Megjöttem. Hihetetlen jó volt. Tényleg. Nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára így, ennyire jól... Persze elbúcsúzni és hazaérkezni szomorú. Idegen volt a város, még a lakásom is picit. Mintha nem is két nap lett volna. Mert éveket pótoltunk be.
Másikbandival már kajáltunk, mikor megérkeztek Zsuzskáék. Nem tudom, mennyire volt hívószó, és szorongásoldó, nyilván nem kicsit, de még kis sem szálltak az autóból, már hallottam a nevem, azt a bizonyost, amit évek óta szinte senki, csak én őrzöm, itt-ott, iwiw-en, e-mail címben...
Aztán két nap folyamatos beszélgetés és most tényleg a félszavak. Nemcsak a kifogyhatatlan storizás - megjegyzem ennek fele elég volna egy jó kis Kustorica filmhez -hanem a mostani életünk is... Mert érdekelt. Mindenkit, minden. Ami fontos. Kocsmában, parkban, a fűben heverészve, étteremben, a szálláson hajnalig és ébredés után... A sinusgörbés életről, a zenéről, az ihletről, szerelemről, munkáról, politikáról, és végre senki nem zsidózott, az andaxinról, a depresszióról, és végre, két mondatból értették, hogy mi volt/van velem az elmúlt hónapokban, egyébként r.és zs. nagyon jók együtt, lassan 10 éve ismerik egymást, két éve házasok, boldogok, tök jó, nem is tudom mikor láttam utoljára két embert, aki ennyire összeillik. Nem volt probléma a csöves középsulis kollégium sem, négyen egyszobában..., így harminc felett...:)
Megjegyzem öregszem. A Quimby koncert felénél kimásztuk Zsuzskával a majdnem küzdőtérről. Így is kék és lila vagyok. Kispálék is már a fiataloknak játszottak, kevés volt a régi örökzöld, és sok a líra. Lovasi is öregszik. Na azért a rend kedvéért ott is összerugdaltattam magam picit. Megmaradt egy sor, rég hallgattam, akkor biztos még nem volt aktuális. Hogy a bukott angyalok etetése tilos...
pr-nek (ő zenész) megmutattam a Mayf-t, meghallgatta figyemesen, majd elkezdte mondani, hogy milyen..., hogy milyen jó ötlet, de nincs kibontva, hiányzik benne a fokozás, mert ugye ha jön az ihlet, mert az ugye jön, ha jön, de ott még nincs vége, ahhoz ki kell nyitni magát az embernek, azzal még munka van... Ebből aztán lett egy jó órás téma, a fentről és lentről, arról, hogy bizony be kell vállalni, meg hogy meg kell élni... És nem mellékesen lett belőle egy meglepően pontosan látszó személyiségrajz. Jó dolog a művészet...
Most úgy érzem, nagyon rendben és egyben vagyok.
Míg távol voltam, valami történt a blogommal, valaki felrakta a főoldalra a legutóbbi bejegyzésem, talán az ismeretlen röviden kommentező szúrósszem, ennek következtében bazi sokat olvasták, vagy minimum kattintották rám. Nem mondom, hogy rosszul esik, csak kezd furává válni. Ezzel az öncenzúrával kellene valamit kezdeni.
