vonz/a/lom

a reggel lúzer-reggel volt, itthon felejtettem mindkét telefonom, rossz irányba szálltam a metrón, így jól elkéstem a talit katával, még szólni sem tudtam, mentem a mozihoz, de a megbeszélt elődás sehol, aztán átmentem hozzá, hátha már otthon, közben bőrig áztam, majd vissza, kis kerengés a bevásárlóközpontban, egymást kerülve, majd abszolute dolgom végezetlenül haza, és akkor még mindig csak dél volt...

aztán a végetelenített lemezre írt vívódás, töprengés, racionálisan annyira de annyira értem, Őt is, magam is, látom is benne az összes emberit, meg nem lehetségest, és mégis, talán most kellett volna találkoznunk, nem három évvel ezelőtt, bár ez annyira közhely, mindig mindenki ezt gondolja, amikor már minden kötél szakadt, és itt azt hiszem már réges rég elszakadt az összes kötél, pedig voltak kötelek...