vonz/a/lom

ma jutott eszembe, hogy az előző postnak a lomtalanítás címet kellett volna adnom

tegnap hívtak tesómék, hosszan ecsetelte, hogy pont olyan vagyok, mint Karafiáth Orsolya, pontosabban olyan megoldásaim vannak, akit valamilyen főzőműsorban láttak (jellemzően Ők csak onnan ismerik), neki sem volt négy egyforma tányérja (nekem van!), és míg megpucolt egy répát megivott fél liter pálinkát stb... betegre röhögtem magam, azért szöget ütött a fejemben, immár nem először, hogy Ők vajon mit gondolhatnak rólam, mindenesetre toleranciából jeles, mert nem kicsit szögletesek, ahhoz képest viszont... so, talán a szeretet hatalma, vagy mi...

indulok haza, kutyát viszem pótgazdijához, magam felvértezem türelemmel, bár szerintem ha valamit egész biztosan megtanultam ebben a félig átkozott félig áldott elmúlt 10 hónapban, az a türelem, nem sürgetni semmit, az a dolog, az a munka, az a szerelem, ami akar, ami kell úgyis megtalál, ami meg nem, az akkor sem, ha ovis módjára toporzékolok érte és miatta, néha nem könnyű,

és köszönöm András, viszont kívánom