holnap lesz egy éve, hogy Nikó az égi kutya-vadászmezőkön, 12,5 éves volt, 1994-ben én vittem haza, és bár már akkor sem laktam igazán otthon, a legdrágább kuty volt, életem elsője, most elfutja szemem a könny, fotója a polcomon, ott lesz mindig, nagyon szerettem, jó kutya volt,
és kb. tavaly ezután tört a felszínre az összes már készülődő baj, amiből alig látszik valami javulni, persze lehet, rossz a perspektíva, mert pl. a munkám összehasonlíthatatlanabbul jobb (igaz, az alig jövedelem, így kvázi szinte munkanélküli vagyok és lassan felélem a tartalékaim), nem élek párkapcsolatban, se jóban, se rosszban, és szép lassan tökéletes besavanyodott kékharisnya leszek,
a tényeket hárítom, mindaddig amíg jószándékú hozzátartozóim ki nem számolják, hogy most vagyok ugye 32, szülés előtt kellene fél évet dolgozni, hogy kapjak gyedet vagy mit, annak valami normális bejelentett munkának kellene lenni, meg ugye valami pasi izé is kellene hozzá, ha holnap pl. minden téren beüt a csoda, már akkor is késő,
szal a karma az karma, pfúj
a kutya elvitte
2008.04.03. 22:45 | .hajtűkanyar | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://vonz-a-lom.blog.hu/api/trackback/id/tr57410438
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
