körberajzolom
fehér krétával mint
aszfalton heverő testet
az emléked bőröd illatával
és mindenestül
a fürdőszoba ajtaját
támasztva félig felhúzott
térddel másvilág-kishalál határán
túl küszöbét átlépve a gyönyörnek
és illatod, illatod, illatod
öledbe az ágyig kapaszkodva
süppedve összekulcsolt kézfejekkel
a hol vagy ha nem itt ölelés
megfejthetetlen
kínjában mámorában
még még akarom
hogy tenyered keresve
mint letépett szárnyú
katicabogár induljak
eszelősen fekete ködbe
veszejteni
a legszebbet
az egyetlen
és utolsó
igazi
mondatot
sehol máshol most
lenni-lézetni
nem volna jó
