magam, ez ténykérdés és továbbgondolható

pláne mert és jaj, gergőt és gábort nem hívtam vissza, ők még töltötték volna velem a hétvégét, vagy legalább egy részét, vagy így vagy úgy, ezt talán Ők jobban, mindenesetre ezerszer jobb egy ilyen barátokkal töltött hétvége, ... próbáltam ráhangolódni gergőre, végülis egyáltalán nem rossz szerető, de totálisan frigid lettem, már a gondolatától fázom, hogy bárki mással, mint ...., mert talán nincs az a férfi... azért ez bazi gáz, és nagyon banális, de erről most ne többet...

jah, és szombaton kora délután még kutyaséta, ismerkedős, szimpatikus nagykutyás szingli pasi, aki végül elkérte a telefonszámom :))))

csak hogyha tiszta lélekkel, komoly elhatározással, a remény szikráját sem tartogatva...

takarítok, főzök, iszom apám borát, lassan elfogy pedig jó sokat hozott a múltkor, mindenféle borongó lírát hallgatok, pl. Cohen Dance Me To End Of Love,

szerintem mire ideérnek a vendégek a házból én már tökéletesen részeg leszek, és ha lúd, legyen kövér, és mert úton vagyok a társasági énem felé, lesz egy pontja az estének, amikor még azokat is áthívom, akiket nem terveztünk...

ilyen ha az ember kicsit biploáris

meg nagyon szerelmes

volt

egyszer

régen

egyszer majd megírom, lesz belőle egy komplett három felvonásos tragikomédia, írta az élet, én magam kevés volnék, annyira kell nevetnem, aztán meg annyira kell sírnom, de leginkább sírnom, oh, bassza meg, vagy inkább kapja be, de tényleg, (részleteket kihúzta a cenzúra, mert mert)

tegnap sikerült nem tudom mennyi bortól berugnom kissé, barátos könnyed diskurában, de reggelre munkaképes voltam,

ez is valami

mire hazaértem kutya őskáoszt csinált a nappaliban, elfeledkezve magáról megint gyilkolta a virágaim, plusz megsemmisítette az álátszós-ragasztó műanyag tartóját, emlékeim szerint volt benne ragasztó is,  annak nyomát nem lelem, felteszem, megette, ez hülye, még jó, hogy nem a technocol volt, egyébként most utálom

rossz hír bp-től, neten, alig várom, hogy négy óra legyen, és hívni tudjam, futrinka utcából költöznie kell, ugye hasonló l. lakásába, g nemtom, rögtön eszembe jutott persze, hogy befogadom bp.-t, de jó volna még egy félszoba, mert így nem nagyon tudnánk élni, kicsi nagyon a lakás, persze előfordulhat, hogy átmenetileg jöhet, úgyis már sikítok a magánytól

chopint hallgatok, drága s. küldte, hogy ne csak mindig a buzidzsesszt, közben fókuszálok az estére, 15h-ás tájékoztatót a kutya mutatványa miatt buktam, majd érdeklődöm mailben mi volt, így legalább összehozok egy vacsit a csajoknak (vagy nem)

oh, dolce vita hol vagy

írtam egyet, tegnap este, gondolkodtam, bemásoljam-e, vagy csak küldjem el hasonlónak, ez utóbbinak értelme nem sok, persze én nem az értelmes cselekvéseimről vagyok híres, meg azért bevallom, az alkotás öröme sokmindent felül képes írni, és szeretem ezt az érzést... fura, ahogy vannak emberek, akik hihetetlen módon bírnak inspirálni, ez is jó, ámbár most egy dinamikus munkanap után megint a bipolár énem farkat-fület lógató fele, persze jó kis depresszáló zenékkel, azt hiszem ki kell nyitnom az erkélyajtót, hogy behozzam apukám maradék borát, portörlés, felmosás, fürdősuvick, bevásárlás és holnapra készülés vár még kipipálásra...

