Lassan visszaosonok a hétköznapokba. De csak módjával. Futás, munka, háztartás, rendes vacsi készítés stb...
A futás az pl. baromi jól ment. A Városliget pedig teljesen alkalmas terep. Az ember elbámészkodik közben, irigyli a kéz -a kézben szerelmespárokat, meg a kutya tulajdonosokat, meg a barátokkal fűben heverészőket. Na nekem ezek pl. mind hiányoznak az életemből. Viszont baromi jó kutya, pasi és barát nélkül egyedül elheverni a fűben, negyven perc intenzív futás után, kellőképpen leizzadva, kidögölve, bámulni a felettem összehajló fákat, az eget, a felhőket, meg a lassan estébe hajló Napot...
Visszamásztam arra a hülye párkeresőre. Kicsit úgy, mint aki csak kinyitja az ajtót, aztán megáll a küszöbön, de azért érdeklődve tekintget befelé. Kaptam egy végtelenül szánalmas sablonlevelet, váltottam néhány tök értelmeset egy teljesen normálisnak tűnő (bár sajnos kékszemű) pasival, persze nem bírtam magammal, és a harmadik körben simán ledumáltam magamról. Miután ez tudatosodott bennem, becsuktam a boltot. Aztán hogy ne keverjem össze a viszonyt az iszonnyal, megnéztem a neten Love story klipjét. Minimum háromszor. No igen. El is határoztam, hogy ennél alább nem adom, lesz ami lesz... (Nem, nem a rákhalált, hanem a szerelmet, vagy mit.) Viszont ezért nem vagyok hajlandó pillanatnyilag álszent reglapokat nézegetni, hogy mást ne is említsek. Kb. mostanra jutottam el oda, hogy megértettem, amit páncélos dumált erről az ismerettségünk elején. Tök igaza van. Majd meg is mondom neki.
Háztartás, vacsi - végre tényleg teljesen tisztességesen gondoltam ezt a szertartást lebonyolítani, pirítós, tejeskávé, meg minden. Jó nagy barom vagyok, hogy nem jöttem rá eddig, miért ódzkodtam én ettől ennyire. Azért nem voltam éhes, azért nem merészkedtem be hosszabb időre a konyhába, azért rendeltem inkább pizzát, vagy akármit, hogy ne jöjjön vissza ez az érzés. Elvitte a szertartásainkat, és én most elkezdtem egyedül újrajátszani, de rossz volt, hiányos volt, és magányos volt. Nem szeretek egyedül vacsorázni. Meg ebédelni. És egyáltalán. Ezért inkább nem eszem. És szomorú vagyok.
Miután mindezt a keservet vagy négy szál cigi, meg néhány pohár bor társaságában megtárgyaltam magammal, nekiültem dolgozni.... Mert dolgozni azt kell. Akármi is van. A Dunára meg figyelni kell. Mert a Duna az jön... Ugye.
