Hajnal volt megint, mire elauldtam. 25 nap múlva lejár a felmentési időm, és egyre intenzívebb bennem a para, az ezidáig még el nem dönthető kérdés, hogy akkor most merre, ill. a következő néhány hónap oké, a sulival, a kieszelt nyakatakert megoldással, de mi lesz, mi van, ha a T. lesz a következő a sorban, akit kivégez ez az eszement és agresszív oktatáspolitika, vagy nem vesznek át főállásba novemberben, vagy átvesznek, de nem tudnak majd rendszeresen fizetni, vagy, vagy... Nem könnyű, tudja aki már érezte...
Mivel hajnalban aludtam el, későn ébredtem, bár valamikor délelőtt hívott R., megbeszéltük amit meg kell, én kb. félálomban, na az is egy szépséges szitu...
Találtam egy kutyát (a neten, hírdetve), törpe, másfél-éves, kislány, lakásba szoktatott, csak az utazás lehet gond, tehát ha pl. hazautazom, ha viszem magammal, plusz 1500.- a vonatjegy, na úgyis olyan ritkán megyek, ennyire csak nem leszek leégve, hogy egy schnauzert ne tudjak eltartani, egyébként némi rendszert vinne az életembe, és gyógyítana ezen az átokverte magányon, meg hátha Ő is boldog volna velem, az emberekben már elvesztettem a hitem... Na, a kísértés legyőzhetetlennek tűnik. 16h után telefonálok.