és a vers:

2008. január 30.

a kutya az istenek legsikerültebb alkotása

imádom, ahogy itt fekszik a lábamnál, amikor ülök a gépnél, imádom, ahogy szalad a Ligetben vagy a Margitszigeten a debil sipolós gumifigurája után, imádom, ahogy reggel odajön és jó reggelt kíván, és imádom, amikor este - ha bebújok az ágyba - diszkréten elvonul a dobozába, szóval imádom, nah

jázmin teázom mézzel, dolgozgatom, jó volt ma, az ember új lendülettel kezdi a félévet, a tudománytörténeti kurzusomra is sokan jelentkeztek, talán a fizetést is sikerül megoldani, talán találok egy másik felet, talán intenzívre kapcsolok angolban, talán anyám nem átkoz ki, ha megtudja a kutyát, és talán kapok egy mailt vagy sms-t, hogy próbáljuk meg mégis, mert nem megyek ki a fejéből...vagy talán holnap úgy ébredek, hogy nem várok már tőle üzenetet

tegnap egy számomra nagyon kedves valaki küldött egy rövid jegyzetet az ideális meg a gyáva nőről... idemásolnám, ha beleegyezne, talán majd konzultálok Vele erről... biztos nem hitte el, de baromira nagyon értettem... és egyáltalán érteni vélem Őt... asszem, bár ezt halkan, hogy csak az értse, aki szájról olvas, hiszen buktam én már be ilyen kontaktokat (és most nem okvetlen pasi minőségben gondolom)

 

 

volt ez a félkommunikáció, úgyhogy hagyjuk is annyiban...

most a racionalizálás napjai, meg a még1munkakeresés, tegnap némileg aktívabban fel is raktam néhány hírdetést, ill. írtam egy-két segélykérő levelet ismerősöknek, továbbá küldtem egy-két közepesen érdekes helyre önéletrajzot...

sajna kevés metszetem van ezzel a világgal, azért hátha...

ma jöttem rá, hogy kutya vasárnap éjszaka a vihar miatt volt olyan nyugtalan és keltett fel vagy 4X... (szél)árnyékos oldalra néz a lakásom, én semmit nem észleltem a dologból, ma is csak azért leltem az összefüggésre, mert a ház tetején lakó szomszéd a reggeli kutyázás alkalmával mesélte, hogy megbontotta a tetőt, elvitte néhány cuccát stb. a vasárnapi szél...

irigykedve olvasom párhuzamos blogját, mostanság szétválni látszik a hangulati görbénk, nekem így kiégve már a hattyú halála sem megy, szeretőzést mielőtt elkezdtem volna, befejeztem, nem nekem való, sajnos vagy nem sajnos, ezt sosem tudom meg, szóval itt a majdnem nihil, ott meg tömény erotika és szárnyalás, so, de ez van...

Varró Dániel: Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

"Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni;
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,
kisimítod, odateszed a székre
az ágy mellé, hogy szem elôtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedôre,
elalszol, elfelejted, hirtelen
eszedbe jut, felugrasz, zsebrevágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,
kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
mikor megnyugszol, akkor veszted el"

nyamvad vasárnap, szomorú, nyilván hazudik, és én három pillanatból kettőben elhiszem, a kutya egyébként bámulatos módon igazodik a hangulatomhoz, így ma duplikált orrlógatás, mondjuk Ő nem iszik, idogál... csak én... és Ő nem is olvas, olvasgat, csak én... és nyilván Őt nem oda emészti, emésztgeti a vágy...

makacs az ösztön, meggyőzhetetlen, ellene nincsenek érvek, és több élete van, mint száz macskának együttvéve, áh...

pontosan két évvel ezelőtt szerelte be apukám dövel a falnyi könyvespolcom, két éve költöztem, akkor még teli reményekkel, egészen másképp gondolva a jövőt, akkor még dö-vel, két  hónappal ezelőtt jegyeztem be a "juj" című postom, két hónappal ezelőtt tétován bár, de elhittem, hogy van amiben az ember nem téved, nem tévedhet...