Na igen, ma végképp összeomlott, ami nem is volt talán soha. Tantestületnek hívtuk, és szentül hittük, nem rúgunk egymás bokájába, térdébe és pláne nem köpünk egymás szemébe. Hátába meg pláne. Az előjelek felcserélődtek. Fázom, didergek, reszketek. Próbálom elválasztani amit apróra zsugorodott egóm érez, a nélkülözés érzését, mindattól, amit egyébként érzek, látok, gondolok. A tévedés kockázatával, persze, mondaná Fiala. Ők félreértettek engem, én Őket, Ők a Fazekast, a Fazekas Őket, a Fazekas engem, én Őt... Ostoba helyzet. Pedig ezek mind mind emberi tényezők, és nem a Gyurcsány, akkor is, ha úgy gáz, ahogy van, de ez most nem is érdekes.

Emberpróba. És még csak nem is a szomszédot kellett elbújtatni a deportálás elől. Vagy minima időben figyelmeztetni. Vagy rámosolyogni, hamár homár. Persze az ember nem vigyorog a halálraítéltekre. Csak félrenéz. Na jó, durva hasonlat.

(folyt.köv.)