csütörötkön megnéztem a Tábor c. előadást a Trafóban... mint művészi megoldás lenyűgőző volt, az üzenete pedig a megszokhatatlan döbbenet... Auschwitz egy színpadnyi maketten, több száz (több ezer?) apró figurákkal, minikamerákkal, a makettben térdelő és bábukat mozgató színészekkel, kivetítővel, folyamatos, sem fület sem lelket nem kímélő hangeffektekkel
esetleg katt ide:
http://index.hu/video/2008/02/23/vilaghiru_auschwitz_eloadas_budapesten
péntek este megittam egy üveg Traminit, keresve a racionalitást, meg az ok-okozatot, végeredmény sehol, ezért folytatom
most vörösbort iszom, Cseh Tamást hallgatok, próbálok örülni annak, hogy tudom mit akarok, miközben még mindig nem érzem igazán mi ebből a valóság és mi a játék, megint eszembe jut Bea, amikor a világ legtermészetesebb módján azt mondta még valamikor az ősszel, hogy tedd amit a szíved diktál, menj ahová a szíved húz,
tehát azt hiszem ezt nem is kell túlírni, túlgondolni, túlparázni, én elindulok, elindultam, aztán majd szembejön, vagy becsönget, ha Őt idehúzza az a valami, mondjuk a szív, vagy nem jön szembe és nem csönget be, mert akkor nem húzza ... tökre trivia
NAPLÓ/opó
2008.02.23. 21:41 | .hajtűkanyar | Szólj hozzá!
Címkék: színház önreflex mindennapiságok
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://vonz-a-lom.blog.hu/api/trackback/id/tr9351843
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
