Jó volna ha végre több időnk volna, ha beszélhetnék, ha előkerülne megint a zsebéből az a picit összegyűrt férfibarát. Odakuporodhatna a pasi mellé. Mint egy csendes nyáréjszakán az erdő közepén rakott tábortűz. Olyan volna. Így meg faximile. Én meg nem tudom tenyerembe zárni a másolatot. Hideg. Akarjam-e eltökélten a híd lábánál hagyni az érzéseket? Odafele magamraöltöm, hazafelé visszaláncolom. Akkor nem várna a másik oldalán az egyre növekvő szorongás és nem nőne egyre hatalmasabbá a hiány. Éhes lélek nincs, ha nincs vagy, vagy csak én nem látlak....
Sorra rugdossa bennem a kis ösztönlény az öngólokat.
