össze-vissza álmok, alapvetően a tegnapi tragédia nyomán, ma is végig ezzel a háttérrel élek, és még egy jó darabig biztosan
a reggeli (dehogy reggeli, déli) fogmosásnál véletlenül összenéztem magammal, azt hiszem még soha nem láttam ilyen végtelen szomorúságot a saját tekintetemben
elindultam, de Rákosrendezőnél visszafordultam a szemüvegemért, alig láttam, bizonyára a tegnapi sírás eredménye, de az is lehet, támad már a parlagfű, ámbár nem piros a szemem, csak fáj
munkaügyi központ kirendeltsége, full pangás, hülyeségeket iratnak velem indoklásként, mindegy, itt minden egy kurva nagy maffia, egyébként pedig fanyar iróniával elemezgetem magamban a pillanatot, ahogy az irodista a diplomáim illesztgeti a fénymásológépbe
sétálok a folyó felé, eszembe jut, ma még rá sem gyújtottam, és egyáltalán, jön szembe a napközbeni ZP, rögtön elindít néhány régi emléket, akkor legyen fröccs is, időm úgyis, mint a tenger, a könyvem meg velem
a pultos fiú nagyon kedves, a továbbiakban meg még kedvesebb, fura dolgokat kérdez, kicsit odajön, odajönne beszélgetni, biztos üvölt rólam a magány, pedig határozottan lazának és szabadnak érzem magam
felnézek az égre, váratlanul, és pont, ami a fülemben ép, felettem egy madár, ill. majdnem, mert a szögesdrót az frankón ott a szívében, viszont a szalmaszálat sehol nem látom
árnyékban ülök, fúj a szél, egyre jobban látom a didergést a karomon, pultos fiú odajön érdeklődik, hozhat-e még egy fröccsöt, mondom köszönöm nem, lassan elindulok, szalmaszál után kutatva gyalog a hídon, de az összes madár csőre üres, pedig de szeretném, mindegy, visszanézek, a felhők közül áttörő napsugarak körbenyalábolják a Gellérthegyet, gyönyörű, csak én vagyok egyre szomorúbb
utálom már ezt a hülye önfegyelmet, amit kompromisszum gyanánt bevállaltam, én csak egészen tudom, napok, hete óta két másodpercnyire az egy pillanatig tartó repüléstől, csakhogy ne kelljen a földhöz csapódni és szétzúzni minden porcikám újra, én egy barom vagyok mégis, egy pillanatig, amíg átélem és végigjár bennem, megcsinálnám, a franc, hogy a másik oldalon nulla szenvedély, mondjuk rajtam meg nem látszik, mint gyáva nyuszi, ideblogolom, írásterápia, szexterápia, zeneterápia, terápia, terápia
tényleg, ma feladtam a UPC csekket, eszembe jutott, mi a francnak a kábel, amikor gyakorlatilag be sem kapcsolom a tévét, mióta Döme elment, beleájultam a zenébe, kétnaponta merül le az elem a lejátszómba
na igen, Döme még eszembe jut, olykor-olykor, de igazi profi módjára rugdosom arrébb a gondolatot, mielőtt homlokon csapna egy véletlen jó pillanat vagy volt érzés, fantomok
