Azt hiszem sikerült a születésnapomra szinte teljesen újjászületnem. Már amennyiben a hátralévő alig több, mint egy óra alatt nem üt rám még egyet a mennykő.
Szeretnék minden agyonhajszolt ember számára kötelezően előírni némi pihenést.
Délután fent voltam Ágiéknál. Gabi tündéri, holnap lesz egy éves. Erről persze eszembe jut az egy évvel ezelőtti. A harmincadik. Egyedül voltam itthon. (Döme Ausztriában versenyen.) Kicsit lógott fülem, farkam, leginkább Lilla és Móni miatt. Itt volt viszont Kata. Mikor lekísértem a taxihoz, akkor érkezett meg Péter, az újdonsült apuka. Koccintottunk egyet, szegény egész nap furikázta a rokonságot, így akkor ivott először. Nagyon helyes volt, és persze borzasztóan boldog. Sosem felejtem el. Ettől az élménytől mosolyogva feküdtem le én is.
Na azért ha vizionáltam volna akkor a rám váró következő évet, hát... No de ezen már túl. És jól van ez így. Pláne a lassan olvadó lélek, az pl. egészen finom. Ha valamit már egész biztosan megtanultam, az az, hogy a ráció nem erősségem bizonyos kérdésekben, sőt gyakorlatilag semmilyen kérdésben. Ha ész érvek alapján döntök, legyen az bármi, előbb-utóbb bebukom. Intuitív alkat vagyok, voltam mindig. Ha az ösztöneimre hallgatok, járhatóbbá válnak az utak. Ha mégsem - hogy az örök pesszimista énem is szóhoz jusson - kevésbé érzem a kudarcnak. Kevésbé, mint mikor egy racionálisan felépített világ omlik rám.
Túl az óperencián. Mak-mak, köszönöm Neked is az annyimindent. Persze az igazi is egyre jobb fej. De amit Tőled érdemtelenül, vagy megérdemelten, ezt nem tudom, de nagyon szeretlek. Most eszembe jut - egyébként a szokásos, de most ünnepi vodkázásnak is köszönhető - amikor a másik másiknál bulizgatván - és Téged is Kata, Neked is nagyon - egyszer csak ott voltál a kisszobában egy tortával, rajta égő gyertyákkal... Nem emlékszem, hányadik volt. A gyertyák még megvannak. Tudod, tudjátok, akkor az igaziak fel sem hívtak.
Egyébként meg Hallelujah, mert én már csak ilyen monomán maradok, amíg élek. Hiába, a mesebeli ember, meg az ő árnyéka.... :)
