Jónás Tamás: Csak szonett
Hitetlenségem büntetése vagy.
Nem számítottam rá, hogy közelemben
lehet még jeget olvasztani ember,
pinceablakon beragyogni nap.
Nem tudtam rólad, nem is vártalak.
Nevettem volna, ha mesélnek rólad.
Nem volt már súlya bennem semmi szónak.
És szétgurult rizsszemek: mind a nap.
De most: erdők lépnek velem, ha lépek.
A tenger fáradtan mellém zuhan.
A fájdalmak felragyognak s kiégnek:
hangyabolyvilág nyüzsög boldogan
a mellkasomban, és kapkod az élet:
sorsomnak, veled, újra dolga van
