nem volt fényforrás a vonaton... nem tudtam olvasni... egész nap erre vártam, hogy befejezzem végre A danadia-t... fűtés sem volt, bár nemzetközi gyors, pótjegyes, szegény lelkiismeretes kalauz majdnem belepusztult a szégyenbe és a szorongásba... pedig nem akarta senki meglincselni
délelőtt elvittem a kutyát sétálni,
tesómék jöttek ebédre, a pincében apukám, öcsém és a szomszéd kóstolgatta az új borunkat, én közben kerestem az angol könyvet a lenti mindenesszekrényben, meglett, + kezembe akadt néhány ezeréves kazetta, frankón gimis koromból, bepakoltam néhányat, szorongva várom, mi van a szalagokon, bár némileg dereng a dolog... apám bora egyébként egész jó lett...
reggel arra ébredtem, hogy épp bemondják a márciusi előadásom a rádióban... némi komment kíséretében... bámultam bele a kávésbögrémbe, és próbáltam eldönteni, hogy milyen érzés... kiváltképp a jelenlegi őskáoszban, bár ez csak a látszat, idebent egyre nagyobb a rend...
a héten veszek hütőt és dö végre elviheti ami még nálam, tőle... nah, az egy szar nap lesz... nem is miatta, inkább a tárgyaktól való megválás miatt, mert én ilyen barom vagyok, hogy élő érzéseket táplálok a hütő és a tévéállvány iránt is... elvégre tekintélyes közös múltunk van... Fruzsit nem adom vissza... elméláztam ezen a vonaton, de nem tudnám megtenni, Fruzsi marad, Fruzsival most már együtt maradunk,
érzem, hogy csapongok, ha hazautazom mindig átveszi az uralmat a felettes én, és csak lassan tűnik el, bár szombat éjszaka cserben hagyott néhány percre, mikor hasonlónak küldtem egy nagyon egyszerű és őszinte sms-t... amit nem bánok, mert számomra oly magától értetődő, és néha azért hasznos egy kis kirándulás a másmilyenbe (lásd rehab), hogy az ember érezze a különbséget, hogy tudja, kihez van némi intellektuális, spirituális, előző életes vagy akármilyen köze, kapcsolódása, a közhely nyelvén szólva hullámhossza... és hogy kihez nincs... akihez nekem biztosan van/volt, az páncélos és hasonló...
