Ez most megint nem a 2mp mosoly bejegyzése lesz...
Tegnap az utolsó összepakolás. Két forduló haza. Egy még vissza van. Talán ma, vagy holnap. Ha addig rá nem hegesztik az ajtót. Odalent kaptam egy fülest, hogy Zsuzsát sem veszik át. Aki odafent pakolt, dobozolt és írta a dobozra a nevét... Hagyták, hogy tegye. Miközben már rég eldöntetett, hogy az a doboz nem kerül át... Bájos, nem igaz? Nemrég hívott Roland. Ő volt a legelső, akit ma, immár odaát, kirúgtak. Az új góré szenvtelenül közölte Vele, hogy a régi góré egyetlen órát sem adott neki. Tudtam, sejtette Ő is. Főleg miután pénteken a háta mögött, de még hallotávolságra Tőle, írták felül az egyik osztályzatát. Szintén bájos. A többiekkel nem tudom mi van. Ámbár nem is kellene, hogy érdekeljen. Azok után, ahogy leírtak. Ennyire elviselhetetlen nem lehettem. Talán személyes sértésnek vették, hogy saját döntésem alapján távoztam közülük, nyíltan megfogalmazott kritikával. Talán mert hat évig tényleg kegyencnek gondoltak és ezt az utolsó kettőben torolták meg. Vagy egyszerűen ilyenek. Nem számít.
D.-vel tegnap megbeszéltük, hogy Katánál lecsópatry. Naná, hogy éjszaka lemondta. Nem először csinálja. Roland szerint mennek Lillához berúgni. Az bazi fontos. Lehetőleg minden egyes nap. És lehetőleg azok, akiknek tutti a helyük. Nekik igazán van miért... Mondtam már, hogy nem számit? Nem számít.
Tegnap néztem az összevont kórházról szóló híreket. Ott is szép világ lehet. Persze, ha valaki túlélő típus, az 2mp alatt túllép, átgyalogolva akárkin, sőt akár a saját elvein is. Így megy ez...
