végre kialudtam magam, isteni, ezért pl. jó egyedül élni, senki nem izélget, hogy miért ülök vasárnap délben az ébredés utáni kávémmal pizsiben a gépnél... persze rengeteg munka vár rám, mindenféle, pedig de klassz volna végighenyélni a napot, olvasva vagy filmeket nézve...
elmúlt a hátfájásom péntek éjszaka, azt hiszem a feszültségtől fájt, a stressztől pontosabban, a gyógyír rá a minima egy liter bor, jó társaság, stb...
bejelöltem a wiw-en mónit, frankón nem jelöl vissza, sejtettem, hát akkor bizzuk a következő életünkre ezt a történetet, úgy mindenestül, én feladom...
tegnap cseteltem dave-vel, tök jó fej, őt is jó tizenegy éve ismerem, jártunk is egy rövid ideig, de alapvetően inkább barátok voltunk... nuh, azért ők, a pasik, gyakorlatilag dö-t leszámítva, azok is akikkel végig csak barátok voltunk, vagy haverok, ők azért vannak, megvannak, a laza vagy szoros kontakt megvan, fura, a lányokkal abszolute nem működik ez, gyakorlatilag az összes volt barátnőm, az a 3-4, nem több, szóval az összes eltűnt, szakított, vagy én szakítottam, jó-jó, kata, berni megvan, velük együtt laktam évekig a fősulin, ez volt a kapocs, meg jó nagy adag tolerancia, többnyire ők velem szemben, bár mondhatjuk vica-versa, végülis szeretnek és én is őket, de más belső világ, így konfliktusmentes, stabil barátság, olyan számíthatok rád, igazi mély belső találkozások nélkül... viszont talán jobban értenek, mint azok akik egy szép napon megnyomták a delete gombot... így megy ez...
és nagyon-nagyon várom a jövő hetet... félig reszketve... vagy egészen... semmiért, egészen? na jó, ne asszociálgassunk, hétpecsét
