Az iménti bejegyzés még tegnapról maradt itt, publikálatlan. Publikáltam.
Ma: Tegnap végre vettem egy dvd-lejátszót. Csodálatos Júlia... hu, jó volt. Anno a moziban kimaradt, de mindig az eszemben volt. Nem is tudom, mire számítottam, de nem erre, nem ennyire, vagy nem így jóra. Arra gondoltam, írok róla itt hosszabban, de most nem megy,mert ép egy jó kis pakolás kellős közepén tartok. Egyébként bazi sokáig aludtam, na jó, hajnalig olvastam. De elképesztő, mert így is azt érzem, hogy kevés az időm.
7kor felkeltem, félálomban kihúzkodtam a kukákat. Valaki megint költözött, aki nem tud olvasni. Sejtem is, hogy hová. Gondoltam odahúzom a szétszedetlen dobozait az ajtaja elé, de aztán nem agresszorkodtam, magamban sem, egyébként is, a turkálók már toporogva vártak. Nagyon illedelmesek, megint szóltak, hogy ne aggódjak, nem csinálnak koszt, mindent szépen visszaraknak, már amit nem visznek el. Nagyon lassan szokom meg ezt a jelenséget. Nem részegek, értelmesen kommunikálnak, nagyon nem is koszosak, és még csak depressziósnak sem tűnnek. Nyilván. Küzdenek a túlélésért.
Felérve a lakásba látom az sms-t, utalták a júliusi pénzem, sokkal többet, mint kellene. A felmentési időm töltöm, arra gondoltam, ilyenkor a brutto bérem nyomják ide.. Kb. De nem tudom. Most hogy ezt írom, eszembe jutott, pár éve egyszerre kaptuk meg a nyári kéthavit. Ahhoz meg kevés. Szóval fogalmam sincs.
Mindezek után visszafeküdtem, és aludtam még pár órát. Nagyon jól esett. Végre, mintha kipihent lennék. Viszont megint egyre nagyobb a kupi, úgyhogy most kegyetlenül kitakarítok. Meg bevásárolok. Aztán tali Danival, kiváncsi vagyok mi van vele.
Kicsit mintha helyére került volna egy-két dolog a fejemben. Nyugodt vagyok, nyugodtabb, mint tegnap. Talán nem olyan rossz ez az út, talán mégis vezet valahová. Olyan jó volna....
