amikor azt gondolod, ennél lejjebb már nincs, amikor azt gondolod, oké, kiraktad a tízezres puzzle-t, akkor jön valami, többnyire önnön képmásod, és kihull a kezedből

utána nyúlsz, bár tudod, majdnem hiába, csak annyi marad egyben, amennyit enged a landolás

és majd holnap kiderül, mi az ami valóban össze volt rakva, és mi volt belőle az illúzió

ma kaptam egy tükröt, vagyis kettőt

kaptam egyet Tőle, akiről ma írok utoljára

szerettem, rosszul szerettem, és Ő sem szeretett jól

bárki, aki végig követte a blogot, minden fikázós sor mögött tudta ezt... kivéve Őt

sok kishalál van egy ember életében, és néhány köztük nagyobb annál, nagyobb a szimbóliukus halálnál is

és most legyen személyes, először és utoljára itt, és egyáltalán, Neked egyedül, aki már nem hiszed, vagy nem akarod, vagy nem bírod

lassan szerettelek meg, mire megszerettelek, addigra már Te hiteted vesztetted, talán akkor, amikor annál az álláslehetőségnél nem álltam melléd, vagy talán utána valamikor

én sem éreztem meg, mikor tört szét a Te hited, és Te sem érezted mikor halt meg az enyém

az enyém akkor, amikor tavaly ősszel, ott a hálóban azt mondtad nem akarsz gyereket, és ha majd én igen, akkor majd kompromisszum, miegymás, megjegyzem, mióta elmentél ez már nekem sem fontos, Te voltál az első és eddig egyetlen akitől ezt minden fórumon vállaltam és akartam volna

ha bölcsek lettünk volna, ott hagytuk volna abba, ami ezután következett az már csak halvány képmása volt önnön magunknak, nekem mindenképp, neked pedig talán

a blog soraiból, közvetlen talán valóban a múltba köpés, a sorok között viszont a múlt, a maga félelmetes valóságában

ha Te nem vagy, és nincs ez a kirándulás a pokolban, ami tényleg majdnem megölt, akkor én most nem vagyok az aki, és ha most jönnél szembe, egészen más volna

szeretlek, tehát megbocsátom... és ez nem egy hülye judeo-keresztény duma most, hanem a véres (pontosabban könnyes, nagyon sok könnyes valóság), ha meghalok ott leszel, ha időm lesz rá, és akkor is fájni fog ez a méltatlan búcsú

szerettél, tehát egyszer talán a végére érsz, és megbocsátod

ketten basztuk el, és ketten temetjük

és végre valóban temetem, zokogva, még alig felfogva, a dns-ek után kutatva, amit itt hagytál, és itt marad akkor is, ha elviszed a hülye hütőt meg a cd-ét, szóval

az emlékekekbe kapaszkodva, de igazi gyásszal, temetem

temetlek, és nem testálom másra a felelősséget, csak magamra és Rád, mert apád, meg az enyém, meg a gyerekkor erre már kevés így 30 felett

ez az utolsó post amikor rólad írok, álljon itt sorfalat

a hóember amit együtt építettünk, a hegy amit együtt másztunk, az éjszakák, amikor nem tapasztottad be a számat, mert annyira jó volt még, vagy a legelső, amikor együtt és egyszerre, vagy amikor először főztünk paprikáskrumplit, vagy amikor B.-án nyaraltunk, tudod a starndfürdő, vagy K.-in fotóztuk az őzet, vagy amikor a futás/bicaj előtt az ajtóból fordultál vissza, hogy szeretkezzünk, vagy amikor először jöttél hozzánk, vagy amikor először csókoltuk meg egymást, amikor felszálltam a Hévre, amikor Te a Szigeten én a Kórházba, de éreztem, mellettem vagy, vagy amikor a tesómék után a Balcsin, vagy az első nemigazi karácsony szóval álljanak Ők sorfalat

nagyon szerettelek