Kerülget, kerülget a kétségbeesés. Nem hagyom, nem adom oda magam. Pedig ma igazán sokmindent elintéztem. Nyelvsuli, munkaügyi központ, recept+rákszűrés. Mindegyik helyen vagy félórát elcsevegtem, elcsevegtek velem, nyelviskola vezető, valami góré a munkaügyi központban, meg a doki. Esett szó szépirodalomról, hivatástudatról, közoktatásról, no meg a szerelemről. Dokival a vizsgálat közben szarkasztikus eszmefuttatásba kezdtünk ez utóbbiról. Annyira adta magát. Az irodalomról mégiscsak szentségtörés lett volna... Aztán hazafelé a villamoson, öt újonnan vásárolt könyvvel a kezemben (mert hamár homár, a könyvesboltot is útba ejtettem), elméláztam a szerepekről. Saját magamról jutott eszembe, konkrétan a ma végrehajtott hol disztingvált, hol flörtbe hajló (nem a doki), hol intelligenskedő, hol irónikus, hol ilyen, hol olyan magamról.
Kerülget a kétségbeesés. Túl inspiráló volt a rövid csevej a dokival. És eszembe jutottak a szerepek. Van egy csomó, amit simán el tudok játszani. Az én kis ronggyá használt éneim. Ezekre rendszerint gyorsan ráunok. A kihívások éltetnek. Különös tekintettel a születésük pillanatában halálra ítéltek. Na azokba nagyon bele tudok feledkezni, aztán a végére érve teátrálisan belepusztulni.
Doki megkérdezte a gyerektémát. Mondtam, célszemély lelépett. Kissé összerezzentem, érezhette. No, igen. Míg Dömével éltem, tényleg szerettem volna... Most valahogy ez sokadrangú kérdéssé vált. Már kamaszoromban úgy véltem, hogy becsületes ember lánya gyereket egy pasinak szül. Nyilván ez a kissé idejétmúlt és nem kevésbé egészségtelen nézet sokban letükrözi a párkapcsolatokban tanúsított magatartásom. No de még mindig ezt gondolom. Még jó, hogy a biológiai órám vagy mifene gyenge harcos a pszichémmel szemben. A pszichém meg bizonytalan kimenetelű küzdelmet folytat a lelkemmel. Hol az egyik kerekedik felül, hol a másik. Amíg ezek itt elszórakoznak egymással, addig... addig is kerülget a kétségbeesés.
Komoly dilemma, Heller Ágnes Sámson című filozófiatörténetével töltsem-e a mai estét és éjszakát, vagy kéjelegjen tovább a kis populáris énem, Koncz Orsolya Hullámvasútjában. Arra is gondoltam, este elmegyek a Művészbe, megnézem végre az Ópiumot, most hogy a Spanyol menyasszony egy újabb olvasatot mutatott a történetből, épen aktuális volna. Jó, jó Lovas Ildikó nem Csáth Géza, viszont nő... Gondoltam írok Bnek, hátha velem tart, de aztán mégsem, 99% hogy már foglalt az estéje. Kár.