az alvás és az evés, két jó kis lakmusza a léleknek, nos e két indikátor változatlan riadót fúj... az evésre próbálok tudatosan figyelni, megdöbbentő az a minimál mennyiség, amin mostanság élek, nem mintha nem szeretnék enni, igenis szeretek, egyedül viszont nem tudok, valahogy nem megy... az alvás már nehezebb, ebbe nem lehet direktbe beleavatkozni, tegnap (ill. ma) éjjel 1-kor már ágyban voltam, de fél4-kor még mindig nem tudtam elaludni... legutoljára vasárnap éjjel volt ilyen... 7kor viszont kelni kell... mindeközben nem vagyok túl rosszul lelkileg, sőt őrzöm az egyensúlyt, így nem igazán értem... életemben most élek először igazán egyedül... talán felveszi a szervezetem a számára természetes ritmust, vagyis próbálja, de ugye az istennek nem tudja a munkámmal összhangba hozni, és egyre makacskodik...
ülök itthon, dolgozom, néha csörög a telefon, ez is jó, család, barátok, hosszabb-rövidebb beszélgetések, hogy vagy? mi volt az interjún? stb., mail váltás gyorsba v-vel, előbb épp hosszabb telefon mb-vel, mindig meglep, hogy mennyire korrekt és jó, ez már önmagában felér egy jó kis önsorsrontással, de most talán végre oké lesz, már majdnem szerelmes, nagyon ráfért, drukkolok, bár a történetnek van némi pikantériája
mára elfáradtak a szárnyaim, de még nem húzom őket a földön, csütörtök van, örültem delfin kommentjének, nah igen, ma bementem a kikába egy picit hazafelé, lámpát nézni, ide a gép mellé, ami itt volt az övé volt, elvitte, és sorra környékeztek az emlékek démonai, a közös otthon berendezésének időszaka, tavaly, tavalyelőtt... de ez már a volt...
the show must go on