Na igen, pörgött a hét. Már inkább fent, mint lent. De minden napra jutott néhány búcsú, félresikerültek, elhallgatottak, kinemmondottak (szándékosan egyben).
Mint egy őrült, takarítottam fél éjszaka. Aztán meg ma. Szerencsés egybeesés, hogy pont most érkeznek a vendégeim. Mert lélekben is pont most jött el az ideje. A rendrakásé - kint és bent. Hanyag mozdulatokkal szórtam a kukába mindazt, amiről néhány hete még azt gondoltam, nem tudom elengedni. Fruzsit felültettem a polcra. Aztán persze együtt aludtunk, majd reggel újra visszaült a könyvek közé. Így megy ez.
A mai utolsó szeánsz. Megkönnyebbülést éreztem, amikor a többieket otthagyva kereket oldottam. Aztán a valamelyik szalagomról megszólalt késő este a Volt egyszer egy zenekar... - És akkor megint a torkomra ugrott ez az elfucserált búcsú. No igen...Ahol néha-néha alig fértünk el/ahol azt ígértem soha-soha nem adom fel/ahol annyi-annyi kesztyűt vettünk fel/hol a hegyet látod én sem hordtam el/ Ahol néhány dalra áldás várt/Ahol a jegyem már rég lejárt... Érti aki érti. Ha erőltetném, hogy átnyomjam a képükön az én búcsúm, akkor még hétfőn ezt lejátszanám. Aztán úgyis záróra, nekik is, és nekem is. Ég veled Róbert.
Más: cigi már alig, pia szinte egyáltalán, gyógyszer pedig egyáltalán nem. Elvben józan énem mindenek ellenére egyre kergébb. Talán a reám szakadt szabadság illatától. Ma újra kezdhetem. Holnaptól még bármi lehetek. Izgalmas és félelmetes egyszerre. Jó volna újra írni, és jó volna újra élni. Meg jó volna szerelmesnek lenni, vagy legalább mintha... Vagy minimum játékból...
páncélos: Izgalmas. Sokszínű és valóban taktilis. Éreztem a tenyerén. Egyébként meg bazi nagy játékos, és ugyanakkor végtelenül érzékeny. Akkor is tudom, ha erről nem beszél. Vagy úgy tesz, mintha... Persze teljesen őrült. Egyébként mindez nem is működne. Köztünk sem működne. Volt egy pillanat, amikor nagyon erősen éreztem az auráját. Forró volt. Jól esett. Ne rémüljetek meg és ne aggódjatok értem. Nem szerelem. Kirándulás.
