na, akkor mától - most már istenúgyse igazából (de tényleg) - a megváltozott, mintegy helyreállt világrend... azaz reggel kelés, korrekt polgári élet, kis őrült beütéssel... nem mondom, hogy mosolyogva ébredtem, de csendes belenyugvással készítettem a kávét, bámulva az égszakadást, majd a Napkeltét, ami időközben elmászott vagy kilenc csatornát (a szolgáltató átprogramozta saját magát), persze az oktatásügyi illetékes pont akkor érkezett, amikor indulnom kellett, bizonyára a sors keze, nekem egy céltalan dührohammal, neki pedig néhány kínos kérdéssel kevesebb, ámbár még odáig egyszer sem ragadtattam magam, hogy így, direkte beleszóljak a közéletbe... kilenckor már tettre készen a helyszínen, csendben megjegyzem még mindig szerződés nélkül, kvázi szerelemből, gy. rögtön le is cseszett, köszönve, hogy rácsuktam lent az ajtót, ami baromság, mert míg Ő odaért, addigra én már levittem egy emeletet az esernyőm, és felmentem még kettőt... gond ezzel alig, pokrócságával együtt kedvelem, egyébként is... ki nem sz. le... már nem őt, hanem ezeket a hülye attakokat... aztán némi vergődés után gyors és kreatív órarendkészítés, néhány infó, némi elmélázás lent a szakteremben magamban, akkor most, hogymint legyen, ami lesz, gondoltam, a kiscsopnak a 20.sz.tól visszafelé, fontos csomópontok mentén valahogy... na ezt majd még gondolom tovább, tekintve az idő sürget...
e. sajnos nagyon beteg nem is tudja elkezdeni az évet, ezért megvonták tőle azt a nyamvadt fél státuszt is, kurva gáz, nem is kommentálom, mindenesetre .... több, mint intő jel... bizonyos tekintetben mint a legembertelenebb multi...
most itthon, este kisebb hb., no jó ez túlzás, bp jön, meg g... mindjárt rongyolok is folyékony kenyérért
közben egy telefon, felkérés egy előadásra, időpont egyeztetés, tiszteletdíj, etc... na, jó azért nem holnap, majd márciusban... de jó, ez jó...
sárgának köszönöm a kommentet, talán tényleg, bár nekem az élet nem okvetlen ez volna, de most hagyjuk a hülye maximalizmusom...
Zárójel-szonett (Kiss Judit Ágnes)
csak egy maradt: üzenni még a testtel
egy mondatot, hogy ne sírj, ne temesd el,
él még a vágy, csak maszkba öltözött.
nyakig zárt ingben, körmök holdjain,
kialvatlan szem kék félholdjain,
a csókban, amit végül mégsem adtam,
üzennék elharapott mozdulattal,
az öngyújtó-lánggal, amikor sután
elkopott hittel, hogy szentség lehet
az érintés, mi kettőnk közt lebeg.)
