vonz/a/lom

minden olvasatban, minden összefüggésben, nincs fent -és nincs lent, nincs a van, és van a nincs, és ezt most nem a szójáték kedvéért, hanem mert tényleg, köszönöm sárga, nem tudom, szerintem segíthetetlen vagyok, hívnak kedves barátok, törődnek kedves szomszédok, miközben…

aztán az ember valahogy elvonszolja magát a hűtőig, útközben irgalmatlan módon összeveszik a saját ösztöneivel, kölcsönösen kiátkozzák egymást, kinyit egy üveg vörösbort, sír... és sír... nem gondol a holnap reggelre, egyetlen őszinte kívánság él benne, hogy ne…

az elköszönést, és nem mert közkívánatra, bár nagyon-nagyon jól estek a kommentek, köszönöm, most ülök itt, péntek van és csend, vacogok, pedig meleg a lakás, de csontomon túl is fagyhalálés erre nincs is szó, és elmesélhetetlen, és most igazán nem a cenzúra miatt, olyan…

kicsit elköszönök, mert ami most történik, végre teljesen az enyém, hiteles és abszolute énazonos... és nincs szükség meghosszabbított gondolatra, nem kíséri közléskényszer, nem akarja világgá kiáltani magát, pont elegendő a fény és a hang isszóval most kicsit…

takarítok, rámolok, pakolok, közben megnéztem a kedvenc filmem, kissé önkínzó önreflexió, hiábavaló mantra, és ráadásul most mintha bizonyos kérdésekben nem jutnék előrepedig tegnap kutyasétáltatás közben kitaláltam a frankót - munkaügyben - a merjünk nagyot álmodni…