David Lynch estét terveztem magamnak, az összes kellék adott volt, beszereztem, lehűtöttem, odakészítettem, és minden, amit csak akarsz, akartam, de csak nem bírt bennem a rontó lélek, és addig ficánkolt, amíg össze nem hoztam magamnak egy majdnem igazi, többszereplős mélylélektani drámát. No jó, kellett hozzá egy indokolatlanul kioktató levél, meg miegymás, de alapvetően az ördög bennem ... na, az, ami nem bír magával. Szeretném egyszer nyakoncsípni egy verőfényes délutánon, és mindenestül belefolytani pl. a klotyóba. Vagy a lefolyóba. De erről eszembe jut a csepeli szörnyünk, amitől megint bepárásodik a tekintetem, szóval inkább a klotyóba. Azért egy haszna volt a dolognak, némi rávezetéssel megtalálni véltem a rontások és átkok gazdáját. Hátha... Meg persze attól is meg voltam lőve, tudatalatt, hogy előjött a két évvel ezelőtti ominózus nap, amikor az egyetlen tisztánlátó és mellettem tényleg kiálló ember az pont a fent említett kioktató levél szerzője volt. Ennek, és sok más hasonlóan életreszóló megmozdulásának köszönhetően bármire joga van, és joga lesz... Miután némi segítséggel összerendeztem széthullni látszó darabjaim, visszaültem az erkélyre, kedvenc plédemmel, könyvemmel, maradék borommal és olvastam tovább. A vége, a Lipótos rész egészen jól sikerült, Orsi. Hát igen, az ihlet, az kell. Amiért én is, akár az említett szerző, hajlandó vagyok a legvégsőkig... Kicsit önpusztító létezés ez, de nem nagyon van más választás, ha beleültél, benne vagy. Azt meg azért nem hitetem el magammal, hogy valaha képes leszek nem beszállni ezekbe a nagyon édes, nagyon keserű, hihetetlen magaslatokból még hihetetlenebb mélységekbe suhanó hintákba. Mindezzel együtt persze totál hülye vagyok... Röhejes ez a buddhista imamalom, a beválthatatlan mantráimmal. Nem forszírozom tovább. Lesz, ahogy lesz, úgy, ahogyan lennie kell.
drámacska
2007.08.06. 03:22 | .hajtűkanyar | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://vonz-a-lom.blog.hu/api/trackback/id/tr93133241
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.