Na igen, lássuk be, kissé túllihegtem én ezt a mérhetetlent. Vagy valóban az az éjszaka volt a gyehenna. Bárcsak.
Tehát a lelkem gyalogol tovább, és ebben indiferens, hogy a lábaim követik-e. Van benne ámulat, kis lelkiismeretfurdalás, sok borzongás és egyre kevesebb rigidség. Nem definiálgatok, fürdök benne. És tovább nem részletezném, mert a blog az egy ilyen hülye műfaj, az ember írás közben időnként cenzúrázza önmagát.
Egyébiránt majdnem délig aludtam, a bioritmusom a feje tetejére állt. Ill. most vált természetessé. Nem is tudom mire jó a délelőtt és a kora délután.
