az elköszönést, és nem mert közkívánatra, bár nagyon-nagyon jól estek a kommentek, köszönöm,

most ülök itt, péntek van és csend, vacogok, pedig meleg a lakás, de csontomon túl is fagyhalál

és erre nincs is szó, és elmesélhetetlen, és most igazán nem a cenzúra miatt,

olyan mintha madár zuhanna, mondjuk, de ez is harmatgyenge hasonlat

mert sokféle halál van, és sokféle megsemmisülés... volt már hogy azért fájt, mert magamat adtam fel benne, ebben azért ott bújkált valahol a megkönnyebbülés is, aztán volt, amikor végig küzdötten, minden szívvel és erővel, vagy még azon felül is,

de most, hát, ez azért így a legkegyetlenebb,