akkor most, és csak most, kis tényfeltáró dialóg saját magammal
- Hülye vagy?
- Az...
- Már megint az az istenverte bulldog természeted. Meg az alárendelődési kényszer. Ennyire belezúgtál, vagy mi a franc van már?
- Nem, dehogy. Illetve... De nem úgy. Tényleg.
- Ne dadogj. Beszélj értelmesen. Akkor talán tudok segíteni.
- Olyan, mintha magamat látnám benne. Azt a magamat, aki lennék, ha nem próbálnék folyamatosan megfelelni neked - másik énem. Majdnem azt írtam, hogy a környezetemnek, de ez nem volna igaz. Annak már alig-alig... Jó volna, ha valahogy részese lenne az életemnek, és ebben segítene. És az is jó volna, ha néha őrült extázisban kigombolhatnám az ingjét, és Ő leráncigálná rólam a bugyit...
- Ugye tudod, hogy kihátrált az összes verzióból? Nincs szüksége Rád. Írjam hosszan körbe és karikába, vagy érted így is?
- Látom a szememmel, hallom a fülemmel, de nem értem. Mást érzek. Azt, hogy ezek a hülye pedagógiai célzattal kitalált kapcsolódások, nem működnek. Barátos-szeretős, beszélős akármilyenes... Egy emberi kapcsolat nem szabályozható így be. Nem is értem, miért akarta, akartuk. Ja, hogy legyen ideológiája az ágynak is. De ez is baromság. Nekem olyan, mintha őrült szélviharban kapaszkodni próbálnék egy fa törzsébe, és nem tudok. Magával ránt. Arról, hogy neki milyen, most nem akarok gondolkodni. Ja, de pont ezt kérdezted... Hogy értem-e, hogy ma, tegnap és talán holnap is, az van, hogy nincs szüksége rám. Erre most képtelen vagyok válaszolni.
- Emlékszel, amikor L. egyszer, még évekkel ezelőtt azt mondta, könnyedén, valamilyen súlytalan történetben, hogy "mekkora hülyeség ez a női duma, hogy legbelül nem olyan a pasi... mert de, olyan, az összes többi önáltatás..."
- Emlékszem. Gyakran eszembe jut. Viszont akkor az is lehet, hogy én sem ilyen vagyok, hanem olyan?
- Milyen olyan?
- Szűz múzsából lett elhasznált kurva. Például.
- Igen. Lehet.
