kémleltem dobogó szívvel a mexikói úti aluljáró falait padlózatát és mennyezetét, egyik lábam úgy engedte maga elé a másikat, mintha porcelánvirágokkal teli túlvilági mezőn járnék, közben azon töprengtem, vajon sikerül-e meggyőznöm a herceget, hogy ne a halálom, hanem az életem vállalja át valaki, pusztán egy egyszerű szociológiai kísérlet végett, ki mit kezdene vele, az én életemmel, mármint... de aztán nem történt semmi...

tegnap megnéztem A herceg haladéka c. filmet (Tímár Péter)... tök váratlanul ugrott a kosaramba a tegnapi Árkád túra során...

valahogy a Mester és Margaritát idézte, némileg didaktikusan, helyenként kicsit elszabott -elnagyolt technikai megoldásokkal, cserébe viszont megkaptam ezt a sokszínű várost, és hozzá egy mitológiai gyökerekből szárba szökkenő modern mesét...