Az iménti önismétlésekről írt elméletem alátámasztani látszik a vihar... Adja az ég, hogy nekem végre több eszem legyen. Mondjuk mától kezdve, hogy szabjuk egy határkövet is, mindenféle repetitív önismétlő baromságot megérdemlek. Minden téren.
Aztán nemcsak a vihar szólt hozzám, a maga szimbolikájával, hanem bizonyos dolgok fura egybeesései is. Jelesül, miután itt beblogoltam Döről amit, írt egy sms-t. (Nem hinném, hogy olvas. Ill. szinte biztos, hogy nem.) Az egybeesés különös, mert a hálózsák esete óta nem kommunikáltunk sehogy. Rigid módon érdeklődött, hogy mikor hozhatja el a maradék cuccát. Ebből aztán kikerekedett egy adok-kapok sms váltás, amiből azzal a konkluzióval lépett ki, hogy ő nem felejt. Na igen. Szegény. Anno, miután a blogban korábban már részletezett módon kisétált az életemből, valóban írtam neki néhány, nem sok, 1-2 méltatlankodó sms-t. Persze akkor abba nem gondoltam bele, hogy elvont gondolkodás hiányában szó szerint fogja érteni a kétségbeesés szülte szitokszavakat... Hát, megsértődött. Sajnálom. Mindenesetre a hűtőt viheti pár hét múlva.
Más: és a legfontosabb. Nyakon lettem csípve egyéb ügyben is. És ebben a kérdésben tényleg az van, hogy a valóság valahol pont félúton. Egyetlen megkérdőjelezhetetlen igazság benne, az ihletet generáló bajreaktor... na ezen valóban hosszan el fogok gondolkodni. Meg kicsit persze a többin is.
