vonz/a/lom

nagyon fel tudok én állni, bár ne volna már ekkora rutinom, mert most megint lent, az elmúlt héten biztos szabadságon volt az én drága átkom, amit végre levehetne már valaki, mert bírni bírom, csak annyira szeretnék már egy kis adag hétköznapi boldogságot, basszus

az anyám szombaton gondoskodott róla, hogy megint szilánkossá törje az amúgy se túl épp egóm, a részletekbe bele sem kezdek... helyette is én szégyenlem magam

ma megkaptam a nemleges választ állásügyben, ez önmagában nem volna tragédia, hiszen szép, hogy eljutottam az utolsó körig, szerintem a bérigénynél rontottam el, a franc essen ebbe a hülye pedagógustársadalomba, velem egyetemben...

aztán meg volt egy apró fény-nyaláb, olyan jó lett volna ha fénysugár lesz, igazi és kiéghetetlen, de nem, elmondani nem tudom mennyire fáj, azért eszembe jut egy régi-régi mondat, Ő mondta számtalanszor, vagy kezdte így, ha valaki szeret valakit...

erről meg a Tisztességtelen ajánlat jut eszembe, még pontosan az egyik kedvenc jelenetem belőle, ott a mólónál, a film eleje, de a történet vége, úgy emlékszem, erről már írtam, (vagy csak akartam?) ha valamit nagyon akarsz, engedd el, ha visszajön, örökké a tiéd, ha nem, sosem volt igazán a tiéd...