néhány napja nem írtam, mert:
1) szarakodik a netem
2) bűnös gondolatok motoszkáltak a fejemben a kutyával kapcsolatban
a kettes pontról bővebben: borzasztóan szorongtam, talán néha még ma is, hogy jól döntöttem-e, hogy elhoztam a kutyát, hogy tudok-e én lakásban-kutyássá válni, úgy igazán - ízig-vérig, hiszen az elmúlt 31,5 évben szigorúan kertben-kutyás voltam, tegnap a nap közepén azt gondoltam, visszaviszem, amitől persze még pocsékabbul éreztem magam
a dolog valahol ott kulminált (remélem), amikor tegnap a vizsgáztatás és az értekezlet között hazaugrottam, megint csendélet a szőnyegen, virágaim tovább pusztítva etc... a kutya amint nyitottam a bejárati ajtót, már menekült a dobozába, nem volt onnan kiparancsolható, így én bőgtem a kanapén, ő nyüszített a dobozában, komikus jelenet lehetett, aztán az értekezletről hazaérve némileg kisebb volt a kupi, talán megérti,
néha zavar, hogy folyton a nyomomban, a tudat pedig még inkább, hogy ez most már optimális esetben így lesz vagy egy évtizedig, igyekszem nem belegondolni, szörnyű ahogy túlparázon ezt is,
néha zavar a szaga is, de szerintem ezt is pszichésen érzem, vagy legalábbis pszichésen nagyítom fel...
és akkor arról már nem is beszélek, hogy el nem tudom képzelni, hogyan fogom ezt a családomnak tálalni, anélkül, hogy kitagadnának
a kutya egyébként teljesen oké, a baj velem van,
ÜSSETEK
