Tegnapelőtt éjszakai ámokfutásomért sorry, leginkább magamtól, mert kishíján agyoncsaptam vele a koncertélményt, többek között.

Ellenben tegnap a kimondott szavak máglyája újra bizonyosságot nyert, annak jó értelmében. Akkor is, ha a történet nincs tele színes lufikkal és marcipánszívekkel. Sőt...

Beborult. Én már érzem az esőszagot is. Zével ma megnéztük a DzsingiszKán kiállítást. Vihettem volna papírt, noteszt bármit, így csak a számlára jegyzeteltem. Kaptam némi ihletet a munkámhoz, amit már nagyon ideje volna, ezerrel...

No igen, a koncertélmény. Amikor benne vagy, annyira átjár, hogy öröknek érzed a pillanatot. És valahol tényleg örök. Hihetetlen fogékony vagyok az örömre. Jön, jön, jön át, jön felém, ha hiteles... Presser nekem majd mindig az. És magaddal viheted. Ha akarod, ha képes vagy.

Most persze ülök itt, messze a boldogságtól, iszom, és egyedül vagyok. Megint. Megint és mindig. Éjjel fura álmom volt. Alig emlékszem. Valami tűzvész pusztított, mintha az otthonomban, mert a könyveimet és az emlékeimet rettenetesen féltettem. Nem tudom honnan jött. Talán van némi köze ahhoz, hogy rihegve-röhögve, de tegnap L.-vel kőbe véstünk egy újabb aranyigazságot. A tűzoltókról.:) Az Álmoskönyv szerint általában erős érzelmek, emésztő szenvedélyek és a nem mindig veszélytelen elementáris erő és energia kifejeződéseként értelmezhető.

Ma eszembe jutott a 18 éves, és onnan nem tudom meddig tartó önmagam. Amikor nagyon fájt, hogy nőként nem vagyok senki, ellenben szellemi, intellektuális társként iszonyú jó fej fiúknak voltam a barátja. Amikor pl. G. a Véndiákból kirángatva, az erdő közepén osztotta meg velem legújabb verseit. Vagy amikor B8al évekig hosszan leveleztünk, tollal, papírral, postával, ahogyan azt kell. És sorolhatnám, sorolhatnám. Nem tudom, hol fogyott el ez. De elfogyott. Vagy mintha elfogyott volna. Pontosabban a viszályára fordult. De még inkább csak hülye fakszimile az egész...

Tehát fakszimile. Meg a féligazságok. Azt hiszem,2005. decemberében veszítettem el magam igazán. Magával vitte valaki. És ezzel együtt Ő is meghalt picit, azt hiszem. Nem, nem pasi volt, kedves olvasó. De akár lehetett volna az is. Mindegy.

Hülye dolog ez a blog. Vagy hazugság és szemfényvesztés, vagy meztelenség, annak minden veszélyével. És én egyre ruhátlanabb. Abba kellene hagyni.